Budapesten három olyan orvosi berendezést is elhelyeznek a közeljövőben, amelyek üzemeltetéséhez gyakorlatilag egy mini atomreaktor szükséges – közölte tegnap Illés Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő, Rátonyi Gábor (Fidesz), Zugló polgármestere és Kupper András, a fővárosi Fidesz–MKDSZ frakcióvezetője. A politikusok tudatták: nem a magas színvonalú, kiváló diagnosztikai berendezések ellen van kifogásuk, hanem az ellen, hogy mindhárom mellé telepítenének úgynevezett ciklotront is. Kupper András és Illés Zoltán közölték: a három diagnosztikai eszközhöz szükséges izotópot egyetlen ciklotron is elő tudja állítani, így semmi szükség három ilyen veszélyes berendezésre a városban. Kupper hozzátette: a XII. kerületben a Központi Fizikai Kutatóintézet területén már félkész állapotban van egy olyan bunker, amely minimálisra csökkentené a kockázatot.
A három berendezésből az egyiket Zuglóban, az Amerikai úti idegsebészeten helyeznék el, vagyis egy sűrűn lakott területen. A másikat a XI. kerületi Hunyadi úton, a harmadikat pedig a Semmelweis Egyetem területén.
Kupper András közölte: a ciklotront úgy működtetnék el a lakott területen, hogy arról nem értesítik a környéken élőket. Rátonyi Gábor hozzátette: a kerületi önkormányzat sem kapott hivatalos tájékoztatást az ügyben. Éppen ezért ő maga értesíti a zuglóiakat arról, hogy mit tervez az egészségügyi kormányzat a közvetlen környezetükben.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja