Eörsi István, az SZDSZ-ből nemrégiben kilépett közíró jogerősen pert vesztett Schmidt Máriával szemben, mert egy írásában megsértette a történész jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait. A Fővárosi Ítélőtábla tegnap kihirdetett döntése szerint Eörsinek 300 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell megfizetnie a Terror Háza Múzeum főigazgatója részére.
Schmidt Mária azért indított polgári pert Eörsi ellen, mert tavaly az Élet és Irodalom című hetilapban többek között azt írta róla: „közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája”, „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony” és „bizniszértelmiségi pártholdudvaronc”.
A Fővárosi Bíróság márciusban kihirdetett elsőfokú ítéletében a „züllött” megfogalmazást indokolatlanul sértő, megalázó fordulatnak találta, amely megvalósítja a személyiségi jog megsértését, s ezért 150 ezer forint megfizetésére kötelezte a közírót. A fellebbezések után a Fővárosi Ítélőtábla a „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony” kitételt is jogsértőnek ítélte, és megduplázta a kártérítés összegét.
A közíró szerint az ítélet nagy csapás a sajtószabadságra. Hozzátette: jogi képviselőjével mérlegeli, hogy felülvizsgálati indítvánnyal éljenek-e, ám az valószínű, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus