Before and after – ki gondolná, hogy az amerikai fogyasztószerreklámok szlogenje, mely a még elhízott és a már lefogyott páciensek képe alatt díszeleg, egyben lehetne a 9/11-én kezdődő folyamatok elemzésének vezérelve is. Ez a gondolkodásmód persze nem újdonság, de korunk bizonytalanságokkal teli világában a biztos képalkotás lassan elmagányosodó eszközévé válik. Hogy miért? Mert a folyamatokba, politikai döntésekbe való belelátás, részben azok fokozódó összetettsége, részben növekvő zártsága miatt reménytelen vállalkozásnak tűnik. A kívülállók így arra vannak utalva, hogy a korábbi és későbbi képet összehasonlítva vonjanak le következtetéseket.
Az úgynevezett komparatív eljárás bevett hírszerzési-elemzési módszer is egyben. Például két, néhány hónapnyi eltéréssel készült műholdfotót összevetve, ha a később készült felvételen látható egy épület, mely a korábbin nincs ott, következtetés vonható le a folyamatra is: építkezés történt, mely legalább annyi időt vett igénybe, mint a két fénykép készítése között eltelt idő. Ehhez nem kell ismerni az építőket és azok eszközeit, képességeit, beszél helyettük a művük. 9/11 megítélésének rendkívül leegyszerűsítő, amerikai módját ugyanezért is vetik el sokan, és ezért hajlamos összpontosítani az azóta bekövetkezett változásokra az európai közgondolkodás, valamint a megvesszőzést vállaló elemzők is. „Jöttek a terroristák, akik gyűlölnek bennünket, és ránk támadtak” – hangzik máig az amerikaiak szájából, a miértre nemcsak hogy válasz nincs, a kérdést sem teszik fel. Azt pedig végképp nem boncolgatják, hogy hazájuk válaszlépései milyen helyzetet is teremtettek.
9/11 előtt Washington a hidegháború szálainak elvarrásával foglalkozó, afféle özveggyé vált, kényszernyugdíjba vonult szuperhatalom benyomását keltette. 9/11 óta az Egyesült Államok magára talált, előrenyomult világszerte, megerősítette pozícióit a Közel-Keleten, megjelent a posztszovjet térségben. Az energiahordozók feletti ellenőrzés fokozásán túl, akarva-akaratlanul nagymértékben javította legfőbb szövetségese, Izrael pozícióját: elérhetetlen messzeségbe került a palesztin autonómia, Szaddám Huszein bukásával oda a zsidó államot ért stratégiai fenyegetés zöme, Szíriát és Iránt sarokba szorították. A Kaukázus és Közép-Ázsia esetében Amerika olyan pozíciókat szerzett, amelyekről korábban csak álmodhatott, és ezzel megkaparintotta a jövő nagy „csataterének” díszletrendezői állását. A kulisszák mögött mindemellett rendkívüli mértékben fokozódott úgy a külső, mint a belső hírszerzői tevékenység, az „ellenőrzött társadalom” karnyújtásnyira került – mindez a terrorizmus elleni harc jegyében.
A kérdésben megkerülhetetlen, hogy a harmadik évfordulót megelőzően, csütörtökön ismét üzent, üzenhetett az al-Dzsazíra hírtévén keresztül az al-Kaida. Ajman az-Zavahíri alvezér felbukkanása kitűnően demonstrálta, hogy a deklarált feladat, a terrorizmus elleni harc kimenetele legalábbis kétes, hiába a példátlan stratégiai térnyerés. Afganisztán és Pakisztán határvidékének hegyei közt sejtik már három éve Bin Ladent is, de nyomára még nem akadtak. S bár a harcot globálisan hirdették meg ellene, úgy tűnik, hogy kezdete óta csak fokozódott a terrorizmus világszerte: az Egyesült Államok területén ugyan nem, de újabb és újabb áldozatokat szed Oroszországban, Európában, a Közel- és Távol-Keleten.
A makacs tények miatt az „ilyen volt-ilyen lett” elemzések útja bizony akkor is túlontúl csábító, ha látszólag a konspriációs teóriák híveit erősíti 9/11 megítélésében.
Továbbiak a 27. oldalon
origo.hu
„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja
