Zsidónegyed: új törvény kell

Gidró Kriszta
2004. 09. 10. 18:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Reménytelen helyzetbe kerültek azok az emberek, akik a régi pesti zsidónegyed területén laknak – jelentette ki Hunvald György (MSZP), a VII. kerület polgármestere. Mint mondta, azzal, hogy műemléki védettségű területté nyilvánították a városrészt, a korábbi potenciális befektetők elálltak a tervezett épületfelújításoktól, mert a beruházás a korábbi többszörösébe kerülne. Nem lehet ugyanis elbontani azokat az épületeket sem, amelyeket már nem érdemes felújítani.
Emiatt mintegy 12 ezer ember továbbra is XIX. századi körülmények között él – mondta a polgármester. Felhívta a figyelmet: a területen található 288 épület 5700 lakásának fele komfort nélküli, egyszobás. Az eredeti tervek szerint a bontásra ítélt épületek homlokzatát meghagyták volna, hogy ne változzon a városkép, mögötte azonban új lakásokat építettek volna az ott élőknek. A befektetők visszalépése miatt azonban ebből semmi nem lesz, mert az önkormányzatnak nincsen pénze a fejlesztésre. A polgármester felhívta a figyelmet: a Nemzeti fejlesztési terv világörökségi pályázataiból a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat kizárták, egy másik pályázaton pedig a lakóépületek nem indulhatnak.
A polgármester szerint a helyzetet csak a törvényi szabályozás megváltoztatásával lehet megoldani, ezért a kerület országgyűlési képviselői az ősszel a műemlékvédelmi törvényhez módosítási javaslatot nyújtanak be.
Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője szerint Demszky Gábor a felelős, mint ahogy a kerület is, mert hagyta tönkremenni lakásait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.