Nehéz az út

Aki még nem tudná, Magyarország megindult a fejlődés útján, hála a kormányzat következetes munkájának, illetőleg a bölcs politikai döntéseknek.
A volt szocialista országok között hazánk vezet a demokratikus átalakítás területén (nagyon szépen kezdünk átalakulni), ennél jobban már csak külpolitikánk és haderőreformunk dicsérhető, messzi földről csodájára járnak. Következik mindebből, hogy a kormányzatot örökké bíráló ellenzék érvei megalapozatlanok, a vak is láthatja, fogalmuk nincs arról, mi történik ebben az országban.
Minden jel arra utal, hogy a Köztársaság téren változatlanul hibbantnak nézik az ország lakosságát, mintha most jöttünk volna le valamennyien a falvédőről. Nem lennék meglepve, ha egy ingerültebb ózdi kohászember felpofozná az SZDSZ nagyválasztmányát, esetleg a teljes frakciót, azért mindennek van határa…
Sikerekről beszélni egy olyan országban, ahol a káosz, a csőd, az elszegényedés, a panama és a bűnözés a plafonig ér, ahol állami
asszisztencia mellett zajlik a szabadrablás, finoman szólva is illetlenség. Még szerencse, hogy hozzászoktunk a sikernyilatkozatokhoz, tudjuk, hová kell tennünk…
Meg hát mit is mondjon a szegény kormánypárt? Hogy kérem szépen, amit mi itt művelünk, az botrány, az egészhez annyit értünk, mint hajdú a harangöntéshez? A leghelyesebb az lenne, ha mindannyian elmennénk disznót őrizni – bár ahhoz is érteni kell…