Szoboravató kínos incidenssel

Bibó István igennel szavazott volna december 5-én – mondta el többször Bégány Attila, a Jobbik ötödik kerületi elnöke, miközben a rendőrök betuszkolták egy autóba. A hivatalos verzió szerint megzavarta a rendet a rendszerváltó értelmiségi politikus, ezért volt szükség az eljárásra. „Gyurcsány Ferenc! Hungarofób lépéseid miatt nem vagy méltó a Bibó-szobor avatására” – volt olvasható azon a transzparensen, amelyet Bégány a magasba tartott, miközben a jelenlegi miniszterelnök beszélt. Nem tudni, vajon az ünnepelt, a XX. század magyar történelmének egyik legnagyobb hatású és leggerincesebb gondolkodója, aki 1956. november negyedikén menekülés helyett államminiszterként parlamenti dolgozószobájában írógépénél ülve fogadta a megszálló szovjet csapatokat, vajon helyeselte volna-e a hatalom erőszakos fellépését. Azaz dehogyisnem lehet tudni a választ, hiszen Bibó István a szólás- és gyülekezési szabadság, általában a demokratikus szabadságjogok elkötelezett, harcos védelmezője volt. Ez a vélemény fogalmazódott meg sokakban, akik a bátor politikus emléke előtt tisztelegni gyűltek össze tegnap a Széchenyi-rakparton. Talán jelkép erejű, hogy a rend őrei akkor vezették el Bégány Attilát, amikor Hegedűs D. Géza színművész felolvasta Bibó István 1956. november 4-én írott nyilatkozatát. S persze az is beszédes lehet, hogy a mostani kormányfő rezzenéstelen arccal mondta tovább szavait, nem kívánt gesztust gyakorolni, egy fél mondat erejéig sem fogta pártját a demonstrálónak.
Megkockáztatható, talán Gyurcsány ezért sem utalt azokra a bibói mondatokra, amelyeket februárban a Bibó István Közéleti Társaság ülésén érdemesnek talált az említésre. Márpedig ezek a szavak nagyon is ismerősen csenghetnek mindenki számára, aki magát demokratának vallja. Valahogy úgy szólnak, a politikában nem lehet hazudni, és hazugságokra nem lehet politikai programokat felépíteni. Feltehetően Gyurcsány és a szoborállítást kezdeményezők nem ismerték Bibó István attól való félelmét, hogy holta után esetleg szobrot avassanak az emlékére. Mint ahogy a hatalom újjáavanzsált régi birtokosai nem szívesen emlékeznek Nagy Imrének, az ötvenhatos forradalmi miniszterelnöknek arra a gondolatára sem, amely szerint Isten mentse meg a lelkét attól, hogy gyilkosai rehabilitálják.
Bibó István egyik híres mondása szerint demokrata az, aki nem fél. S ez a mondat sokakba öntött erőt a békés rendszerváltoztatás idején. Gyurcsány viszont nem félt kijelenteni, hogy Bibó István a legnagyobb demokratikus szocialista volt. A jelenlegi miniszterelnök úgy fogalmazott, Bibó pontosan tudta, hogy nem létezik demokratikus baloldal, ha nem képes integrálni a tizenkilencedik és huszadik század örökségéből a szabadelvűséget és a modern konzervativizmust. Talán a milliárdos kormányfő sem volt teljesen tudatában annak, mennyire igazak az általa óvatlanul idézett bibói mondatok. Azzal azonban tisztában kellett lennie, milyen szomorúan, az elnyomó Kádár-rendszerből ismerősen kopognak más mondatai. Gyurcsány nézete szerint ugyanis a rendszerváltás erői közül egyesek konzervatívvá és vitatható demokratákká váltak. Nem tudhatjuk, vajon magán érezte-e a Bibó-szobor tekintetét, amikor azt mondta, a demokratikus baloldal találta meg újra azt az utat, ami visszavezet Bibóhoz, és ami visszavezeti Bibót a demokratikus köztársasághoz. Természetesen nem tudható az sem, vajon miként kívánja a nemzeti idolként tisztelt európai magyar gondolkodót bárhová is vezetni Gyurcsány Ferenc és az ő fogyatkozó tábora. Még akkor sem, ha a szocialista politikus nagylelkűen megengedte: a jobboldalon is vannak demokraták.
Kenedi János sem tudta megállni méltatlan aktuálpolitikai utalások nélkül. A hallgatóságnak hangsúlyozta: irányítsák szemüket a Moszkva tér felé, a Várfok utcára. Nézzenek oda, ahol egy tizenöt éves roma fiút karddal átdöfött több, afféle katonai maskarába bújt keretlegény. Két héttel ezelőtt közöny kísérte a vérfürdőt. Még a tanúskodástól is féltek a jelenlévők, nemhogy szolidaritást éreztek volna az áldozattal. Göncz Árpád volt köztársasági elnök azonban, úgy tűnik, szolidárisabb volt a modern magyar demokráciával, s szerényen, Bibó örökségéhez méltóan szólt a hallgatósághoz. Bibó István egykori barátja és a raboskodásban sorstársa bejelentette: Demokrácia néven díjat alapítanak olyan 40 év alatti fiatal kutatók számára, akik Bibó István szellemi örökségét viszik tovább.

Három éve tervezték. A kancellária honlapjáról kiderül: két baloldali kötődésű szervezet jól járt a szoboravatással, ugyanis a Pallas Páholy Baráti Kör Országos Egyesület 3,75 millió forintos támogatást kapott idén a szobor „gipszmunkáinak elkészítéséért”, míg a Bibó István Közéleti Társaság nem kevesebb, mint 6,9 millió forintot vehetett föl a Miniszterelnöki Hivataltól a Bibó-szobor „kőmunkáira és a műalkotás elhelyezésére”. A Pallas Páholy tavaly már kapott 1,5 millió forintot a pályázat kiírására Hiller István (akkori) kulturális miniszter személyes keretéből. A Bibó István Közéleti Társaság alapítói között találjuk Csepeli Györgyöt, Farkasházy Tivadart, Gombár Csabát, Göncz Árpádot, Görgey Gábort, Heller Ágnest, Kende Pétert, Kéri Lászlót, Lengyel Lászlót, Medgyessy Pétert, Petschnig Mária Zitát, Szabó Ivánt és Veér Andrást. A Pallas Páholy vezetőségében foglal helyet például Bakonyi Tibor (MSZP) és Csiha Judit (MSZP). A tíz baloldali kötődésű civil szervezet már 2002 márciusában eltervezte, hogy szobrot állítanak Bibónak, ehhez képest több mint három évre volt szükség a megvalósításhoz. Gáspár István, a Pallas Páholy titkára elmondta: a szobor felállítása és a hozzá tartozó 72 négyzetméter közterület rendbetétele 17-18 millió forintba került (P. T.)

---