Csodaszarvas

József Attila verseinek negyedik kritikai kiadása a könyvhétre jelent meg a Balassi Kiadó gondozásában. Az elsőt Waldapfel József és Szabolcsi Miklós neve alatt 1952-ben adta ki az Akadémiai Kiadó. Waldapfel József (1904–1968) jobbadán csak a nevét adta hozzá: az érdemi munkát – egyetemi hallgatókból verbuvált munkaközösség gyűjtőmunkájának eredményeként – Szabolcsi Miklós (1921–2000) végezte. Ezt főként én – mint a makói József Attila Múzeum egyszemélyes dolgozója, „konflis” igazgatója – „fúrtam meg” néhány új vers és számos változat kéziratának gyűjtésével és közzétételével. A második kritikai kiadást egyedül Szabolcsi Miklós készítette, én lektoráltam, és 1955-ben jelent meg.

Évtizedek múltán annyi új változat és keletkezéstörténeti adalék gyűlt föl, hogy a kiadó ismét új kiadásra szánta el magát. Szabolcsinak sikerült rávennie a legkiválóbb magyar textológust, az addig csak a régi magyar irodalom alkotásaival bíbelődő Stoll Bélát, hogy romló szeme ellenére vállalja e huszadik századi klasszikus életművének gondozását. Az 1984-ben megjelent harmadik kiadás lektora ugyancsak én lehettem.
Közben érdekes lelettel gazdagította az életművet Hárs László (1911–1978) költő, író és szerkesztő. A Népszabadság 1969. december 7-i számában Ismeretlen József Attila-vers egy hajdani bulvárlapban címmel az Országos Széchényi Könyvtárban a kaszáskeresztes mozgalom után búvárkodva A Hír című kérészéletű és kis példányszámú, kéthetenként megjelenő, a színészként és főként konferansziéként ismert Békeffy László (1891–1962) szerkesztette lap 1933. augusztus 4-i számában rátalált József Attila máshonnan nem ismert, köteteiben nem szereplő versére.

A csodaszarvas

Ükös ükünk, ősök őse
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.

Űztön űzve kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.
Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.

Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.

Hejh magyarok, hajh szegények,
hova űzni azt a gímet?
Aki hajtja, belepusztul
asszonyostul, csapatostul.

Az is, aki látta, végre,
hagyja immár békességbe.
Tisza mellett, Duna mellett,
az a szarvas itt legelget.

Ázsiai nehéz szaga
ázott pusztán füstöl tova
s aranyszőre, mikor illan,
gyári füstön általcsillan.

Kortyolgat az ég tavából,
villó aggancsa világol –
ága-boga tükörképe
csillagvilág mindensége.

A versben, írta Hárs László, alig ismerhető föl 1933 József Attilája: A város peremén, az Óda, az Elégia költője. Sokkal inkább emlékeztet az évekkel korábbi Regös énekre és a Kalevala-korszakára.

Ezt erősítette meg a Népszabadság december 14-i számában József Attila és „A csodaszarvas” címmel közölt hozzászólásában Bokor László (1927–1979), az idejekorán elhunyt jeles József Attila-kutató is. Ő is korábbra tette a vers születését. Fölidézte a költő 1928–29. évi Előőrs-korszakát, amikor a népi táborral tartott kapcsolatot, s úgy vélte, A csodaszarvas a népiekkel való szakítás verse. József Attila 1930 októberében lépett ki a Bartha Miklós Társaságból: szerinte a vers ekkoriban keletkezhetett. Természetesen észrevette Arany János híres költeményének (Rege a csodaszarvasról, a Buda halála hatodik éneke) ihletését is.
Kereste a magyarázatot, miért nem tette közzé versét a költő 1933 nyaráig. „Bizonyára azért, mert lebecsülte eredetiségét, túlságosan is az Arany-költemény travesztiájának, aktualizált átköltésének tartotta.” S mindjárt meg is adta a szerinte való besorolását, helyét az életműben: „Pedig több annál; helye nem a rögtönzések, a személyes érdekű apróságok, hanem a nagyobb József Attila-versek közt van.”
Stoll Béla az említett 1984. évi kritikai kiadásban be is iktatta a versek időrendjébe, de nem fogadta el Bokor László javaslatát: nem keletkezésének föltételezett időpontjára, 1930 őszére, hanem megjelenésének ideje szerint 1933 nyarára, A város peremén, az Elégia és az Óda után helyezte el.

A most megjelent kritikai kiadásban azonban, amelyet baráti szívességéből megkaphattam tőle, már engedett a József Attila-kutatók Bokor Lászlót követő álláspontjának, és 1930-ra, a Regös ének és a Bánat (Futtam, mint a szarvasok…) közé iktatta. Tverdota György és Szabolcsi Miklós kétségbe vonta, hogy József Attila 1933-ban ilyen verset írt volna.
Stoll Béla az 1984. évi kritikai kiadást szikáran filológiai adatokra korlátozta. A 2005. évit lényegesen bővítette: az eddigi két kötet háromra nőtt. Ezúttal a jegyzetanyagban nem csupán a kéziratok és a közlések adatait, az időrendi besorolás tömör megokolását kapjuk, hanem megadja egy-egy versnek, sőt részleteinek elemzésére vonatkozó szakirodalmat is, szükség szerint idéz belőlük. Megkönnyíti ezzel a kutatók dolgát, és ismét mintát, példát ad a korszerű kritikai kiadásra.
Stoll Béla most A csodaszarvas értelmezésében, időrendi helyének meghatározásában Bokor László, Tverdota György, Szabolcsi Miklós érvelését fogadta el.
A vers 5–6. szakaszát a jobboldali illúziókkal való leszámolásként értelmezi. Számba veszi ihlető forrásait is, elsősorban Arany idézett versét, hiszen József Attila versének címe, tárgya, versformája (felező nyolcas, aabb rímképlet) azonos; stílusa, képszerkesztése, gondolatritmusa, régiességei („űztön űzve”, „éjten éjjel”) ugyancsak Aranyra utalnak. Stoll Béla illetékes abban, hogy megérezze a XVI. századi Csáti Demeter Pannónia megvételéről című krónikájának hatását is. József Attila elsőéves szegedi bölcsészhallgatóként sikerélményként könyvelhette el Dézsi Lajos professzor dicséretét erről tartott szemináriumi előadásáért. A 3. versszak utolsó sorának alliterációi emlékeztetnek Csáti Demeter énekére: „Feldedet adtad fejér lovan, / És fivedet aranyas féken.” Stoll Horváth Ivánnal szemben bizonyítja, hogy nem Szabolcska Mihályra, hanem szintén Aranyra utal a 6. szakasz képe: „Tisza mellett, Duna mellett / az a szarvas itt legelget.” Arany versében: „Folyóvíznek partja mellett / Paripájok jól legelhet.”
Hivatkozik N. Horváth Béla megtalált párhuzamára is. Illyés Gyula Magyarok című verse szintén 1933 nyarán született. Benne ez a József Attiláéra emlékeztető sor: „Haj, szegény nép, haj, magyar nép…” Pontosabb megjelenési adatok megmutathatnák, a kölcsönhatásban ezúttal ki kire hatott.
Stoll Béla a rímhasználatban is lelt Aranyra utaló nyomot. Ezúttal Emlények című verséből („Majd, amidőn elillant, / Távolból visszacsillant”) József Attila versének harmadik (elillant ~ megcsillant) és hetedik (illan ~ általcsillan) versszakában. A csodaszarvas utolsó szakaszának képében Tverdota György finnugor medveének-párhuzamot talált.
Lengyel András azt vette észre, hogy A csodaszarvas utolsó versszakának képe rokon az 1932 végén született Háló című versével („jeges bogai szikrázón / a csillagok”). Stoll ezt fokozza: a második versszak harmadik sora („át az éren, át az áron”) hasonlít a Ha lelked, logikád… kezdetű töredék ötödik sorához: „ver az ér, visz az ár”. Ezt a töredéket Lengyel András keltezte 1933-ra!
Stoll Béla mindennek ellenére 1930-ra helyezte át a verset, mondván, hogy mind az Arany-, mind a Kalevala-hatás ekkor volt a legerősebb a költő életében. Az aggancs (a mai helyesírás szerint agancs) szó nyomjelző szerepének is talán túlzott jelentőséget tulajdonítva az 1930 nyarára keltezhető Bánat című vers elé helyezte A csodaszarvast: a szó ebben is előfordul. A nehezen megoldható textológiai kérdéseket a szakzsargon úgy hívja: crux philologorum. A filológusok keresztje. Az új kritikai kiadásban Stoll Béla A csodaszarvas jegyzetét ezzel kezdi: „A József Attila-filológia egyik cruxa.”

Az előző kiadásnak e versre vonatkozó jegyzetében van egy mondat, amelyről most Stoll Béla megfeledkezett: „Lehet az is, hogy a közvetlen ötletet a vers megírásához az 1933. évi cserkész jamboree emblémája, a csodaszarvas adta.” Holott ez a megoldás kulcsa. Egyáltalán nem áll meg az az érvelés, hogy ilyen verset József Attila csak 1930-ig írhatott volna. Például az Áradat (1931) változata, az Öt szegény szól csak ezután, 1934 nyarán, a Medvetánc sajtó alá szerkesztése során született.
A IV. cserkészvilágtábor, a gödöllői dzsembori lord Baden-Powell, a világ főcserkésze, Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál magyar főcserkész jelenlétében ünnepélyesen 1933. augusztus 4-én nyílt meg. Azon a napon tehát, amelyen József Attila verse megjelent.
Valaki írja, hogy a költő a lillafüredi írótalálkozóra utazva, 1933. június 10-én Arany Jánost olvasta a vonaton. Nyilván a szeme elé került a Rege a csodaszarvasról is. Közben folyton hallott a dzsembori előkészületeiről, olvashatott, sőt láthatta is a tábor jelvényét, a csodaszarvast. Fölelevenedhetett benne korábbi élményanyaga, nemcsak Arany János emlegetett költeményei, nemcsak a Kalevala emlékei, hanem saját korábbi, e nemben született versei is. Talán még Lillafüreden, ahonnan Pakots József 12-i váratlan halála miatt ő is hamar hazautazott, vagy utána otthon, június második, július első felében megírhatta költeményét. Megjelenése előtt éppen egy hónappal, A Hír július 4-i számában interjú jelent meg a költővel öngyilkossági kísérletének hírét cáfolva, József Attila nem hajlandó meghalni! címmel. Stoll Béla joggal föltételezi, hogy a névtelenül maradt riporter ekkor kérhetett verset tőle.
A csodaszarvasnak ott a helye tehát, ahol az 1984. évi kritikai kiadás közölte: közvetlenül az Óda után.
(József Attila összes versei, I–III. Szerk.: Stoll Béla. Balassi Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 6600 forint)