Irreális

Újra kitört a futball-láz Magyarországon – hirdetik a hangzatos kijelentések bűvöletében tobzódó rikkancsok annak apropóján, hogy a Real Madrid labdarúgócsapata augusztus 14-én Budapestre látogat. A megfogalmazás teljesen pontos. A láz a szervezetet kínozó betegség tünete. A magyar futball tehát beteg. Akik Magyarországra csábították, hitük szerint a jó nevű, nagy szakértelmű s persze nehezen megfizethető orvos szerepét öltötték a kiváló spanyol csapatra. Akit megbabonázva tisztel mindenki, s aki már puszta jelenlétével is a gyógyítást szolgálja. Ebből a megközelítésből a Real Madrid sokkal inkább életmód-specialista, kézrátétellel, sőt inkább telepatikusan kezelő kuruzsló vagy kórházi bohóc. Megnevetteti a súlyos beteget, elhiteti vele, hogy legyengülten is lehet boldog, ám gyógyulásáig nem lehet vele. Hogyisne, David Beckham a Fradi mítoszát teremti újra, Ronaldo a Debrecent juttatja a Bajnokok Ligájába, Raúl pedig Puskás Ferenc Honvédját állítja majd talpra.
Pedig látogatásuk ezt sugallja. Megalázó, hogy még a formáját sem sikerült kitalálni, miért is ereszkedik le hozzánk a kilencszeres BEK- és BL-győztes. Real Madrid Budapesten – hirdeti a plakát. A labdarúgó-mérkőzéseket legjobb tudomásunk szerint két csapat játssza, ám itt csak egyről van szó. Rendben, érthető, magyar klubcsapatot nehéz lett volna kiállítani, mert mégis melyiket, továbbá a „barátságos klubcsapat mérkőzés” meglehetősen idegenül hangzik. A magyar válogatott se lehet az ellenfél, mert az se járja, hogy egy válogatott és egy klubcsapat mérkőzzön meg egymással. A hírek szerint valamiféle magyar ligaválogatott áll majd ki Lothar Matthäus, Illés Béla s még ki tudja, kinek a kínos részvételével. Azt azonban már kétlem, hogy a pillanatnyilag magasan legjobb magyar labdarúgót, a nemzetközi szinten elismert Gera Zoltánt, pontosabban kenyéradó együttese, a West Bromwich Albion vezetőit meg lehet győzni arról, hogy milyen fontos szakmai érdekek fűződnek a játékos szerepléséhez a haknipartin. Ha már ennyire nehéz ellenfelet és tétet találni, amikor miért nem Alberték, esetleg Nyilasiék játszanak a Reallal, rájuk legalább még kíváncsiak az emberek! Vagy felmerül még a plakát sugallta megoldás: Real Madrid Budapesten – a Real A a Real B ellen. De még ennél is kényelmesebb, ha a Real-játékosok egyszerűen csak kisétálnak a Puskás Ferenc Stadion gyepére, a közönség felé kacsintva Beckham megigazítja a frizuráját, Raúl megcsókolja jegygyűrűjét, Ronaldo pedig a szögletzászlót befűzi egy-két biciklicsellel. A közönség így is hálásan tapsolna és olvadozna a gyönyörűségtől.
Nem sportesemény, labdarúgó-mérkőzés, hanem rongyrázás, népbutítás a Real Madrid budapesti vendégszereplése. Az öröm és csodálat mellett már tavaly, a brazil válogatott érkezésekor is gyanakodtunk, ám az mégiscsak hivatalosan regisztrált válogatott mérkőzés volt, még ha csak barátságos is; ahogy ugyanebbe a sorba illeszthető a Realt három nap múlva követő Magyarország– Argentína találkozó is. Ám az argentinokról senki sem beszél. Szenzáció, sztárkultusz kell mindenáron.
A magyar labdarúgás mára semmivel sem különb egy valóságshow-nál. S ahogy arra se lenne a kutya sem kíváncsi, ha a villában O. egész nap szótagolva olvasna egy Arany-kötetet, A. pedig számoszlopokat adna össze kisebb-nagyobb hibákat elkövetve, úgy a dadogós, kiszámíthatóan rossz magyar futball sem vonz érdeklődést.
Csak azt felejti el szép lassan mindenki, hogy ez a nemzet nemcsak zseniális költőket, Nobel-díjas tudósokat, hanem kiváló labdarúgókat is adott a világnak. Olyanokat, akik egykoron – lásd Vasas, Tatabánya, Videoton, Ferencváros – komoly, valóságos tétért szorongatták a spanyol királyi játszótársakat.
Mai futballunk ellenben csak látszatra valóságos, egyébként Realostúl is irreális.