(van-e rá gyógyszer…)

Én nem tudom, van-e olyan gyógyszer, amelyiknek nincs mellékhatása. A mellékhatás persze nem szükségszerű, hanem esetleges, vele kapcsolatban ezért kell megkérdeznünk orvosunkat, gyógyszerészünket. Esetleges mellékhatása az orvosi székfűnek (kamillának) is lehet, persze kevésbé fenyegető, mint egy modern, gyomorrontás vagy derékfájás elleni készítménynek.
Vegyünk egy egyszerű példát: a betegnek hasmenése van, hányingerrel és altesti bántalmakkal küszködik, kiütések jelennek meg a bőrén, a haja hullani kezd, a talpa viszket, és a bal orrlyukában lévő szőrszál hirtelen növekedésnek indul. Az illető felkeresi háziorvosát, aki alapos vizsgálat után a tünetegyüttesből felállítja a kórképet, felírja a receptre az általa ismert leghathatósabb gyógyszert, azzal biztatva páciensét, hogy radikális diéta esetén tünetei néhány nap múlva megszűnnek, ha mégsem, akkor ismét keresse fel.
Tragikus hősünk elmegy a legközelebbi gyógyszertárba, ahol azt a felvilágosítást kapja a medicina mellé, hogy abból napi háromszor egy szemet kell sok folyadékkal bevennie, s ha jót akar, előtte, illetve utána tizenkét órán át ennie nem szabad. A beteg úgy dönt, egyáltalán nem eszik három napig.
Hazamegy, elolvassa a gyógyszerhez mellékelt betegtájékoztatót, melyen szedési útmutatók, javallatok, ellenjavallatok és esetleges mellékhatások szerepelnek. Megnyugodva veszi tudomásul, hogy mivel nincs veseelégtelensége, nem szoptat, nem szenved görvélykórban, s az elmúlt fél évben nem esett át sérvműtéten, a kezelést megkezdheti. A mellékhatások ismertetése azonban három, apró betűs oldalt foglal el. Így kezdődik: a gyógyszer szedése során hasmenés, hányinger és altesti fájdalom jelentkezhet, továbbá kiütések a bőrön, hajhullás és talpviszketés. Hirtelen szőrnövekedés vagy teljes altesti lebénulás esetén a gyógyszer szedését hagyja abba, és forduljon kezelőorvosához. Orrfolyás, füldugulás, körömágyi elszíneződés, szapora vagy lelassult szívverés, hajszálérbevérzések esetén a gyógyszeradagot csökkentheti. Ha az ülőfelületen lágy vagy esetleg kemény ödéma keletkezik, vagy leválik a beteg egyik ujjperce, szükséges szakorvoshoz fordulni. Előfordulhat még huzamos görcs az állkapocsban, szájzár, enyhe övsömör, ceruzaszéklet, szembevérzés, bokaduzzanat, a könyökízületek megvastagodása, nehézlégzés, tömpeujjúság, bordaporcleválás, álmatlanság, depresszió, a bal kéz ujjai között kifejlődő úszóhártya, süketség, néhány napos vakság, ezekről a kezelőorvost értesíteni kell. További erőt, egészséget.
A beteg ezek után a tenyerébe önti a gyógyszert, nézegeti, majd lehúzza a WC-n. Három napig nem eszik, a kontrollvizsgálaton a háziorvos egészségesnek találja, s a beteg kérdésére a következőket jegyzi meg: a gyógyítás mindig jár némi kockázattal, a gyógyszer és a méreg között alapvetően nincs sok különbség. A helyes arányokon múlik az egész. Olyan ez, mint a politika, ami egyiknek árt, a másiknak használ. Az orvosnak adott esetben döntenie kell, levágja-e a beteg lábát, vagy hagyja elüszkösödni. Hasonló ez ahhoz a helyzethez, mint amikor egy ország kormánya csakis optimális döntéssel érheti el a kívánt eredményt. Itt van megint egy párhuzam: tüneti kezeléssel sem az orvoslás, sem a politika nem jut semmire. Az igazi gyógyítás mindig hosszú távra szól. Ezt a túlfejlett szőrszálat itt legjobb lesz kitépni az orrlikából, bár ez az a fajta, ami mindig kinő. A beteg gyógyultan hazafelé tartva ezeken a különös összefüggéseken tűnődik, s arra a következtetésre jut: itt van egy beteg ország, amely ismét és ismét tüneti kezelésben részesül. S mily szomorú: a Medgyessy-féle gyógyszerek mellékhatását most nyögi a beteg, hogy aztán a Gyurcsány-féle mediciákat nyomják le a torkán.
Hogy a magyar politikai népgyógyászatban uralomra jutnak-e előbb-utóbb a helyes arányok, vagy továbbra is a gyógyszerek mellékhatását élvezhetjük, én nem tudom…