Vidámítja a szívet Takler Ferenc bora

Beesteledik. Nemsokára megkezdődik a Takler-est a Svábhegyen. Enyhül a meleg, a medence partján a Svábhegyi Polgári Klubot vezető Blazsovszky Gábort hallgatom. Telefonja csörren, épp egy új tag kéri felvételét a klubba, így megy ez. Azok az emberek kezdenek most visszatalálni, akik a nyolcvanas években a Fonográf Klubot erősítették – mondja a házigazda, előttünk a Fonográf Klub egykori épülete, amelyet múlt ősztől a Svábhegyi Polgári Klub működtet. A piaristák kérték fel őket a klub üzemeltetésére; keresztény értékrendet tükröző esteket szerveznek, rendszeressé szeretnék tenni a vacsorával egybekötött borkóstolókat, kipofozták az épületeket, a sportpályákat. Elfelejti, aki erre jár, hogy a fővárosban van, megül itt a csend, vendégmarasztaló a hely – bólintok, különösen, hogy Takler Ferenc is odaköszön közben.
Az est szónoka, Kovács P. József egy Takler-kadarka és egy -bikavér között Garayt idézi, persze hová lenne egy magára valamit adó szekszárdi borász Garay János költészete nélkül. Amikor az est végén a Primarius cuvée-t kóstoljuk, még senki sem sejti, hogy a pár nappal később megrendezett Pannon bormustra nagydíjas borává választja azt a nemzetközi zsűri. És hetek telnek el, és lezajlik a bormustra a pannonhalmi főapátságban, és Taklert ünneplik a hazai bormívesek. A verseny eredményhirdetését Szekszárdon tartják, visszaköszön a svábhegyi csend, a borváros büszke arra, hogy ott adhatják át a legrangosabb hazai bordíjakat.
Taklert többször is szólítják. Legutoljára a Pannon bormustra eredményhirdetése végén. Takler Ferenc 2002-es Primarius cuvée-je a 2005-ös esztendő legjobb hazai bora. A földdel dolgozó, a szőlőért aggódó, boráért küzdő gazdák tekintetében derű van és nyugalom. És örömmel vegyes szomorúság, hiszen az idei bormustra egy Gál Tibor bikavér-emlékversennyel gyarapodott, mert elment a nagy borász. Emléke elég ahhoz, hogy Eger és Szekszárd végre egymást erősítve beszéljen a bikavérről.
Ahogy a piros BZ-motorvonaton Sárbogárd felé zötykölődöm, a szekszárdi dűlők mögé bukik Szent Iván napja, sokáig izzanak a sínek, este még vibrál a lég a szőlősorok felett. Bámulom a borvidéket, és a pannonhalmi bormustrának évről évre helyet adó Várszegi Asztrik atya szavai térnek hozzám vissza, hallom újra, ahogy a főapát Szekszárdon Szent Benedek regulájából idéz: „A teremtő adja a szőlőtőke borát, hogy a bor megvidámítsa az ember szívét. A bor örömöt és vidámságot fakaszt a szívből, de mihelyt túllépi a határt, mihelyt mérték nélküli, már ártó lehet, és így az örömből üröm lesz… Tudnunk kell: Isten csodálatos, a bor jó, szeretet nélkül meg nem élhetünk.”
Igen, Isten és a bor.