Balkáni zsákutca

Piszkos bombák. A cáfolatok ellenére mégis létezik Balkán-szindróma – állítja több éve folytatott kutatásai alapján egy boszniai orvosnő. Szlavica Jovanovics Bratunac lakóinak körében végzett egészségügyi vizsgálatok során figyelte meg, hogy a városban élő menekültek esetében példátlanul magas, a helybeliekénél hatszor magasabb a halandóság, azon belül a rosszindulatú daganat okozta halálesetek száma. Ennek csak egy magyarázata lehet – állítja az orvosnő –, mégpedig az, hogy a menekültek olyan területen – a Szarajevó melletti Hadzici településen – éltek a boszniai háború idején, ahol a NATO egységei 1995 őszén gyengített uránlövedékeket használtak.

György Zsombor
2005. 07. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor a szerb határtól alig néhány kilométerre fekvő Srebrenicában már huszonnegyedik órája tartott a vérfürdő, Ratko Mladics és emberei a Bratunac főutcáján álló Fontana hotelbe vonultak vissza, hogy a mit sem sejtő holland parancsnokokkal tárgyaljanak. 1995. július 11-ét írtunk. Egy ideje elcsitultak a heves harcok, ám a csöndet olykor mégis távoli puskaropogás zaja törte meg. Mladics, a szerb seregek vezére magabiztosan ült tárgyalóasztalhoz, s bár Srebrenica néhány órával korábbi bevételét folyton csak „felszabadításként” emlegette, ígéretet tett a hollandoknak, hogy emberségesen bánnak majd a városban rekedt bosnyákokkal.
Negyvennyolc óra múlva a mohamedán vallású férfiak közül egy sem volt életben.
Eltelt tíz év, s a történelem fintora, hogy – bár évekig zárva tartott – több tudósítóval együtt most éppen itt, a Fontana hotelben hajthattuk álomra a fejünket. A szebb napokat látott épület első pillantásra is hű tükörképe a háborúból épphogy kikeveredett, ám az önmaga állította csapdák elől menekülni nem tudó egykori Jugoszlávia és utódállamai sorsának. A hajdanában bizonyára kényelmes szálloda ma egy dohos romhalmaz, a tapétán kiütött a penész, a mennyezetről csepegő víztől szétmállott a padlószőnyeg, a szoba egyik ablakát nem lehet kinyitni, a másikat becsukni, s ami a legrosszabb, mindent átitatott a több éve itt rekedt áporodott, poshadt szag. Vagyis belülről rohad szét az egész szerkezet, amin mit sem segítenek az apró szépítgetések, toldozgatások-foldozgatások.
A romokon persze idővel valami egészen új születhet – a kőhalmokból helyenként már most csodás villák, gazdag üzletek nőttek ki –, az állam- és emberközi kapcsolatok helyreállítása azonban ennél jóval lassúbb folyamat. Szerbiában a srebrenicai vérengzés évfordulója ismét felkavarta az indulatokat, s félő, hogy az idő nem a megbékélés híveinek malmára hajtja a vizet. Ünnepnapokon helyenként ma is gyakorolják a balkáni népeknek azon szokását, hogy a levegőbe eresztett géppisztolysorozattal adnak hangot örömüknek. Többször megesett ez az utóbbi években Belgrádban is, ám amikor – éppen egy éve – Borisz Tadicsot elnökké választották, hallgattak a fegyverek. Az ő hívei már egy más kor s ezzel együtt más eszmék és más célok követői – vonható le ebből a gyors következtetés, amely alapján ismét csak élesebbnek tűnik a határvonal a saját nemzetükön belül is megosztott szerbek között.
Kilátástalan csapdahelyzet ez, amelynek foglya minden szerbek által lakott vidék a Vajdaságtól Koszovóig és a Boszniai Szerb Köztársaságig. Bár Tadics ott volt Srebrenicában, az a kezdeményezés, hogy a mészárlás évfordulóját, július 11-ét Szerbiában is nyilvánítsák gyásznappá, sem Belgrádban, sem Újvidéken nem talált támogatókra. Ennek oka egyszerű – érvelnek –, hiszen a gyilkosságok nem is Szerbia területén történtek. Ha egyáltalán megtörténtek – teszik hozzá sokan. A szerbek többsége ugyanis egészen másként gondol Srebrenicára, mint a tíz évvel ezelőtt oly fájóan tétlen nagyvilág.
Bratunac kocsmáiban a munka híján idejük nagy részét ott töltő férfiak, majd másnap a srebrenicai ortodox templom kertjében a szerb fiatalok egyaránt arról beszélnek, hogy miközben az Európai Unió és a muzulmán világ pénzzel tömi a bosnyákokat, addig róluk, szerbekről csak akkor esik szó, ha éppen háborús bűnösök után kutatnak. „Egyértelműen gonosznak, rossznak, feketének kiáltottak ki minket” – fakad ki az egyik fiú, akinek szavaiban kétségtelenül rejlik némi igazság. Csakhogy miközben Tadics és sok más szerb is kimondta, hogy katonáik rengeteg szenvedést okoztak a háborúban, addig a töretlen erejű szélsőségesek, Seselj és Nikolics követői erre képtelenek. Ezen még azok a néhány hete bemutatott sokkoló videofelvételek sem változtatnak, amelyeken jól látható, amint a szerbiai Skorpiók elnevezésű alakulat tagjai kegyetlenül lemészárolnak hat fiatal bosnyákot. (Amint azóta kiderült, ez az alakulat 1999-ig hivatalos állományban volt.)
A szélsőségesek elszántsága töretlen, az sem zavarja őket, ha olykor ellentmondásba keverednek önmagukkal: tagadják ugyan a népirtás tényét, majd utcai csetepatékban újabb Srebrenicával fenyegetőznek. A gyilkosok közül sokan ma is szabadon járnak-kelnek, a politika és a sajtó pedig kénye-kedve szerint manipulálja az embereket. Hangozzék el azonban bármi, a valós eseményekről sajnos a potocari emlékhely zöld kopjafái s a sorra feltárt tömegsírokból előkerülő emberi csontok tanúskodnak.
Legutóbb épp a megemlékezések helyszínétől pár perc alatt megközelíthető mezőn tártak fel egy úgynevezett másodlagos temetkezési helyet. A jelenleg is zajló munkálatokban részt vevő egyik szakértő szerint a tömegsír körülbelül ötven bosnyák holttestét rejti, de mivel a csontok szétszóródtak, az itt megtalált áldozatok pontos számát csak a DNS-vizsgálatok után lehet meghatározni. A vélhetőleg a közelben, de két különböző helyen legyilkolt muzulmánok maradványait a vérengzés után mintegy három hónappal – vagyis 1995 októberében – áshatták ki a tettesek, s hozhatták át ide, Pale közelébe. Az újabb és újabb holttestek azonosítása persze aligha csillapítja az életben maradottak lelkében dúló haragot és fájdalmat, a végtisztesség megadásával azonban talán egy fokkal könnyebb feldolgozni az átélt borzalmakat.
Az évfordulóra a világ szinte minden tájáról összesereglett tudósítók már elhagyták Boszniát, a Fontana hotel is bezárta kapuit, a jelek szerint azonban gyászszertartást nem most tartottak utoljára Potocariban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.