Bulgária modernizációs és integrációs törekvéseinek aligha kedvez, hogy Szófiában a pártok immár hetek óta nem képesek megegyezni a kormánykoalíció részleteiről. A balkáni országban június 25-én tartottak választásokat, melyet a posztkommunista Bolgár Szocialista Párt nyert meg, elvéve ezzel a kormányzás folytatásának lehetőségét az excár Szimeon Szakszkoburggotszkitól. A baloldal rádöbbent, hogy a török kisebbség pártjával szövetkezve sem lenne többsége a parlamentben, ezért nagykoalícióra tett javaslatot. Mindössze egy dolgot zártak ki határozottan, azt, hogy a szélsőségesnek tartott, ám a választáson meglepő sikert aratott Attaka tömörülés is kormánytényező lehet. Az egymással szöges ellentétben álló két párt együttműködése ugyan meglepő, ám az eddig kormányzó tömörülés mégis igent mondott az ajánlatra.
A választásokon még a legnagyobb ellenségeknek mutatkozó két párt a törökök Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért nevű tömörülésével együtt a múlt héten már meg is kötötte a kormányalakítási megállapodást. A szocialisták tegnap Szergej Sztanyisevet, a párt első emberét nevezték meg miniszterelnök-jelöltjükként, pedig néhány napja Szakszkoburggotszki még úgy gondolta, hogy a következő négy évben a kényelmes, abszolút többségen nyugvó kormányzásért cserébe ő kéri kormányfői megbízatást. Belső információk szerint azonban a volt cár lemondott erről az óhajáról, és jelenleg már a miniszteri tárcák elosztásával foglalkoznak a parlamenti képviselők – igaz, itt még nagyon sok érdekesség történhet.
Valóságos csapdahelyzet ez Bulgária számára, hiszen ha létrejön a nagykoalíció, az minden bizonnyal óriási feszültségekkel lesz terhelt, szocialista kisebbségi kormány alakulása esetén – mivel ez sem zárható ki – viszont az ország nagy eséllyel elvesztegetné a következő négy évet. Bulgária pedig nincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának, hiszen az országban az egykori keleti blokk államainál is lassabban zajlik az átmenet. Georgi Parvanov államfő éppen ezért azt kérte a pártoktól, hogy kompromisszumkészségüket kimutatva „lépjenek egy lépést hátra, hogy Bulgária egy lépést előre léphessen”. Ám ha a folyamat tovább fékeződik, akkor az nemcsak az európai uniós csatlakozást nehezítené meg, hanem a lakosságot is távolra repítené álmaitól.
Borulások, viharos szél, elemi izgalmak a Kékszalagon
