Magát független jelöltnek nevezte indulásának bejelentésekor a parlament alsóházának elnöke, korábbi külügyminiszter, 1996–97-ben Lengyelország kormányfője. Mint mondta, egyetlen pártot sem képvisel, még a volt kommunista SLD-t sem, amelynek egyik vezető egyénisége. Cimoszewicz vezeti a lengyel elnökjelöltek népszerűségi listáját is a TNS OBOP közvélemény-kutató intézet felmérése szerint. Ha most rendeznék a választásokat, a szavazók 27,1 százaléka voksolna rá, a második helyre került Zbigniew Religa párton kívüli szenátor, szívsebész (18,7), míg a korábbi első helyezett Lech Kaczynski varsói főpolgármester a harmadik helyre szorult vissza (16,8).
Cimoszewicz startja lengyel elemzők szerint Aleksander Kwasniewski forgatókönyvének része. A jelenlegi elnök ugyanis abban reménykedik, hogy Cimoszewicz kampánya segít talpra állítani a padlóra került baloldalt, hozzájárulhat a mostani tábor romjain egy balközép párt megalakulásához. Ennek kulcspozícióit pedig Kwasniewski köre foglalná el.
A választás második fordulójába a legtöbb elemző Cimoszewiczet és Kaczynskit várja, akik már most érzékelhetően polarizálták a kampányt, amelynek hangneme is keményebb lett. Ez a felállás nehéz helyzetbe hozta Zbigniew Religát, aki Cimoszewiczhez hasonló ideológiával, ám szintén párton kívüliként tört babérokra. Még kilátástalanabbá vált a baloldal megújulását célul kitűző Marek Borowski helyzete, hiszen az amúgy is megtört tábora feltehetően az erősebb jelöltre szavaz majd. Cimoszewiczcsel szemben kell ezután elsősorban meghatároznia magát Donald Tusknak, aki így szintén keményíti retorikáját.
599 Daytona után itt az 1 ráadás
