Aljasság és embertelenség, alávaló bűntett, nincs ok, ami mentené vagy magyarázná – jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a londoni események kapcsán rendkívüli sajtótájékoztatóján, miután konzultált Lamperth Mónika belügyminiszterrel, Tóth Andrással, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárral és Bene László országos rendőrfőkapitánnyal. „Ami történt, ellentétes mindazzal, amiért Európa és a világ tisztességes emberei dolgoznak, amiben hisznek” – mondta. Kifejtette: a megdöbbent Magyarország osztozik a brit főváros fájdalmában, együtt érez az áldozatok és a sérültek családjaival, átérzi a brit emberek döbbenetét. A kormányfő közölte, nincs információ arról, hogy a terrortámadásoknak magyar áldozatuk vagy sérültjük lenne, és nagyon reméli, hogy nem is lesz.
Gyurcsány bejelentette: nincs összefüggés a londoni és a magyarországi események között. Ugyanakkor elismerte, hogy tegnap valaki a Budapesti Rendőr-főkapitányság központi ügyeletén keresztül bombarobbantással fenyegetett meg három budapesti bevásárlóközpontot. Lamperth tájékoztatott arról, hogy a telefonhívás egy Örs vezér terei nyilvános telefonról érkezett délelőtt 9 óra 20 perckor, és az illető annyit mondott, hogy délután négykor bomba robban az Árkádban, a Mammutban és a WestEndben. A miniszter további információt nem árult el a telefonálóról. Gyurcsány Ferenc hozzátette: az épületek kiürítése fél háromkor megkezdődött. Arra a kérdésre, hogy miért csak akkor kezdték meg a kiürítést, hiszen a telefonhívást jóval korábban kapták, a belügyminiszter elmondta: a fenyegetés konkrét időpontra szólt, van egy szakmai rangsora az ilyenkor szokásos intézkedéseknek, az épületek átvizsgálása jóval korábban megkezdődött.
A miniszterelnök ismételten kijelentette: az illetékes magyar szervek semmilyen utalást nem találtak arra, hogy a budapesti fenyegetés és a londoni események között összefüggés lenne. „A magyar kormány soha nem engedi meg, hogy bárki bármilyen okból félelmet próbáljon ébreszteni Magyarország polgáraiban” – mondta. Kérdésre válaszolva, miszerint egyes hírek szerint a londoni robbantások oka a britek iraki és afganisztáni szerepvállalása lenne, kifejtette: „Magyarország tudja, hogy feladata és dolga van a globális biztonság megteremtésében.” Hozzátette: Magyarország terrorfenyegetettsége nem növekedett. Elmondta: utasították azokat a szerveket, amelyek illetékességi körébe tartozik a fenyegetések elemzése, elhárítása, az ezzel kapcsolatos információk gyűjtése és rendszerezése, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel fokozottabb és mélyebb ellenőrzést végezzenek. Gyurcsány szerint más fenyegetést nem kaptak, és a helyszíneken nem találtak bombát.
Lamperth Mónika elmondta: a rendőrség megerősítette az angol nagykövetség, a metró, a pályaudvarok és a repülőtér védelmét. Fokozott készenlétben vannak a katasztrófavédelmisek, a tűzoltók és a mentők. Kifejtette: a fokozott készültség csak Budapestre vonatkozik, és „megfelelő létszámú rendőr” biztosítja azt. A három bevásárlóközpontban szerencsére a fenyegetés időpontjában nem történt robbanás.
Mádl Ferenc köztársasági elnök részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a Londonban elkövetett terrorcselekmény miatt II. Erzsébet brit uralkodónak. „Magyarország valamennyi polgára nevében mélységesen elítélem a terrorcselekmények valamennyi formáját” – írta Mádl Ferenc. Ugyancsak részvétét fejezte ki Somogyi Ferenc külügyminiszter is.
PM Orban's Praise Hit Hard: Magyar Resumes Spewing Venom With Renewed Energy
