Szent István-terv: összefogás a jövőért

Talán az egész magyar történelem során az első olyan tervezetet tarthatjuk a kezünkben, amelyet nem kormányzat, állam vagy valamely párt rendelt meg – jelentette ki Nemeskürty István író a Professzorok Batthyány Köre által kidolgozott Szent István-terv könyvbemutatóján. A nemzeti összefogás erővonalaiként is leírható, a gazdaság, a társadalom és a kultúra minden területére kiterjedő kötet célja az ország növekedési pályára állítása, a közösségek nemzetformáló erejének újjáélesztése.

Ha valaki belelapoz a Szent István-tervbe, azt tapasztalja, hogy a bizonytalanságot sugalló feltételes mód ritkán fordul elő a szövegben. Lovas Rezső, a közös jövőnket határozott kontúrokkal felrajzoló kiadvány egyik szerkesztője a mű egy másik fontos jellemzőjét is kiemelte a bemutatón: a legtöbbször talán a felelősség szó szerepel a könyvben. A Professzorok Batthyány Körének alkotógárdája ugyanis biztos abban, hogy Magyarországot a szó szellemi és materiális értelmében is növekedési pályára lehet állítani. Ugyanakkor azt is vallják, hogy az üres frázispufogtatás, kínosan erőltetett hurráoptimista lózungok helyett felelős, megalapozott tervezetekre van szükség.
A Magyar Szemle Könyvek sorozatában megjelent művet bemutató Nemeskürty István egy fontos momentumra világított rá: talán az egész magyar történelem során az első olyan tervezetet tarthatjuk a kezünkben, amelyet nem kormány, állam vagy párt rendelt meg. Az író szerint már csak ezért is érdemes az ünneplésre, hisz olyan, az ország jövőjét tervező kiadványról van szó, amely nem a hatalom által ránk tukmált direktívákat, hanem valódi alternatívát kínál. A Szent István-terv felemelni akarja a nemzetet, ráébreszteni önnön lehetőségeire és értékeire, mindarra az esélyre, amely megnyílhat számára a XXI. századi Európában, ha jól sáfárkodik tehetségével. Az irodalomtudós a jövő Anonymusai számára krónikában megörökítendőnek tartja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter is jelen volt a bemutatón.
Való igaz, a 2002 szeptemberében elkezdett Szent István-tervet már elkészülése óta vitatják az értelmiség körében. A nemzeti összefogás erővonalaiként is aposztrofálható szellemi produktum viszont azért íródott, hogy a társadalom széles rétegei megismerhessék. Nem véletlen tehát, hogy Nemeskürty István is az önkormányzatiságot emelte ki mint a tervezet legfőbb tartópillérét. Például a török hódoltság korában is a nemzet megtartója volt az autonóm gondolkodás, a legkisebb falvak is önállóan intézkedtek közügyeikről, ha pap és földesúr nélkül maradtak. Nem vártak az államra, megszervezték életüket, a napi munkát, lelkészt, tanítót fogadtak, s ha kellett, felépítették a falu templomát. A történelmi tradíciók szerinte máig érvényesek, mert a közösség azért autonómia, mert átérzi kollektív voltát, és rendben tartja önmagát.
De „rendben tartja-e” magát az országot és nemzetet a jelenlegi államhatalom? Eddig ugyan nem mutatott érdeklődést a Szent István-terv iránt, ám a benne foglalt konkrét, kivitelezhető javaslatokat bármilyen színű kabinet megszívlelheti. A tudományos kutatások és fejlesztések kiemelt szerepet kapnak a tervezetben csakúgy, mint a kultúra és az oktatás kérdése. Ez azonban nem elfogult értelmiségi részrehajlás, hanem a tudásalapú társadalom és a versenyképesség alapeleme. Egy helyütt azt írják: „a hasznosságnak hódoló közvélekedés szerint az elitkultúra – főleg a művészet – pillanatnyilag luxus, nem bennünket éltető, érdekünket szolgáló tevékenység, tehát várjon a sorára, amíg jut rá pénz.” A nemzetnek viszont rá kell jönnie, hogy a magyar kultúra nem csupán nemzetközi konvertibilitása miatt fontos, hanem azért is, mert a műveletlen, szellemileg igénytelen ember még a gazdasági folyamatokat sem értheti meg.
Hogy a kormányzat megérti-e az üzenetet, az persze a jövő kérdése. A Szent István-terv szerkesztői – Lovas Rezső, Náray-Szabó Gábor, Pálinkás József – mindenesetre akkurátus gonddal ügyeltek arra, hogy a politikum ne terpeszkedjen rá a másfél száz oldalas műre. Az áthallások így bármilyen kézenfekvők, nem a szerzők szándékából, hanem a minket körülvevő politikai közegből erednek. Lovas Rezső megjegyezte: azt feszegették, hogy az ország lényegében gazdátlan, illetve azzá vált az 1945 és 1990 közötti időszakban. Mesterségesen hajtották végre a „gazdátlanítást” kitelepítések, deportálások, megsemmisítések útján. A negatív eredmény: a gazdaszemlélet nem honosodott meg hazánkban, ami pedig maradt belőle, azt tűzzel-vassal irtották. A tudatosan, művi módon tömegtermelt, identitásuktól megfosztott emberek önbecsülésének visszaadása, közösséggé formálása tehát a nemzeti kibontakozás útja. A Szent István-terv egyik fejezetének címe Emberibb életet élni, s ebben szándékosan koherens egységet alkot a művelődés, az egészségünk és az úgynevezett társadalmi tőke ügye. El nem választható diszciplínákról van ugyanis szó, mert a szerzők tág kultúra-fogalomkörrel dolgoznak. Szerintük ebbe a kategóriába éppúgy beletartozik a környezeti kultúra, a társadalmi környezet szokásrendje, mint a sport, a közegészségügy és a turizmus, de ide sorolják még a sajtót s a politikai véleményalkotás formáit is. Kiemelt teret szentelnek a nép javítandó egészségi állapotának: leszögezik, hogy öszszehangolt kormányzati és társadalmi összefogásra van szükség. A tennivalók kereteként az Egészséges nemzetért népegészségügyi programot jelölik meg, amely az egészség megőrzését segítő életmódot, a megelőzés, szűrés, gondozás megszervezését helyezi előtérbe. Ezt a programot egyébként a polgári kormány már 2001-ben elfogadta.
Felhívják a szerzők a figyelmet a nyugati demokráciákkal kapcsolatos, mesterségesen terjesztett tévhitekre is. A silány populáris kultúra Európában nem kap támogatást, a nemzeti értéket jelentő intézmények, vállalkozások költségeit viszont sokszor teljes egészében átvállalja az állam. „Kultúránkat nem azok az alkotások fogják megerősíteni, amelyek másodrangú kópiái divatokat diktáló nyugati szellemi termékeknek” – írják. Mégis optimisták, mert úgy vélik, a nemzet helyzetének konszolidációjával megerősödik népünkben az öntudat, s megnő a vágy a jobb minőségű tudásra, életre.
A világhírű amerikai társadalomtudós, Fukuyama tételein keresztül igazolják, hogy a társadalom fejlettsége nem elsősorban a versenyen, hanem az üzletfelek kölcsönös bizalmán, vagyis a társadalmi tőkén alapszik. Fűzzük hozzá: Fukuyama tézisének előfutára szintén magyar volt, Neumann János. A világhírű matematikus, a számítógép atyja kimutatta: nem mindig a kíméletlen konkurenciaharc az előnyös a piac szereplői számára, hanem sokszor az együttműködés.
A társadalmi tőke legfontosabb összetevői a fukuyamai definíció szerint a szociális gondoskodás és öszszetartozás-tudat, a polgári részvétel a közügyekben civil szervezetek útján, a helyi közösségi azonosságtudat, valamint a kölcsönös bizalom és támogatás. Olyan értékek, amelyek a polgári demokrácia euroatlanti hagyományai alapján követendők lehetnek a XXI. században, s amelyek mentén a Szent István-terv is íródott.