Hazánk területén mintegy kétezer kastély, vár vagy kúria található. Ezek közül majdnem nyolcszáz védett, 266 pedig szigorúan védett. Ezeknél a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) gyakorolja a magyar állam nevében a tulajdonosi jogokat. Az örökségvédelmi törvény róluk úgy rendelkezik, hogy az állam tulajdonában tartandók, és onnan nem adhatók ki. Ezek egy része, 24 építmény a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma intézménye, a Műemlékek Állami Gondnoksága kezelésébe került.
A kastélyok, várak és kúriák olyan épületek, amelyek nehezen sorolhatók be egy-egy fogalmi skatulyába szakszerűen – mondták el kérdésünkre a KVI beruházási osztályán. A kúriák kisebb alapterületű, általában egyszintes épületek. A kastélyok egy-egy földbirtokos család állandó vagy időszakos lakhelyéül szolgáltak. A várakhoz védművek is épültek. A kategóriák határai azonban nem merevek.
A rendszerváltás előtti évtizedekben mostoha sors jutott ezeknek az épületeknek: oktatási, egészségügyi intézményeket költöztettek beléjük, átalakították, és általában hagyták pusztulni, romlani őket. A rendszerváltozás után az egymást követő kormányok viszonylag kevés pénzt tudtak fordítani a kastélyok felújítására. A kilencvenes évek közepén indult egy kastélyprogram, azonban lassan haladt a kevés és egyre fogyó költségvetési támogatás miatt.
A Fidesz-kabinet a Széchenyi-terv turizmusfejlesztési programjai közé beiktatta a kastély- és várturisztika fellendítésére indított alprogramokat is. Az egész programra mintegy harmincmilliárd forint jutott, és ezen belül – gyógyfürdők, szállók mellett – hét kastély, valamint tizenegy vár renoválását kezdték meg. A Széchenyi-terv finanszírozási rendszerében a kivitelezési összeg 50-60 százalékával kellett a pályázóknak önrészként rendelkezniük, emellett szükség volt az érvényes építési engedélyre, és megvalósíthatósági és megtérülési számításokkal, tanulmányokkal kellett igazolniuk a leendő projekt hasznosságát, szükségszerűségét. Ebben a programban Füzér, Boldogkő, Szendrő, Szigliget, Csesznek, Diósgyőr és Ozora helyreállítása kezdődött meg.
A Széchenyi-terv kifutása után megszűnt a jelentős állami támogatással végzett munka. Helyébe lépett az uniós pályázatokon való részvétel. A Phare-pályázatokon tízszázalékos önrészt kell felmutatni, a Regionális operatív program pályázatain mindössze két és fél százalék az állami szerepvállalás értéke. A KVI rendelkezésére álló évi 250–500 millió forint azonban nem elég arra sem, hogy ezeket az igen kedvező mértékű önrészeket kifizessék mindazokban az esetekben, ahol egyébként indokolt lenne. Szakértők szerint mintegy 80-100 milliárd forintra lenne szükség a teljes kastély-, vár- és kúriaállomány rendbetételéhez. Az utóbbi évek felújítási ütemével csak apránként tudjuk ledolgozni negyvenéves elmaradásunkat, főleg a milliárdos nagyságrendű forrást igénylő projektek területén, mint amilyenek a Nyírbátorban, Kisbéren, Sárváron, Pomázon vagy Keszthelyen végrehajtott rekonstrukciók.
Gödöllői patthelyzet. Ádáz küzdelem folyik a többségi jogokat gyakorló kultuszminisztérium a kisebbségi tulajdonos városi önkormányzat között a részben felújított és kulturális központtá vált gödöllői Garassalkovich-kastélyt működtető közhasznú társaság feletti ellenőrzés megszerzéséért. A polgármester, Gémesi György lapunknak nem kívánt nyilatkozni a Gödöllői Királyi Kastély Kht. ügyvezetőjének választásáról, mert mint mondta, megállapodott erről a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával mint az állam képviselőjével. Úgy tűnik, egyébben nem is igen ért egyet a két tulajdonos: a minisztérium féltucatnyi javaslatot tett az ügyvezető személyére, többek között Mizsei Zsuzsannának, az egykori kereszténydemokrata politikusnak, majd a Millenáris Kht. vezetőjének a személyére, de a kisebbségi tulajdonos egyiket sem fogadta el. Gémesi György egyetlen információt azért megosztott velünk: az e hó 18-ra összehívott közgyűlésen biztosan megválasztják az új ügyvezetőt. Ha mégsem így történne, az a hatályos cégjog alapján akár a közhasznú társaság megszűnéséhez is vezethet.
Az oldalt írta: Jámbor Gyula, K. Tóth László,
Neszméri Sándor (Pozsony) és Tolcsvai L. László
