Caesareai Euszebiosz szerint a különféle eretnekségeknek van csak történetük, az igazi keresztény tanításnak nincs. A historikus gondolata, ha nem is egészen igaz, elég könnyen érthető: ha a keresztény tanítás az örök és változatlan igazság, története sem lehet. Az Euszebiosz kijelentése óta eltelt több mint ezerhétszáz év jócskán megcáfolta ezt az okfejtést. A dogmáknak is van történetük, de az építmény egésze állandó. Ahogyan a Gaudium et spes konstitúcióval kapcsolatban fogalmazott XXIII. János pápa: a hitletétemény régi tanításának lényege ugyanaz, csak a megfogalmazás új. A hit átadásában, a hitigazságok, ha tetszik, dogmák tanításában, vagyis a katekézisben viszont már sokkal nagyobb változatosság figyelhető meg.
Már a kereszténység elterjedésének kezdetén, a II. században felbukkan a „katekézis” kifejezés, amely a szentségek felvételére való előkészítő oktatást jelentette. Az egyházatyák is ebben az értelemben használták a szót, Szent Ágostonnak (354–430) pogányok oktatására írt könyvét például De catechizandis rubidus címmel emlegették. Később, a gyermekkeresztelések elterjedése után a katekézis már inkább a nagyobb gyerekek hitbe való bevezetését jelentette, amely általában a szentgyónásra és az elsőáldozásra való felkészítést is szolgálta.
A katekézis megerősödését az ellenreformáció hozta meg. A tridenti zsinat elrendelte, hogy a püspökök szemináriumokat állítsanak föl, a plébánosoknak pedig kötelességük lett a hittanórák megtartása. E korszak meghatározó katekizmusát Petrus Canisius (1521–1597) készítette. 1554-ben a papságra készülők számára a Nagy katekizmust (Summa doctrinae Christianae), 1556-ban a Kis katekizmust (Catechismus minimus), 1558-ban a középfokú oktatás számára írt Catechismus minor, seu parvus catechismus catholicorumot adta ki. Ez utóbbi lett a legismertebb, legelterjedtebb munkája, hatása évszázadokon át kimutatható. Nálunk is számtalan kiadása ismert, magyarra elsőként a jelentős egyházi pálya előtt álló fiatal, mindössze huszonhét esztendős zólyomi főesperes, Telegdi Miklós (1535–1596) fordította 1562-ben. A kötet bécsi kiadását nem kisebb ember, mint Oláh Miklós esztergomi érsek finanszírozta. Szükség is volt magyar nyelvű katekizmusokra, hiszen Ferdinánd király is kötelezővé tette egy 1560. december 10-én kelt rendeletével a hit oktatását. Telegdi hamarosan a nagyszombati szeminárium első felügyelője lett, majd Verancsics Antal káptalani nagypréposttá nevezte ki. Az érsek halála után tizenhárom évig vezette az érsekséget, mivel a király nem nevezett ki érseket. Telegdi 1579-ben pécsi püspök lett, ami inkább csak címet és megtiszteltetést jelentett, mint tényleges főpásztori teendőket, mivel egyházmegyéje török megszállás alatt volt. Telegdi Miklós egész életét a katolikus megújulás ügyének szentelte, tanított és prédikált. Magyarországon az elsők között ismerte fel a hitoktatás fontosságát.
Canisius Szent Péter meghatározó jelentőségű katekizmusaihoz képest a XVIII. században született néhány egészen meglepő munka is. A felvilágosodás szellemi áramlatai a hitoktatást sem hagyták érintetlenül, sőt nyilván nem ok nélkül, épp a hit átadásában mutatkozott meg helyenként néhány szembeötlő torzulás. Rousseau természetesen a katekézis ellen érvel általánosságban és konkrétan is. Az Émile-ben leírtak azért tanulságosak, mert még napjainkban is sokszor hallhatjuk viszont meg-megújuló formában a hitoktatás elleni érvet: „Vannak misztériumok, amelyeket nemcsak lehetetlen az embernek felérni ésszel, hanem hinni is, és nem látom be, mit nyernek vele, ha ezekre megtanítják a gyermeket, hacsak nem akarják idejekorán megtanítani őket hazudni.” Ezt manapság olyan formában hallani viszont, hogy fölösleges a gyereket hitoktatással korlátok közé zárni, majd ha nagykorú lesz, eldönti, hívő akar-e lenni vagy ateista.
De ez legalább nyílt támadás a hitoktatás ellen. Sokkal súlyosabb következményekkel járhatott a hitigazságok burkolt ellehetetlenítése vagy elhallgatása. Johann Friedrich Batz (1770–1807) bambergi teológiaprofesszor 1799-ben megjelent Lehrbuch der christkatholischen Religion in Fragen und Antworten című munkájának a formája például igen hasonlít a katekizmusokéhoz, viszont ebből a műből a tanulók nem ismerték meg a hiszekegyet vagy a tízparancsolatot. Istennek mint „nagy építőmesternek” az emlegetése viszont olyan hatásokat sejtet, amelyek nem feltétlenül állnak összhangban a katolikus egyház egészének tanításával.
Magyarországra nemigen jutottak el a Batz Lehrbuchjához hasonló munkák. A XVIII. század vége felé – Mária Terézia több sikertelen egységesítő próbálkozása után – hosszas, rendkívül körültekintő egyeztetés gyümölcseként az 1777-ben elkészült Normálkatekizmus terjedt el leginkább. E munkát a királynő augusztus 23-án kiadott rendeletében melegen ajánlotta püspökei figyelmébe, az állami hatóságoknak viszont egyenesen megparancsolta használatát. Vagyis Mária Terézia valamennyi országában egységes alapokon történt a katolikus hit átadása, ami tagadhatatlan előnyökkel járt.
A Normálkatekizmust természetesen lefordították a Monarchia valamennyi nyelvére, de hamarosan átdolgozásai is megjelentek. Ezek közé tartozott Johann Nepomuk Lang marleni lelkipásztor munkája, amelyben lelkesen kommentálta Johann Ignaz von Felbiger (1724–1788) különféle katekizmusait, s így a Normálkatekizmust is. Ezt is lefordították magyarra, 1800-ban jelent meg a váci Máramarosy Gottlieb Antal (1760–1823) betűivel „Lang János németh országi buzgó plébánus úrnak […] kivált falusi köznép oktatására érdemesen világosságra botsájtatott […] kateketika beszédjei”. Johann Nepomuk Lang viszont az előszóban elmondja, hogy az 1777-es, „a’ Tsászári, Királyi Birodalmakban közönségesen bé vétetődött” katekizmust magyarázza saját munkája. A Normálkatekizmushoz képest eltérést tehát leginkább a megfogalmazásban találhatunk, de a szerkezet nem változott, tehát gyakorlatilag azonos Canisiuséval.
Országszerte használták ezt az öt fő részből álló munkát a „falusi köznép oktatására”, de új kiadása nem volt. Lang munkájának egyik Máriagyűdre került példánya első és hátsó lapján a kötet hajdani használója, P. Horváth Tamás (1808–1883) egyszerű, de fontos kiegészítéssel látta el a katekézist: a tanítás előtti és utáni imával. A XIX. század elején Máriagyűdön így kezdődött az oktatás: „Tanétás előtt. Jöjj el Szent Lélek Úr Isten, töltsd bé a te híveidnek sziveit, és a te szeretetednek tüzét gyújtsd meg ő bennek. Úr Isten, a ki híveidnek szíveit a S. Léleknek világosítás által tanétottad, adjad mi nékünk, hogy azon S. Lélek által a jótt meg ismérjük és meg tartsuk és néked vigasztalásbul örökké örvendezzünk. Amen. Miatyánk. Üdvözlégy.”
Amit Lang János „németh országi buzgó plébánus úr” kifelejtett könyvéből, azt Horváth Tamás jó érzékkel bepótolta.
Őrült végjáték: csodagól döntött a Real Madrid rekordot jelentő mérkőzésén
