Szinte az ismeretlenség homályából került elő, amikor az első szabad választások után Antall József miniszterelnök munkaügyi miniszternek nevezte ki. Mivel érdemelte ki a posztot?
– A sajtó köreiben kevésbé ismertek engem, de pedagógiai körökben annál inkább, hiszen a legnagyobb magyar szakmunkásképző iskolának voltam az igazgatója, évente 3500 tanuló járt hozzám. Tanári pályám alatt összesen harmincezer tanítványom volt, annyi oklevelet írtam alá. Másrészt a kisgazdapártban is ismert voltam, mivel 1947-ben a bölcsészkaron vagy negyven hallgatóval megalapítottuk a Fiatal Írók Arany János Társaságát, akik mind rokonszenveztek a kisgazdákkal, és gyűléseinket az FKGP Semmelweis utcai székházában tartottuk. Ott kerültem szoros kapcsolatba Balogh páterrel, miniszterelnökségi államtitkárral, az FKGP főtitkárával. Antall József édesapját ekkor ismertem meg, aki édesapámmal is jó barátságban volt, hiszen utóbbi a XIII. kerületi kisgazdapártnak volt a gazdasági szakembere.
– Miért önt választotta Antall József? Abban az időben a kisgazdapártban sem tűnt ki.
– A fiatalabb Antall Józseffel is jó barátságban voltam, összejártunk, ugyanis a feleségem négy éven át együtt oktatott vele az Eötvös-gimnáziumban. Aztán amikor Antallt politikai okokból eltávolították a Toldy Ferenc Gimnáziumból, én hívtam meg tanítani az általam vezetett iskolába. Egyszóval a későbbi miniszterelnök is tudta rólam, hogy kisgazda-elkötelezettségű vagyok, én is tudtam a család kisgazdamúltjáról. Aztán évtizedek teltek el, míg 1988-ban ismét elkezdtem szervezni a kisgazdapártot a XIII. kerületben, ahol az FKGP ügyvezető alelnöke lettem, majd 1989-ben a párt kulturális ügyeinek országos szaktitkára. Így találkoztunk ismét.
– Magával a párttal hogyan vette fel a kapcsolatot?
– Nem volt nehéz. Balatonszárszón volt egy kis házikónk éppen szemben Pártay Tivadar, az FKGP elnökének nyaralójával. Ő vett rá engem 1988-ban – ismerve a múltamat –, hogy vegyek részt ismét a politikai életben. Jelen voltam azon az első kisgazda-találkozón is, ahol megjelent Antall József, aki akkor azt mondta, még nem szándékozik csatlakozni az újjáalakuló kisgazdapárthoz.
– Mivel indokolta ezt?
– Azzal, hogy akkor vesz részt a munkában, ha őt kérik fel a párt főtitkárának. Történelmileg visszatekintve a pártban mindig jelentős szerepe volt a főtitkári pozíciónak. Pártay azonban azt mondta: te még nem lehetsz főtitkár, mert kölyök vagy.
– Valószínűleg nem mérte fel jól a helyzetet Pártay. Ma már tudjuk, ezzel eldőlt, hogy a rendszerváltó pártok közül melyik lesz a kormányzó párt. A jobboldali koalíció választási győzelme után önt a pártja ajánlotta munkaügyi miniszternek?
– Kerestek egy olyan embert, aki ismerte a munka világát, aki ismerte a Munkaügyi Minisztériumot, akinek rengeteg kapcsolata volt. Nálam minden szempont megfelelt. Hiszen egy darabig a Munkaügyi Minisztérium Módszertani Intézetének tagozatvezetője voltam, intéztem a beiskolázást, számtalan könyvem megjelent a munka tárgyában. Például mint volt kötélgyártó könyvet írtam a kötélgyártás történetéről. Aztán dolgoztam az iparkamarában is. Egyszóval ismereteim miatt 1990-ben egyedül én voltam a párt jelöltje.
– Munkaügyi miniszter lett. Hogyan jellemezhetők az Antall-kormány első ülései? Köztudomású, hogy a rendszerváltás első kormányának nem volt tapasztalata a vezetésben. A civil életből jöttek az emberek.
– Egyedül Antall Józsefnek volt nagyon sok emléke a kormányzásról, amelyet jórészt édesapjától, idősebb Antall József volt minisztertől vett át. Antall készült erre a feladatra, nemcsak könyvekből, történészi munkákból, hanem felhasználta édesapja belügyminisztériumi tapasztalatait is. A kormányülések általában éjfél körül kezdődtek, mivel rengeteg munka zúdult ránk, s csak ilyenkor lehetett megbeszélni az újabb és újabb feladatokat. Szegény Gerbovits Jenő, a Magyar Parasztszövetség főtitkára, tárca nélküli miniszter a fáradtságtól gyakran elaludt a miniszteri tanácskozáson. A felébresztése úgy történt, hogy ilyenkor Antall hangosan és határozottan magyarázott. Egy évig volt csak tárca nélküli miniszter. Felmentésekor Gerbovits ezt mondta: „Köszönöm a miniszterelnök úrnak, hogy kinevezett engem, de köszönöm azt is, hogy leváltott.” Horváth Balázs feltétlen híve volt Antallnak. Ő nem aludt el, nagyon is éber volt, mert mindig a miniszterelnök mellé ült, mindent akart hallani. Megjegyzem, mindenki fáradt volt.
– Új demokratikus minisztériumot kellett felállítani. A régi emberekkel mi lett?
– Nem küldtem el a szakembereket, mert arra az időre ez nem volt jellemző. Néhányan önként felálltak, akik nem akartak velem dolgozni.
– Tehát nem végrehajtóként ment oda, hogy kidobja a pártállami rendszer bizalmas embereit?
– Erről szó sem lehetett. Nem volt politikai tisztogatás. Volt nekem elég dolgom. Először is fel kellett állítanom a magam apparátusát. Sok fiatal szakember került akkor a minisztériumba, főként a szakszervezetekből, akik értettek a szakképzéshez, értettek az emberek nyelvén. Viszonylag gyorsan felvettem a kapcsolatokat az egyik legfontosabb partnerünkkel, az NSZK-val. Természetesen ezeket a tárgyalásokat Antall József miniszterelnök politikai döntései készítették elő. A Kolping szervezet nagyon népszerű volt a németeknél, mert ez volt a szakmunkások kulturális és oktatási alapja. Székhelyük Kölnben és Augsburgban volt. Tanácsadóimmal Augsburgba mentünk, s a németekkel megegyeztünk, hogy ötven tanárt küldünk ki az ottani metódusok tanulmányozására, ismerjék meg a német oktatásügy szerkezetét.
– Másfél évig volt csak miniszter. Miért ilyen rövid ideig? Leváltották?
– Nem. Németországban az egyik tárgyaláson agyvérzést kaptam. Kórházba kerültem, a Kútvölgyibe vittek. Gáspár Sándort, a volt SZOT-elnököt kirakták a külön szobájából, én kerültem a helyére. Hosszú szanatóriumi ápolás után bár meggyógyultam, de a korrektség azt diktálta, hogy lemondjak miniszteri székemről. Göncz Árpád és Antall József elismerte érdemeimet.
– Egyébként a miniszterelnökkel hogyan tartotta a kapcsolatot?
– Azt is éjfélkor, telefonon keresztül. Antall mindig éjfélkor hívott, mert akkor tudtunk beszélgetni. Érdekelte a kisgazdák, főként a kisgazdatömegek véleménye az intézkedéseiről, a kárpótlásról. Tudta, hogy mi az 1947-es földreform utáni állapotokhoz akartunk visszamenni, azaz a teljes kártalanítással értettünk volna egyet. Sokszor mondta, hogy hibákat követett el, amikor belement kompromisszumokba. Egyszer Göncz Árpádról beszéltünk. Túl voltunk a taxisblokádon, a médiaháború elkezdődött, a kárpótlási földlicitek folytak. Ekkor elpanaszolta, hogy mást várt Göncz Árpádtól, akit ő javasolt köztársasági elnöknek. Aki valóban más ember volt az SZDSZ-hez való csatlakozása előtt. Az éjszakai beszélgetéskor többször kifejtettem Antallnak, hogy a kisgazdapárt egysége, léte olyan, mint Lengyelországban a Szolidaritás mozgalom: népi tömegeket vonz. Sajnos ennek az egységnek a fenntartását a külső és belső erők megakadályozták.
– Továbbra is országgyűlési képviselő maradt a kisgazdapárt padsoraiban. 1992 tájékán erősödtek a belharcok. Kettészakadt a párt. A 36-ok maradtak a kormánypárthoz hű koalícióban, tíz képviselő Torgyán Józseffel tartott. Ön is Torgyán mellett tette le a voksot.
– Kis létszámunk miatt nem tudtunk frakciót alakítani, ezért a képviselőcsoport vezetője lettem.
– Miért Torgyán József mellé állt, miért nem maradt a harminchat képviselőből álló frakcióban, akik biztosították Antall József kormányzóképességét.
– Ennek több oka is volt. Az MDF-ben is érezhetőek voltak a széthúzás jelei, tudtunk a belső vitákról. Ez nem volt jó hatással a többi pártra. Sajnos a kisgazdapártban is elindult a bomlás, pedig a harmadik legnagyobb párt voltunk. Antall keze is benne volt a megosztásban. Egyes kisgazda-képviselőkkel tárgyalt, ígért, másokat semmibe vett. Ez előrevetítette az 1994-es parlamenti választásnál a jobboldal súlyos vereségét. Vidéken a kisgazdáknak rengeteg hívük volt, erős bázissal rendelkeztek, de a meggyengült párt nem tudta összefogni az erőket.
– Azért ne feledjük Torgyán József borítékügyét, amely megingatta a miniszterelnökben is a bizalmat, nem beszélve a kisgazda-képviselőtársak bizalmáról. Nem az ügynökmúlt tisztázatlansága okozta a feszültséget a pártban? Ön miért döntött másként, mint a többiek?
– Én túlságosan kötődtem a kisgazdákhoz, a történelmi előzményekhez, és a család kisgazdamúltja is erre kötelezett.
– Nem azt akarja mondani, hogy Torgyán József egyenlő volt már akkor a kisgazdapárttal? Voltak ott a 36-okban más régi kisgazdák, mint Oláh Sándor, aki 1943-tól volt az FKGP tagja vagy Vörös Vince.
– Oláh Sándort abban az időben már nem tartottuk kisgazdának, mert azon töprengett, hogy átlép az SZDSZ-be. Tárgyalt velük, és a parlamenti szavazásokon is megmutatkozott a véleménye. Nehogy azt higygye, hogy könnyű döntés volt kilépni a koalícióból. Akik a tízekkel tartottak, azokat minden parlamenti bizottságból kiraktak. Ennek anyagi következményei is lettek. Egyszóval politikai döntésemmel sokkal rosszabbul jártam, de ez nem érdekelt. Én a párt egységében voltam érdekelt.
– Ha rosszul járt, akkor miért Torgyánt választotta? Torgyán képviselte legjobban a pártot?
– Tulajdonképpen igen. Még Kővágó József, az FKGP háború utáni főtitkára is azt mondta, hogy Torgyán energikus politikusegyéniség. Erről akkor mondott véleményt, amikor Torgyán meglátogatta őt az Egyesült Államokban, aztán meghallgatta itthon egy parlamenti felszólalását. Egyébként Antall József hazahívta Amerikából Kővágó Józsefet, Budapest volt polgármesterét, mert azt szerette volna, ha Torgyán helyett ő veszi át a párt elnöki tisztét. Kővágó éppen azért nem vállalta a pozíciót, mert úgy vélte, hogy Torgyán az akkori belpolitikai csatározásokban alkalmasabb a párt vezetésére.
– Ön végig kitartott Torgyán József mellett, 1990-től 1998-ig. Torgyán elnök úr megbecsülte önt, hiszen volt a párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese, a parlament egészségügyi bizottságának alelnöke, valamint három interparlamentáris (magyar–albán, magyar–finnugor, magyar–német) csoport alelnöke, elnöke. Mikor rendült meg a bizalma a torgyáni vezetésben?
– Talán 1997-ben kezdődött. Rosszalltam a párt demagógiáját, a kisgazda eszmények lefaragását és azt, hogy anyagi jellegű kérdések egyre inkább előtérbe kerültek. Eluralkodott a pártban az anyagiasság. Torgyán soha, de a körülötte lévők bizony vállaltak ilyen szerepet.
– Milyen anyagi jellegű kérdésekre gondol?
– A többi között nem tetszettek a párt vezetőinek tengerentúli utazásai. Torgyán József és Szabadi Béla többször is kiutazott Thaiföldre, ahol például megnyitottak egy vendéglőt. Nem akarok nagy szavakat használni, de az ilyen jellegű üzletelés ellenkezett keresztény felfogásommal. Azt vallottam mint cserkész, amit Teleki Pál főcserkész mondott: „Soha anyagi kérdés ne befolyásoljon egy politikust!” Frakcióvezető-helyettesként az én reszortom volt az anyagi kérdésekkel kapcsolatos döntés. Amikor lemondtam, harmincmillió forintot adtam vissza a pártnak, mert nem engedtem a túlköltekezést. Voltak kisgazda-képviselők, akik sírtak, hogy rongyos az ingük, nincs szmokingjuk, és azt vegye meg a párt. Ezekre az igényekre nemet mondtam. Lemondásom után két héttel a harmincmilliót eltapsolták új autókra és egyéb dolgokra.
– Miért mondott le?
– Mert nem tűrtem el az ilyen szemléletet. Igazgatóként is arról voltam híres, hogy nem lehetett megvásárolni. Öregkoromra miért változtam volna meg? Jöttek újabb emberek a pártba, akiknek az anyagi disznóságaiban már nem akartam részt venni. Összegezve, azért nem akartam 1998 után politizálni a párt soraiban, mert a kisgazdatagság, a magyar mezőgazdasági termelők gazdasági védelmét már nem tartottam elégségesnek. Sajnos nem voltak a pártban, nem jöttek olyanok, akik rendbe tették volna a dolgokat, mint annak idején Gaal Gaszton vagy Eckhard Tibor. Helyette be kellett érni olyan politikussal, aki nem tudta azokat az erkölcsi követelményeket betartatni, amelyek egy pártvezértől elvárhatók lettek volna.
– A rendszerváltástól, a fordulattól, az új politikai berendezkedéstől ezt várta?
– Szélesebb demokráciát vártam. Számítottam egyfajta általánosabb, jobb anyagi rendeződésre, életszínvonal-emelkedésre, ami az Európai Unióba lépésünkkel sem változott. Sőt rosszabb lett. Elképzelhetetlen volt számomra tizenöt évvel a rendszerváltás után, hogy a magyar parasztság életerős képviselői tüntessenek télvíz idején a Parlament előtt a jussukért. Miniszterségem alatt mindössze harmincezer munkanélküli volt, a legalacsonyabb, amennyi eddig létezett. Munkahelyeket teremtettünk, mindenkinek igyekeztünk munkát szerezni, ha kis fizetéssel is, de volt munka. Ma négyszázezer éhező tengődik munka nélkül, vajon hányan lehetnek még, akikről a statisztika nem tud? Vártam a magyarság problémáinak határozottabb megoldását. A tavaly december 5-i népszavazás hivatalos kormányzati szereplése, magatartása tragédia volt a magyarság számára. Ezerötszáz felszólalásom volt a parlamentben. Minden megmozdulásomban azért harcoltam, hogy a magyarság érvényesüljön, tekintélye ne csorbuljon. Mindenesetre bármi történt is, az, hogy az első szabadon választott kormány tagja lehettem, s tehettem is valamit, boldogsággal tölt el. Úgy érzem, nem éltem hiába.
Lisztes Krisztián
Mi lesz ebből? Lisztes Krisztián éles kritikát kapott Németországban
