Átgondolási időszak

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága a héten tárgyalta az átgondolási időszak teendőit. Az előzmény az, hogy az alkotmányra kimondott francia és holland nem után a júniusi brüsszeli Európai Tanács-ülésen az unió vezetői, hogy elkerüljék az alkotmány holttá nyilvánítását, egy „átgondolási időszakot” határoztak el. Eredetileg ugyanis a huszonöt ország államfői által már aláírt dokumentumot 2006 novemberéig kellett volna ratifikálni. Ez a cél a francia és a holland nem után nyilvánvalóan elérhetetlen, és az unió vezetői, hogy mentsék, ami menthető, egy átgondolási időszakkal a korábbi határidőt elhalasztották.
Az ez év júniusi brüsszeli tanácsülés határozata szerint az átgondolás időszakát „minden egyes tagországban a polgárok, a polgári társadalom, a szociális partnerek, a nemzeti parlamentek, valamint a politikai pártok bevonásával széles körű vita lefolytatására kell majd felhasználni”. E vita eredményeit a tanács 2006 első fél évében értékelni kívánja. A megadott határidő bizonyság arra, hogy a nép véleményére az unió vezetői most sem kíváncsiak, ugyanis egy huszonöt tagországban koordináltan lefolytatott széles körű vita időigénye minimum két év, a megadott határidőn belül legjobb esetben is csak elő lehetne készíteni a vitát. Hasonló igényt egyébként már a konventet összehívó 2001. decemberi laekeni deklaráció is megfogalmazott, amikor kimondta, hogy a konventnek meg kell hallgatnia az állampolgárok széles rétegét képviselő civil szervezeteket is. Ez formálisan ugyan megtörtént, de a civil szervezetek véleményei egyáltalán nem tükröződtek a konvent végső dokumentumában, holott eredetileg arról volt szó, hogy a konvent záródokumentuma „összefoglalja a különböző véleményeket, jelezve azok támogatottságát, illetve javaslatokat tesz ott, ahol egyetértés van”.
Az alkotmányügyi bizottságban lezajlott vita nagy részét Maurice Hayes ír szenátor elbeszélése tette ki arról, hogy Írországban hogyan győzték meg a népet a nizzai szerződés jóváhagyásáról, miután az első népszavazáson elutasította azt. Nyilván sokan az alkotmány esetében is az ír gyakorlatot alkalmaznák a legszívesebben. Ugyanakkor más vélemények is felmerültek, amelyek lehetségesnek tartanak egy 2009-ig elhúzódó folyamatot, amelyben napirendre tűzik a már a laekeni deklaráció által is emlegetett olyan problémák megvitatását, mint a globalizáció, az európai szociális modell jövője, az unió további bővítése, a közös külpolitika lehetősége és hasonlók.
Az ülés üde színfoltja volt, amikor a vita utolsó órájában az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti együttműködés keretében vendégül látták a magyar parlament Fodor Gábor által vezetett delegációját. Fodor biztosította az Európai Parlament jelenlévő tagjait, hogy Magyarország nem rés, hanem erős bástya lesz az unió építményében, és Jo Leinen, az alkotmányügyi bizottság elnöke is nagyra értékelte, hogy Magyarország az elsők között ratifikálta az európai alkotmányt. Fodor Gábor elmondta, hogy Magyarországon az unió támogatottsága párthovatartozástól függetlenül erős, mert mi tudjuk, honnan jöttünk. Válaszul egy európai honatya megjegyezte, hogy a lengyelek és a csehek is onnan jöttek, mégis elég szkeptikusak. Lehet azonban, hogy ez az ellentmondás csak látszólagos, és a lengyel és cseh szkeptikusság csupán abból fakad, hogy ők nemcsak azt tudják, hogy honnan jöttek, hanem azt is, hogy hova mennek.