Belgrádi játszmák a hadsereg árnyékában

A szerbia-montenegrói hadsereg 69 ezer sisakot rendelt egy nagybecskereki cégtől. Ebben nem lenne semmi különös, ha a fegyveres erők létszámát nem csökkentenék 28 ezerre. S ennek a 28 ezer katonának már most is van ötvenezer páncélsisakja, amit nemrégiben vásároltak ugyancsak ettől a nagybecskereki gyártól. Ugyanezeket a katonákat hetvenezer páncélmellénnyel látták el, azt is mostanság vették, de beszereztek ötszáz pilótaruhát is, a légierőnek pedig mindössze harminc gépe van.
Ezeket az adatokat és még egy egész sor hasonlót Mladjan Dinkics pénzügyminiszter ismertette, hozzátéve, hogy a hadsereg e közbeszerzéssel mennyivel károsította meg a költségvetést. Röpködtek a százmilliók euróban, máig nem ismert a botrány minden részlete. A pénzügyminiszter az évszázad fosztogatásáról beszélt a tőle megszokott túlzásokkal. Ám annyi bizonyos, hogy 300 millió euróval többet költöttek, mint amennyit a hadsereg valódi szükségletei megkívántak volna. Hogy kiderüljön, kikhez csordogált szét a pénz, a nyomozásba bekapcsolódott a köztársasági, de a különleges ügyészség is, amely a szervezett bűnözésben illetékes, a titkosszolgálatok nemkülönben. Eddig jóformán a teljes politikai vezetés tagjainak a neve felmerült a botrány kapcsán. A nyilatkozatokból kiderült, hogy a gyanús ügyletek már 1999-ben elkezdődtek, amikor Nebojsa Pavkovics volt a vezérkari főnök. (A tábornok közben a scheveningeni börtönbe költözött.) Akkor Pavkovics két lakást kapott ajándékba. A Milosevics-rezsim emberei a hadseregben még mindig erős pozíciókat tartanak, s azóta is folytak az indokolatlan vásárlások. A katonai felszerelést szállító cég közben csak azt hangoztatja, hogy becsülettel eleget tett a megrendeléseknek, a minőségre nem lehetett panasz, semmi törvényellenes nem történt, a szerződések felbontásáról pedig hallani sem akar. Szakértők szerint ugyanolyan minőségű felszerelést külföldön jóval olcsóbban szerezhettek volna be.
Még mielőtt az egész botrány teljes méreteiben kibontakozott volna, a szerb kormány lemondásra szólította fel Prvoszláv Davinics védelmi miniszter, aki (a sors fintora) ugyanannak a pártnak, a G17 Plusznak a tagja, mint Mladjan Dinkics pénzügyminiszter, s a koalíciós megállapodás szerint e párt adja a védelmi minisztert. Egy párthoz tartoznak, de nem egy köztársaságból valók. A védelmi miniszter ugyanis montenegrói.
Hogy mi köze mindehhez a szerbiai kormánynak, amikor a hadsereg és a védelmi minisztérium az államközösség hatáskörébe tartozik? Csak annyi – hangoztatják Kostunicáék –, hogy a fegyveres erőket 94 százalékban Szerbia pénzeli, ezért követelhetik Davinics menesztését is. Davinics a botrány kirobbanásának első napjaiban be is jelentette távozását, később meggondolta magát, s végül mégis lemondott. A belgrádi vezetők sürgetik a helyzet mielőbbi tisztázását, s hangoztatják, hogy a botrány nem állítja le a haderőreformot.
Az elemzők egy része a botrány látványos kirobbantása mögött politikai harcot sejtenek. Podgorica attól tart, hogy Szerbia a botrány örve alatt ellenőrzése alá kívánja vonni az államközösség intézményeit. Milo Djukanovics montenegrói kormányfő szerint ebből is látszik, hogy Kostunica csak szavakban áll ki az államközösség fenntartásáért, valójában nagyszerb eszméket képvisel.