Császári nem a vörösre

Nem könnyű feljutni a hatalom csúcsára, de még nehezebb ott maradni. Gerhard Schröder politikai karrierjének záloga, hogy megőrizze ingatag pozícióját. A kihívó, Angela Merkel pályafutásának csúcspontja, ha sikerül megszereznie a hatalom jogarát. A vasárnapi választás mérlege ide-oda billen az utóbbi napokban. A német foci élő legendája, Franz Beckenbauer a kereszténydemokratákat támogatja.

A német kampány matadorai irigykedve tekintenek a köztársaság koronázatlan, de megingathatatlan népszerűségű császárára, aki évtizedek óta magabiztosan trónol a bársonyszékben. Ha Puskás Ferenc a világ legismertebb magyarja, akkor hasonló cím illeti meg Franz Beckenbauert mint Németország legsikeresebb diplomatáját, a mindeddig utolsó német „császárt”, aki a társadalom alsó lépcsőjéről indult, és jutott el e címig. Nem fogalmazhatunk úgy, hogy felküzdötte magát. Míg ugyanis társai mezét áthatotta az izzadság, addig az ő homlokán legfeljebb néhány verejtékcsepp csillogott. Könnyed eleganciával bűvölte a labdát és strapálta ellenfelei idegeit.
A futball számtalan játékost segített világhírnévhez, de nem az államhatalom legmagasabb képviselőjét megillető ranghoz. A magasba ívelő út döntő eseményét a múlt hét végén hatvanadik születésnapját ünneplő Beckenbauer a Habsburg-dinasztiára vezeti vissza. 1971 augusztusában – a bécsi Austria fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából – az osztrák fővárosban vendégszerepelt a Bayern München. A német vendégek ellátogattak a Hofburgba is. Amikor elérkeztek Ferenc József császár mellszobrához, az egyik fényképész megkérte Beckenbauert, álljon a hajdani uralkodó mellé. „Én és a császár, így kezdődött” – mesélte azóta is ismételten a futballsztár. Egyszerű, jól érthető történet. Csak nem felel meg a valóságnak. A „bőrnadrágosok” söprögetője ugyanis már 1969-ben nemesi rangot kapott, mint az első ízben bajnokságot nyert Bayern labdarúgója. Igaz, hogy csak regionális szinten. Mint a liga legjobb osztályzatátlagát kapott játékost, a Bild Zeitung a bajorok császárának titulálta.
Ahhoz, hogy túllépje a tartomány „fehér virslis határát”, a hazai futball „driblikirályát” kellett letaszítania a trónról. A Bayern München–Schalke kupadöntőn végleg bebizonyította, hogy ki az úr a házban. A Ruhr-vidéki együttesben játszó Reinhard Libuda elragadó cselsorozataival nem hiába kapta a Stan becenevet, mint a hasonló adottságokkal rendelkező híres angol Stanley Matthews német örököse. Beckenbauer a nadrágjánál fogva húzta vissza a mellette elvágtatni készülő jobbszélsőt. Felségsértés! – hördültek fel a Schalke-szurkolók, és minden alkalommal kifütyülték Beckenbauert, ha találkozott a labdával. Neki azonban eszébe sem jutott, hogy bűntudatosan meglapuljon, sőt! A leghangosabban kiabáló szektor előtt elkezdett dekázni, fejjel meg lábbal negyven másodperces zsonglőrmutatványt adott elő, és egyenesen magalázta a hőzöngőket. „Párbeszédet folytatott a néppel, magabiztosan, kihívóan, megsemmisítően” – hangzott a krónikás kommentárja a „Kaisert” beiktató szalagcímek alatt.
„Ferenc császár” elfoglalta helyét a trónon. Uralkodása nem volt tiszavirág-életű. Kivételes pozícióját ismételten megerősítette: 1974-ben a világbajnok válogatott kapitánya, 1990-ben a világbajnok Nationalelf csapatfőnöke, a 2006-os vb rendezési jogáért folytatott kampány vezéralakja, a torna szervezőbizottságának az elnöke, Sepp Blatter FIFA-elnök utódjelöltjeinek az esélyese. Ő nemcsak feljutott a csúcsra, de ott meg is kapaszkodott. A politikusok irigyelt példaképe. A postás Beckenbauer papa megrögzött szociáldemokrata volt. A „császár” nem szereti a vörös szint, ő inkább a feketével szimpatizál. Vasárnap Edmund Stoiber CSU-elnök is számíthat rá.