Dalmáciai magyar történelmünk

Örömmel olvastam lapjukban a Dubrovnik képe a XX. század magyar irodalmában című Kiss Gy. Csaba-tanulmányt (Magyar Nemzet Magazin, VIII. 13., 36. oldal).
Raguza magyar történelemben betöltött szerepét szeretném kiegészíteni. II. József Pray György történészt bízta meg, hogy a magyar királyság Dalmáciára és Raguzára való jogát bizonyítsa be. Az 1797. október 17-i campoformiói békével a magyar Szent Korona jogán Dalmáciát, Raguzát és Cattarót a Habsburg Birodalomhoz csatolták, 1919-ig ide tartozott.
Az 1848. évi forradalmi események hatására Dalmáciában mozgalom indult a Magyarországhoz való visszacsatolás érdekében. A művelt és vagyonos városi olasz lakosság támogatta a mozgalmat. Gróf Erdődy János fiumei kormányzó irányításával magyar megbízottak működtek Raguzában, Spalatóban és Zárában, hogy a visszacsatolást előkészítsék.
Raguzában Bratich János fiumei patrícius tanácsos működött, aki beszélt olaszul, franciául, angolul és németül. 1849. április hónapban Kossuth kinevezte velencei követnek. 1849. április 20-án megkötötte a Magyar–velencei védszövetség és tengeri haderők együttműködése című szerződést. Magyar zászló alatt hadihajót vezényelt az Adrián. Megvásárolt egy francia teherhajót, a görög szigeteken felfegyverezte, és az osztrák zászló alatt közlekedő hajókat elkobzással fenyegette. Világos után, Törökországban osztrák ügynökök elrabolták, láncra verve Triesztbe szállították, majd a pesti Kriegsgericht halálra ítélte, ám ezt kegyelemből életfogytiglani várfogságra változtatták, és Bratich János fogságban is halt meg.
Jelentőségét bizonyítja, hogy Schwanzenberg osztrák miniszterelnök rendelte el elrablását, és Bach belügyminiszter is foglalkozott sorsával. Bratich emlékét és érdemeit a magyar történelemírás azóta elfeledte. Ám a tizenkét kötetes Katolikus lexikon részére én írtam meg Dalmácia, Raguza, Horvátország, Fiume történelmét, egyház- és művelődéstörténetét, maximálisan kiemelve a magyar vonatkozásokat.
Dr. Horváth László
Gödöllő