Az úttörő szerep az izraeli sportban nem a labdarúgásé, hanem a kosárlabdáé volt. Röviddel az állam megalakulása után létrehozták a kosárlabda-szövetséget is, és mivel sem Ázsiában, sem Afrikában nem találtak nemhogy méltó, de még méltatlan ellenfeleket sem, a nemzetközi szervezet, a FIBA első főtitkárától, William Jonestól személyesen kérvényezték, hogy az európai régióhoz tartozhassanak. A férfiválogatott az 1953-as Európa-bajnokságon 5. helyezéssel debütált, a Maccabi Tel-Aviv pedig az ország első klubjaként 1958-ban rajtolt a kupaporondon, és annak egyik legaktívabb, legsikeresebb résztvevőjévé vált. Ötször (1977, 1981, 2001, 2004, 2005) megnyerte, kétszer (1994, 2004) pedig meg is rendezte a legrangosabb tornát, a BEK-et, illetve az ebből sarjadt Euroliga Final Fourt. Bizony, európai négyes döntőt vívtak Tel-Avivban!
Bodrogváry Iván, a magyar szövetség főtitkára úgy fogalmaz, az izraeli kosárlabdát annak idején sportszakmai okokból „csatolták” Európához, de most már a politika is itt tartja – pontosabban távol a Közel-Kelettől. „Izrael kosárlabdában Európa része, és harmincéves pályafutásom során egyszer sem hallottam, hogy ezt bárki is megkérdőjelezte volna. Másrészt viszont a közelmúltban Irán azért maradt távol az argentínai junior vb-től, mert Izrael elindult rajta, tehát Ázsiában nagyon nehéz lenne versenyeztetni. Az európai szövetségnek ötven tagja van, ezek egyike, minden külön megjelölés nélkül Izrael, ezért bevallom, kiesésünk kapcsán bennem fel sem merült Újvidéken, hogy igazságtalanság ért volna bennünket” – mondja Bodrogváry.
A labdarúgás valóban groteszkebb helyzeteket produkált. Például: amikor Izrael kijutott az 1970-es mexikói világbajnokságra. Könnyebb ágat ugyanis, mint Új-Zéland és Ausztrália kiverése, elképzelni sem lehetett volna. Az ausztrálok útja jól mutatja a korabeli sportpolitikai viszonyokat: előbb játszottak egy hármas kört Japánnal és Koreával, majd egy oda-visszát az Afrikából fajvédő politikája miatt kiutált Rhodesiával, végül jöhetett az újabb „enklávé”, Izrael. Amelynek helyzete a 90-es évtized elejére tarthatatlanná vált a térség futballjában, ezért UEFA-tagságért folyamodott, és 1994-ben meg is kapta azt.
„Izrael politikai indokokkal támasztotta alá igényét, és az ügyében hozott, számára kedvező döntés végleges” – tájékoztattak minket lényegretörően az európai szövetség nemzetközi osztályán, és a magyar főtitkár, Berzi Sándor is hasonló szellemben válaszolt érdeklődésünkre: „A nemzetközi szövetség, a FIFA alapszabálya rögzíti, hogy egy-egy tagország áthelyezhető az egyik konföderációból a másikba, ha azt mindkét fél jóváhagyja. Izraelé egyébként sem egyedi eset, hiszen például Kazahsztán is az UEFA-hoz tartozik, Ausztrália pedig a jövőben kerül át Óceániától Ázsiához.”
Izrael sportolói tehát azért futballoznak, kosárlabdáznak – úsznak, kajakoznak, cselgáncsoznak, és így tovább – két-három-négyezer kilométerre közvetlen környezetüktől, mert ott ezt nemzetközi szinten nem tehetik. Az európai klubok pedig, ha a sorsolás úgy rendeli, útra kelnek Tel-Avivba, kénytelen osztozva abban a veszélyben, amelyből játszótársaik igyekeznek elmenekülni, és vállalják a hazai mérkőzések aránytalanul magas biztonsági költségeit.
Poénkodhatnánk most egyet azon, hogy a magyar labdarúgó-vezérkar talán megfontolhatná, hogy átigazoljon Óceániába, mert ott most – különösen Ausztrália távoztával – jóval kedvezőbbek az esélyek, de a téma komolyabb befejezést érdemel. Mondjuk azt: miközben a sportdiplomaták a jelenlegi helyzetet véglegesnek tekintik, mi mégis abban reménykedünk, hogy Izrael és az arab világ egyszer majd rendezi közös dolgait, és akkor számos, százszor, ezerszer fontosabb hozadék mellett Európa kosarazhat Európával, Ázsia focizhat Ázsiával.
Mert néha nincs annál jobb, mint átmenni a szomszédba egyet játszani.
Meszlényi maradna. Az Eb-selejtezőből történt kiesés után is maradna posztján Meszlényi Róbert, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki kijelentette: „Mivel az idősebb játékosoknak minden bizonnyal ez volt az utolsó Eb-selejtezőjük, nagyfokú fiatalításra lesz szükség. Ezzel együtt továbbra is szívesen vállalnám a megbízatást.” Bodrogváry Iván, az MKOSZ főtitkára szerint a vezetőség néhány hét múlva határoz a folytatásról.
