Emberkárosultak

E n c i k l o p é d i a é n e z e r

Katrina kimúlt. Ophelia gyönge. Senki többet harmadszor? Jöhet a segélykoncert. Mint eső után a gomba, szomorú szükségszerűséggel, egyfajta karmikus bájjal nyílnak ki s következnek be a segélykoncertek a nagy katasztrófa után. Eső után köpönyeg? Lépcsőházi gondolatok, szőnyegbombázás után? Avagy újév söprűi. A segélykoncertek, miként a szilveszter papírtrombita-dömpingjét a hajnali söprűk, úgy takarítják el a lelkiismeret flaszteréről a kataklizma szennyét.
Katrina kimúlt. Ophelia gyönge. Jöhet a segélykoncert. Jöjjön, aminek jőni kell. Kő kövön nem, jöjjön hát. Michael Jackson, a bahreini önszáműzött, a bahreini remete már meg is hirdette. Úgy tűnik, hogy a világnak, a jótét léleknek, mely lebeg a New Orleans-i vizek felett, most épp az a megfellebbezhetetlen erkölcsi tőke hiányzik, amely Michael Jackson osztályrésze a jelek szerint. Ímhol, eljött a nap, amikor a sötétség romlásért kiált.
Ophelia gyönge. Itt, Európában egy trópusi vihar félelmetes. Trópusi vihar söpört végig Budapesten. Ez nyári hír, tört fákkal, elárasztott aluljárókkal. Egy hurrikánhoz képest a trópusi vihar viszont: NB II., másodosztály. Opheliát hurrikánból trópusi viharrá fokozták le. Szegény. Csapjunk tehát a húrok közé. Minél több sztárt a színpadra, mert ismét megtörtént a baj. Legyünk ez egyszer ismét jók másokhoz, ha már önmagunkhoz képtelenek vagyunk jók lenni.
Nem tudom, rátok miképpen hat, én a segélykoncertektől mindig elszontyolodom. A szellemileg üres filantrópia mindig megrettent, hisz suttyomban a demagógia fia. Kezeket föl, agyakat le, szívhangok jönnek. Amikor segélykoncert van, úgy érzem, lelkileg terrorizálnak. Belenyomják orromat az egyszerűség szenteltvizébe, s megfulladok, pedig hát elvileg csak tűzoltás folyik. Épp ez a gond. Hogy tett idején akadékoskodásnak tűnik a bölcsesség, az okoskodás. Madách, Madách – a tett halála az okoskodás. Amikor menteni kell, persze, hogy menteni kell, de mikor nincs magyarázat, senki sem segít.
Iszik vagy vezet? Happy vagy beszél? A mai szórakozóhelyek alaptulajdonsága, hogy hangos a zene, így beszélgetni ott lehetetlenség. Nincs kommunikáció, csak hangulat. A halkság havában valamikor a szórakozóhelyek egymáshoz hozták közelebb az embereket. A decibel évében ma kapcsolat ember és ember helyett a hangulat és az egyed közt áll fenn, így akár mindenki a nagy tömegesség, tömeghullám fodra lehet. A segélykoncert alatt sem beszélhetünk. Megszólalni. Segélykoncert alatt a távolságnak, a mélységnek s főképp a dolgok okának: hallgass a neve. Avagy hallgatóság. Csápolni és adakozni tessék.
Segélykoncert alatt például nem kérdezhetünk rá arra, hogy hova is épült New Orleans. Hogy miért zúdult az ár Moldvára és Erdélyre, s miért került háromszázezer emberéletbe a cunami. Aki megelőzné a bajt, az: akadékoskodó. Aki levonná a már bekövetkezett bajból adódó következtetéseket, az próféta vagy őrült. Aki Thaiföldön, Srí Lankán síkraszáll a síki mangroveerdők megmentéséért, az ott ügynök avagy nemkívánatos személy. Erdély elmosott falvait az erózióért felelős favágók fogják felépíteni, s New Orleans ideiglenes vízhalála nyomán se lesz természetesebb folyású a Mississippi. Ezt a katasztrófát is átutalják majd Pelikán elvtársnak, a gátőrnek, hogy oldja meg, Széchenyihez, a folyamszabályozóhoz fordulva fent, az égben jó tanácsáért ahelyett, hogy jelként és kérdésként értelmeznénk. Hátha újra kellene értelmezni az ember helyét, illetve az ember és a környezet közti viszonyt. Ami New Orleansszal történt, az a globális felmelegedés közepette holnap akár más városokkal is megtörténhet.
A segélykoncert, akár az aznapi újság – holnap sárga. Engem a holnapi újság érdekel. És a holnaputáni. Esetleg a periodikák, mélyebb tartalomszolgáltatással. Zárszó gyanánt pedig hadd álljon itt egy kérdés. Mikor rendeznek majd segélykoncertet az emberkárosultakért? Van tűzkár. Vannak árvízkárosultak. De senki sem beszél emberkárról és emberkárosultakról. Senki se tekinti úgy, hogy az ember egy katasztrófa, amelynek károsultjai vannak.
A Virunga Nemzeti Parkban a vízilovak száma húsz év alatt a polgárháború és az orvvadászat eredményeként harmincezerről nyolcszázra csökkent. A vízilovak emberkárosultak, de mivel a víziló szó az embernek humoros, így részünkről, emberek részéről nem számíthatnak irgalomra. Kipusztulásuk nem közügy, érzelmileg semmis. 1900-ban egy árva maharadzsa falán kétezer tigristrófea díszlett. A lélekvándorlás és az ötszázmillió szent tehén országában ma ugyanennyi bengáli tigris él szabadon. Állatkertekben több. S a kínai orvvadászok nem lankadnak. Szerelem első vérig. Orvvadászat utolsó szálig.
A hatmilliárd fős emberiség, a földkerekség-forogság messze legsikeresebb faja folyamatosan magát temeti, mintha a kipusztulás szélén állna, miközben az az igazság, hogy az AIDS, a szegénység és a többi, emberileg drámai probléma ellenére sincs létében fenyegetve, míg általa de facto létében van fenyegetve az állat- és növényfajok hozzávetőlegesen mintegy fele. Szempillantásnyinál nem több idő az evolúció időskáláján egy évszázad, s meglehet, a XXI. század végére búcsúzni kell főemlős társainktól, társutasainktól az evolúcióban: a gorillától, a csimpánztól, az orangutántól, s ha fenn is maradnak, akkor környezeti kontextus híján, háziállat gyanánt, állatkerti látványossággá degradálódva, panem et circenses.
A gépfűrész elől vetésbe tévedő vadállatok: menekültek. Az ember által kipusztított fajok: mártírok. Az ember által elszegényedett élőhelyek s azok lakói pedig: emberkárosultak. Ha egyszer az emberkárosultakért is szól szenvedélyes hangvételű és egyszerű zene, én ott leszek majd, és nem gondolkodom tovább. Addig azonban jobb híján csak – vagyok.