A tudományos kutatók gondolatmenetéből leszűrhető a tanulság: az „Ejh, ráérünk arra még” Pató Pál uras hozzáállás fokozódó hátrányt termel Magyarország számára az európai versenyben. A másik konklúziót úgy fogalmazhatjuk meg, hogy – még ha az előadók gondosan kerülték is az ideológiai tanácsokat – ha valaki képtelen a közösség érdekeinek képviseletére, ügyetlenül a multinacionális szempontok kiszolgálójává válik, az nem liberális, hanem alkalmatlan. Továbbgondolva a konferencián elhangzottakat: a politikai elit nem szívesen veszi, ha konkrét ígéreteire emlékeztetik, így hosszabb távon a társadalmi igények szerkezetét és színvonalát igyekszik átszabni. Ha például az emberek nem helyeslik a zöld területek csökkentését, alacsonynak tartják a szolgáltatások minőségét, s élhetetlennek szűkebb lakóhelyüket, úgy egyes politikusok szerint marketing- és reklámtevékenységgel, az igénytelenségre való szoktatással meg lehet oldani ezt a problémát.
A szakemberek is utaltak arra, hogy az Európai Unió országaiban az elkövetkezendő évtizedekben folyamatosan növekedni fog a városok népessége, s a nagyobb települések kiterjedése is, így a megfelelő tudományos stratégiát, tudatos jövőképet ki kell dolgoznunk, ha nem akarunk végletesen lemaradni a világversenyben. „Az emberi gondolkodás által kreált világ új keletű problémái csak még újabb gondolkodásmóddal oldhatók meg” – idézte Albert Einsteint Szilágyi Kinga. A tudományos kutató a fenntartható tájfejlesztésről és a várostérségek jövőjéről szólva kifejtette: maga a fenntartható fejlődés kifejezés is újraértelmezésre szorul. Más előadók elemzéseire reagálva kijelentette: nem csupán a lakóparkok paraziták, paradox módon maga a város is az. Hiányolta a tájterhelhetőségi szemléletet, azt a gondolkodásmódot, amely a zöld területeket az élhetőség rovására is szinte kiiktatná települési központjainkból. Pedig a tények és adatok beszédesek: míg 1990-ben országosan csak tizenegy és fél százalékos volt a művelésből kivont területek aránya, addig 2000-re ez a szám meghaladta a tizennyolcat, s a tendencia azóta csak folytatódik. Ismételten szembemegyünk tehát az uniós folyamatokkal, hiszen az EU-ban felismerték és kimondták: a táj gazdasági érték is. Tudják ugyanis, hogy az identitás átélése a gazdasági teljesítőképességet is tovább erősíti. Tavaly lépett életbe az unióban az európai tájegyezmény, s még régebben érvényben van a fenntartható városi környezet tematikus stratégiája. Magyarország még nem ratifikálta ezeket, a jövőben remélhetőleg megteszi.
A komplex látásmód határozza meg leginkább a modern urbanisztikai törekvéseket – világlott ki a tudományos értekezésekből. Lényegében minden mindennel összefügg, hiszen a városi táj minősége meghatározza az emberek közérzetét, így kreativitását, munkateljesítményét is. Elavult tehát az a rossz beidegződés, amely csupán egyfajta luxusként, „szépészeti beavatkozásként” láttatja a város esztétikai kialakítását. Az örökségvédelmi szempontok is ugyanilyen begyöpösödött sztereotípiák alapján kerülnek hátrébb a prioritások sorában. Holott a múlt és jelen közti folyamatosság materiális megjelenítése egy közösség azonosságtudatának szerves része. Nálunk viszont máig modern felfogásként adják el azt a korszerűtlen várostervezési metódust, amelynek jegyében minden létező négyzetmétert legszívesebben beépítenének, illetve újratelepítenének, a meglévő épületeket pedig potenciális reklámhordozónak tekintenék. Az iménti gondolatok legfőképpen Máté Zsolt előadásában bukkantak fel, aki nemzetközi felmérésekre utalva kimutatta: a történeti városi táj a fővárosban oly mértékben túlterhelt, hogy sokszor már nem érdemli ki a történelmi jelzőt.
Máté Zsolt más összefüggésben azt is mondta: lehet, hogy nem kell az épített örökség valamennyi elemét tabuként kezelni, ám a szakembereknek és városvezetőknek mindenképpen dönteniük kell a hoszszú távú koncepciókról. A koherens projektek hiánya ugyanis minden területen átszövi a hazai városfejlődést – foglalható össze a legtöbb előadó igazsága. Esetlegesség és pillanatnyi politikai lobbiérdekek uralják a honi várospolitikát, ahol a multinacionális cégek szervilis kiszolgálása is megjelenik a háttérben, letörve a közösség jövőjét. Somlyódiné Pfeil Edit elemzése a hazai jogszabályi kuszaságról adott nyugtalanító képet. A városok például megjelennek a kistérségi rendszerben, de még csak meg sem nevezik őket, egész egyszerűen nem találni a város fogalmát. A közigazgatási rendszerben az állam a végrehajtást is a helyi szereplőkre hárítja át, s a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés elve sincs konkrétumokra lebontva, csupán az általánosságok szintjén jelenik meg. Az unióban már más a trend, az államok ösztönzően lépnek fel, s direkt szabályozással támogatják a centrumok átgondolt tervezését és a városi hálózatok együttműködését. Persze nemcsak a városrendezés, hanem a környezeti rehabilitáció terén is rendezetlen jogi viszonyok vannak. Barta Györgyinek a volt ipari, úgynevezett barna övezetek hasznosítását taglaló előadásából kitűnt, az sincs tisztázva, ki fizet a múltbeli környezetszennyezés kiküszöböléséért. A legtöbb volt ipari területen hetven vagy akár kétszáz tulajdonossal is lehet számolni, s ez a megdöbbentő kép éppen ellentettje az ideális tiszta viszonyoknak. A cél pedig az lenne, hogy a területek feljavításával vonzó célponttá váljanak a beruházók számára, ám a legfrissebb hírek szerint még a kutatások folytatására sem kaptak állami támogatást.
Ausztria hatvanszázalékos, Norvégia pedig kilencvenszázalékos állami szubvencióval támogatja a szórványtelepülések fennmaradását, nálunk viszont nyoma sincs a hasonló állami szerepvállalásnak – tért ki rá Csatári Bálint, aki Kecskemét és a környező tanyavilág példáján illusztrálta, miként zúgott át a településen ötven évig az államszocializmus. Szerinte növekedni fognak a térségben a társadalmi és környezeti konfliktusok, s ennek szimbóluma lehet az a Malom-center, amely felfalt egy nagyon értékes darabot a város funkcionális szívéből. Pedig az új athéni charta, amely az 1933-as, Le Corbusier nevével fémjelzett első, korszakalkotó charta mintájára fogalmazódott, a roncsolás helyett a közérdek érvényesülését tűzte zászlajára – számolt be róla Tóth Zoltán tudományos kutató. A XXI. század jó városa e szerint csakis az lehet, amely a szociális, a gazdasági és a környezeti szempontokat koherens módon ötvözi, s megteremti az egyensúlyt az értékek megtartása és az új törekvések között.
*****
Budapest versenyképes. A konferencián Enyedi György akadémikust hetvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötte Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke is. Az ünnepelt urbanisztikai tudós kérdésünkre elmondta: a versenyképességgel kapcsolatos kételyek mindig megvannak, hiszen folyton törekszünk a tökéletességre. A magyar városok nagy része – s különösen Budapest – versenyképesek a nemzetközi porondon. Azt hiszi azonban, nem csak tőkéért kell versenyezni, nem csak a gazdasági erő ide vonzásáért. Ringbe szállhatunk a vonzó emberi környezetért és az ép társadalomért, amely nem szakad darabokra.
baleset
Lezuhant egy kisrepülő, többen meghaltak
