Számolgatás a véghajrában

A számok kavalkádja borzolja a kedélyeket az előre hozott német parlamenti választás hajrájában. A teljes gőzzel működő közvélemény-kutató intézetek adatai rendre új feladat elé állítják a pártstratégákat, akik idegesen igyekeznek legalább megközelítő képet alkotni maguknak, vajon hogyan alakul a Bundestag összetétele, létrejön-e a konzervatív–liberális blokk abszolút többsége, vagy nyögvenyelős koalíciós tárgyalások vetítik előre árnyékukat.

A kampányidőszak forrpontjához érkezett. A végeredmény két rizikófaktora: a választásra jogosult polgároknak az utolsó pillanatig bizonytalan harminc százaléka és a Drezdában csak két hét múlva szavazó 219 ezer személy voksa. A „minden szavazat számít” jelszónak megfelelően a pártok előharcosai különműszakot vállaltak. A sort csütörtökön Guido Westerwelle (FDP) nyitotta meg Bonnban, Joschka Fischer (Zöldek) tegnap Düsseldorfban szerepelt, ma Gerhard Schröder (SPD) és Angela Merkel (CDU) következik, előbbi Recklinghausenben, utóbbi Bonnban. Figyelmük nem véletlenül összpontosul arra a tartományra, amely a köztársaság döntő régiójának számít. Észak-Rajna-Vesztfália több mint tizenhárommillió szavazója a szövetségi szint huszonkét százalékát teszi ki, és gondoskodhat a berlini hatalmat biztosító mágikus tizedpontokról. Május közepén az itt lefolyt tartományi szavazás tört pálcát a vörös–zöld koalíció felett, segítette sikerhez a kereszténydemokrata–liberális szövetséget, és késztette Gerhard Schrödert arra, hogy a Bundestagban feltegye a bizalmi kérdést, majd új parlamenti választásban keressen menedéket. A legsűrűbben lakott tartomány polgárai az elmúlt harminc esztendő legjobb eredményével (44,8 százalék) jutalmazták a kereszténydemokratákat és minden idők legnyomasztóbb vereségét mérték a szociáldemokratákra (37,1 százalék).
A választási rendezvények szónokainak befejező mondanivalója szellemidézésre emlékeztet. Ki-ki a maga szemszögéből két kísértettől akarja távol tartani hallgatóit: az úgynevezett „közlekedési lámpa koalíciótól” (SPD–Zöldek– FDP), valamint a még veszélyesebb megoldásnak ígérkező vörös–vörös–zöld szövetségtől (SPD–PDS/WASG–Zöldek). A posztkommunisták táborából olyan hangokat hallani, hogy a „demokratikus szocialisták” elfogadnának egy kisebbségi Schröder–Fischer-kabinetet.
Példaképül a svéd gyakorlatot emlegetik, ahol a kisebbségi szociáldemokrata kormány a Zöldek és a volt kommunista balpárt támogatásával működik. Egyben Bodo Ramelow, a PDS kampányfőnöke kijelentette: „Figyelmet érdemlő politikai javaslatainkhoz igyekszünk többségi támogatást szerezni a Bundestagban.”
A néhány héttel ezelőtt még nyomasztó fölénnyel rendelkező CDU/CSU folyamatos visszaesésének okaira két tartomány miniszterelnöke szolgált magyarázattal. „Rosszul becsültük fel azoknak a támadásoknak a méreteit, amelyek szociális ridegséggel vádolnak bennünket” – hangoztatta a hamburgi Ole von Beust. Peter Harry Carstensen (Schleswig-Holstein) a választók félelmére utalt, akik tudják ugyan, hogy a mai globalizált világban nem lehet nemzeti receptekkel operálni, de a szükséges intézkedések nyílt és becsületes tálalása mégis elriasztja őket.