Tegnap sem tudta megkezdeni munkáját a szlovák parlament, és teljessé vált a káosz a törvényhozó testületben. A koalíciónak minősített többségre, 76 szavazatra lenne szüksége, hogy megkezdhesse a törvényhozói munkát, ugyanennyi kellene az ellenzéki pártoknak, hogy leváltsák a Dzurinda-kabinetet, de ennyi mandátummal ők sem rendelkeznek, vagyis a kormánypártokból és az ellenzékiekből kiszakadt függetlenek a helyzet urai.
A Magyar Koalíció Pártja javaslata alapján párbeszédet kezdeményezett Pavol Hrusovsky házelnök az ellenzéki pártok vezetőivel arról, hogy a választási ciklust radikálisan rövidítsék le, és a törvényalkotási szabályok adta lehető legrövidebb időn belül tartsák meg a választásokat. Az eddigi tárgyalások arra engednek következtetni, hogy ez az időpont március lehet. Gyakorlatilag már csak a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unión, illetve Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmán múlik a majdani előterjesztés sikere. Meciar támogatta az idő előtti választások gondolatát, de mozgalma azt szerette volna, ha részévé válik a kormánykoalíciónak, s az előre hozott választásokat csak júniusban tartják. Erre nagy szüksége lett volna, hiszen az Európában elfogadott pártok végre feloldották volna azt a kirekesztést, amely 1998 óta övezi a háromszoros exkormányfőt.
Ugyanakkor a kormánykoalíció is arra készült, hogy a sok megszorító intézkedés után népszerű lépéseket tesz a lakosság szociális helyzetének javítása céljából, s Meciar ezt magának tulajdoníthatta volna, ha kormányzati szerephez jut a következő tíz hónapban. Ez az oka annak, hogy a mozgalom nem nyilatkozott arról, támogatja-e az előre hozott választások márciusi időpontját.
Ököllel támadt az agresszív robogós az autósra a Kerepesi úton + videó
