Tisztelt Szerkesztőség!

Mózes Miklós (Székesfehérvár): Nagy élményben volt részem a minap. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke saját lakásomban, saját vonalamon hívott fel, és néhány, a köz érdeklődésére számot tartó kérdésben kérte a véleményemet. Eljátszották velem ezt már mások is közvetlenül a parlamenti választások előtt, de így, félúton, igazán jólesett. Kár, hogy a bemutatkozás után a miniszterelnök azonnal átadta a kérdező szerepét Gépkisaszszonynak, akinek a hangja kísértetiesen hasonlított Virág elvtárs Bobolák nevű titkárnőjére. Bár a kérdésekben benne voltak a válaszok, s nekem csak nyomogatnom kellett az egyes gombot, tetszett az egész. Folytassuk, miniszterelnök úr! Ezúttal cseréljünk szerepet. Helyezze magát kényelembe egy ön által vásárolt bársonyszékben, csatlakoztasson hozzá egy vezetékes telefont, s válaszoljon az alábbi kérdéseimre. Személyesen fogom feltenni őket, mivel én valóban kíváncsi vagyok a véleményére. (No meg nincs az adófizetők által erre a célra is fenntartott több száz fős apparátusom.) Egyetért-e ön azzal, hogy a római pápa helytelenül értelmezi a szekularizációt, ezért egy világfinak időnként látványosan meg kell dorgálnia? Ha igen, nyomja meg a kettes gombot. Ha önnek is az a véleménye, hogy helyes, ha a szaúd-arábiai sportolók terrorcselekmények elkövetésére való hajlamáról beszélünk, nyomja meg a nulla gombot. Nyomjon még egy nullát abban az esetben, ha egyetért azzal, hogy az emberiség történetében léteznek olyan nézetek, miszerint a férfiak természetes és jogos igénye a gyermekek nevelésében és a munkában külső jelek alapján láthatóan öregecskévé vált feleségek fiatalabbakra cserélése. Ha úgy gondolja, hogy mindazoknak, akiknek a vezetékneve Orbán, a keresztneve pedig Viktor, azonnal be kell tapasztani a száját, nyomja meg a hatos gombot. Majd elfelejtettem: a bársonyszékbe be van építve egy katapult, amely működésbe lép egy négyjegyű számnak a telefonba való beütésével. A kódszám: 2006.

Varga István (Kapuvár): Napjainkban jelképeink kiüresednek, erejüket vesztik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mára a milliók által gyűlölt vörös csillag olcsó bolhapiaci áruvá silányult. Értéktelen kereskedelmi tömegcikké devalválódnak nemzeti jelképeink. Kulcstartókon fityeg a Szent Korona apró imitációja, a Trianon előtti Magyarország rajzolata pirossal bejelölve, rajta a mára megmaradt, megcsonkított haza, söröskorsókra festve jelennek meg örökségünk értékei. Pedig a nemzeti jelkép erejét bizonyítja, hogy a természeti katasztrófa sújtotta amerikai államok lakossága, visszatérve házai romjaihoz – annak ellenére, hogy kormánya nem állt a védekezésben a helyzet magaslatán –, az újjáépítés első mozzanataként hazája lobogóját állítja fel. Milyen mély a morális mocsár? Odáig süllyedünk, hogy Himnuszunk szövegéből meg ócska szóvicceket farigcsálnak úgy székhelyisen? Már kicsik vagyunk, merjünk végre magyarok lenni!

Zimányi Lászlóné ny. tanár (Encs): Lehet azon töprengeni, hogy Munkácsy trilógiájának két darabja miért lett idegen tulajdon, távol a hazától. De most itt vannak, itthon, a Déry Múzeumban, Debrecenben! Megrendítő érzés, csodálatos látvány. Betelni nem lehet velük. A terem ajtajában egy üveggömbben gyűjtik a látogatók adományait. Jó lenne, ha összegyűlne a visszavásárláshoz szükséges összeg a letéti idő lejártáig. Hiszen a múzeum előterében ott van azoknak a művészetpártoló, tehetős debreceni polgároknak az arcképe, akik Déry Frigyes selyemgyárossal az élen a városnak alapítványt tettek, muzeális értékeket adományoztak. Ma is van talán olyan hazánkfia, aki jókor volt jó helyen, és milliárdokat szedett a nemzeti vagyonból, s futná a két kép visszavásárlására. Ha így cselekedne, törleszthetne valamit a haza javára. Mindez akkor jutott eszembe, amikor fiammal és családjával a Déry Múzeum gazdagságát – a Munkácsy-képekkel együtt – megcsodáltuk 2005 augusztusában.

Czető Lászlóné (Budapest): A T-Com olyan dolgokat művel, amiket az Alkotmánybíróság megtiltana, ha valaki jogorvoslást kérne. Különböző címeken, így például a Tele2 vagy a Favorit csomaggal játsszák a „Cica, fogd meg az egeret!” játékot az emberekkel. Valamikor bejelentkeztem a Tele2-be, mert olcsó percdíjakat ígértek. Itt havi 1750 forint pótdíjat számoltak fel az amúgy sem alacsony, 3390 forintos alapdíjhoz. Majd jött egy reklámlap, miszerint a Favorit az igazi lehetőség az olcsó telefonáláshoz. Felhívtam a 1212-t, és átjelentkeztem. Gondolom, nem egyedül dőltem be. Az ügyintéző a vonal végén nem tájékoztatott arról, hogy a Tele2 megszünteti a pótdíjat, ami a Favoritnál 1600 forint lesz. Erről csupán egy utólag kiküldött tájékoztatóból szereztem tudomást. Ráadásul ezt a szolgáltatást nem mondhatom fel tizennégy hónapig. Illetve ha felmondom, akkor is kell fizetnem. Ezt a telefontársaság hűségnyilatkozatnak nevezi, én másképp.

Vincze István (Budapest): A pesti utcák házfalaira felszerelt, identitást kereső MSZP-s kampányplakátok sokmilliós költségei most jól jönnének a tönk szélére juttatott közintézményeknek. A plakátkampány egyébként már azért is felesleges, mert a rendszerváltozás tizenöt éve minden magyar állampolgárnak bőven elég volt arra, hogy az összes pártot töviről hegyire megismerje. A közpénzekből fizetett, ömlő sikerpropaganda, amit az MSZP ellenzéki korában még annyira elítélt, a plakátozás és mindenféle kormányzati pénzkidobás helyett az emberek, főleg az önhibájukon kívül szerencsétlenné váltak gondjaival kellene foglalkozni és rajtuk segíteni. Vigyázat, ez nem populizmus és demagógia, ez a mai magyar valóság. Az urak ott, a kormányban nem győzik hangoztatni úton-útfélen az állítólagos hatalmas gazdasági fejlődésünket, de sajnos ebből nemcsak a fővárosban, de másutt sem érzékelnek semmit az egyszerű emberek milliói, annál jobban a nincstelenséget és a havi rezsiszámlafrászt!