Tudtak-e énekelni régen?

Ókovács Szilveszter
2005. 09. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs is érdekfeszítőbb az időutazásnál! Televíziós szalagtárak mélyéről előásott felvételek kulcslyukán átkémlelni a múltba, az ötvenes-hatvanas évek vokális világába. Három ünnepelt művészt ígér a borító és (majdnem) elfeledett filmkockákat.
Elisabeth Schwarzkopf egyik telitalálat-szerepe, A rózsalovag Tábornagyné-részlete indítja az archív kiadványt. Mi is kell ehhez? Egy elvirágzó, ám szép, nemes arcélű nő, aki van annyira mély érzésű, hogy szerelmet tápláljon egy ifjú iránt, és annyira bölcs is, hogy aktívan lemondani tudjon mindennek beteljesüléséről is. Hangban ábrázolni ezt a tűz–víz szituációt végképp nem egyszerű, még akkor sem, ha Richard Strauss a maga részéről minden neoromantikus tennivalót elvégzett ez ügyben.
Schwarzkopfé aztán különleges voce! Éles, nem gömbölyű: merev álla láttán sírógörcsöt kapnának az énekmesterek. Nagy százalékban alábecsüli a hangmagasságot (hm, szóval hamis), vonalvezetése esetlegesnek tűnik, színészi játéka mesterkéltnek. Aztán, ahogy az első felvonási fináléban beljebb haladunk, mindezen hátrányok egy letűnt kor (hoffmanstahli, straussi, schwarzkopfi) eszményi kellékeivé válnak. A fásuló gyönyörűség és hangadási kultúra, az a néhány telt csúcspont kirajzolja a személyiséget.
Kiérlelt ámulat után döbbenet: a mókás tekintetű Irmgard Seefried, a kor sztárszubrettje csődöt mond koncertszínpadon! Mahler és Strauss dalainak zenekari verzióit énekelve – ahol a zongorához képest dúsított hangzás, a színeket jobban megmutatni képes, nyugodtabb tempó lehet ideális – levegő után liheg, fakó, s az áhítatos csend bársonyát tőr módjára átszúró, egyenes hangokkal operál. Mindezt egy széteső, másodosztályú szimfonikus együttes harmadosztályú pálcás hajlongói előtt…
Végül Dietrich Fischer-Dieskau a szintén szerény képességű, behúzott farkú NHK-zenekar fölé tornyozza Mahler Vándorlegény-dalait, 1960-ból. Ide nem kell szavakat válogatni: ma is szétkapkodnák ezt a hegyomlásnyi, csupaszín embert, akinek sűrű hangszer a korpusza.
A kottapultjuk mögött ijedten robotoló japán muzsikusokat s a XXI. század emberét egyszerre sajnálom. Még és már nem ismerik fel a minőséget.
(Schwarzkopf/Seefried/Fischer-Dieskau, EMI DVD)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.