VIP-világ

Főzőversenyt tartottak a tévécsatornák. A bulvárlapot bogarászva meg is találtuk a képes beszámolót, mindenki benne volt, kivéve a második helyezett Hír TV-t. Róluk sem kép, sem egy mondat nem fért be az újságba. Láttuk helyette, hogy Falusi Mariann kancsóból issza a bort.
Volt itt más VIP-hír is. A bulvársajtóban egymásra licitálva szedik csokorba, milyen szerencsétlenül alakult a valóságshow-k szereplőinek élete. Élő csődtömeg a sok hajdani nagyreményű ifjú és hölgyemény. Frenki, Laci, Ágica, Évi, Szilvi, Kismocsok, Segal, Milo, Jenny, Marcsi és még ki tudja, hány feledésbe merült villalakó élete kapott gellert. Balesetek, depresszió, öngyilkossági kísérlet, botrány, tragédia, drogok, magány, és a kínzó kérdés, hogy miért nem lettek ők tartósan híresek? Ki emlékszik Zsanettra, aki százezer forintot kapott egyetlen gépelt oldalért? Kit érdekel, hogy Ágicának hányszor szabják át a melleit? Mi lett a szőke Györgyivel, aki erőlködött még egy darabig a tévében?
Senkinek sincs joga leckét adni a média hajótörötteinek, hiszen sorsuk némileg hasonlít a Titanicéra. A borulásbiztos, hivalkodó luxushajóéra, a világ leg-legjére, irigyelt és válogatott utasaiéra, s a legelső út a pusztulásba vezetett.
Sok segítség kellett a kiábrándító véghez. Sokan egyengették a kukkolóműsorok útját arra hivatkozva, hogy az emberek imádnak leskelődni. Ami nem igaz, de rá lehet szoktatni őket. A képernyő elbírja Anettkát, a Való Világot, a NÉVshowR-t, a Csaó, Darwin!-t és a Gáspár család taszító viselkedését is.
A két kereskedelmi televízió kultuszt teremtett. Hihetetlennek tűnt, hogy vadidegen embereket összezárnak úgy, hogy életüket bekamerázva nézheti az ország. És jöttek az extremitások. A „spontán” összejött szexuális együttlét. Később már prostituáltat is vettek egy Neander-völgyi kinézetű tagnak. Aztán csak az irritáció maradt: a véres veszekedések, a nők intrikái, egymás folyamatos elárulása, a jellemhibák felnagyítódása, a gyorsan szétszakadó kapcsolatok és a folyamatos rossz érzés: minek van erre szükség? Kinek lesz ettől jobb, kinek lesz ebből haszna?
A kereskedelmi csatornák óriásit kaszáltak, nemcsak a nézettség okán, de az sms-ek is bőven hoztak a konyhára. A mesterségesen felszított várakozás, az ünneplések, a tömegek tuningolása, a rajongók kezelése… Megannyi ingyenreklám.
Mit hihettek a szereplők? Mindent, amit egy provinciális országban megetettek velük. Siker, hírnév, sztárság, népszerűség, pénz, karrier, álomélet az álomvilágban.
A villalakókról könyveket írtak. Hogy mi a csuda lehetett téma ezekben a soványka életekben? Leó, Milo, Pongó, Oki, Indián… Micsoda titkok, ki hogyan felelt matekórán, hogyan tanult meg csapd le csacsizni.
Állítólag pszichológusok ügyeltek arra, hogy zökkenőmentes legyen a be- és kiköltözés. Csak hát a limuzin, a rendőri felvezetés, a malomkeréknyi csokrok, Stohl Buci őrjöngő extázisa, a tömeg eufóriája… A közönségtalálkozók, az élménybeszámolók, a szereplések, az utazások, a fontosság és sikeresség tudata. Lettem valaki. Csak úgy, a semmiből.
Bármilyen józanító szó feleslegesnek tűnt, a szereplői elhitték, hogy bármi lehet belőlük. Legfőképpen médiasztár, újságíró, tévés, énekes vagy modell. Hány CD-t énekeltek teli szegények, teljes közönybe fulladva!
Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy némiképpen igazolódjék azon egyszerű tétel, hogy minden szakmát tanulni kell.
Attól, hogy valaki hat hétig milliók szeme láttára lakkozza a lába körmét, még nem lesz belőle híres riporter.
Illetve lehet, de csak a Lábköröm Adón.