Zöld sziget

Tíz esztendeje immár, hogy a lakosság szavazatai alapján a Magyar Örökség kitüntető címet adományozzák azoknak a kimagasló teljesítményt nyújtó személyeknek és intézményeknek, akik és amelyek a magyarság tekintélyét növelték, szellemi javait gyarapították. Ma, szeptember 24-én, szombaton délelőtt tizenegy órai kezdettel is megtartják a Magyar Örökség ünnepét Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A díjazottak: a Pécsi Kamarakórus és Tillai Aurél művészete, a Gödöllői Iparművészeti és Képzőművészeti Művésztelep hagyományteremtő tevékenysége, Szécsi Margit költészete, az Evangélium Színház és Udvaros Béla színházszervező tevékenysége, az Amerikai Magyar Alapítvány és Molnár Ágoston kulturális küldetése, valamint a Füvészkertnek és dolgozóinak a természeti kincsek őrzésében és bemutatásában vállalt szerepe s Molnár Ferenc életműve. A kitüntetettek közül a Molnár Ferenc világhírű regényéből, A Pál utcai fiúkból ismert, kétszáz évnél is öregebb fővárosi Füvészkertre szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni Isépy István nyugalmazott és Orlóci László megbízott igazgató segítségével.

Aligha véletlen, hogy Molnár Ferenc életműve s a Füvészkert egymás mellett szerepel a Magyar Örökség kitüntető címmel megtiszteltek sorában, hiszen mindnyájunk képzeletében úgy él ez az eleven, zöld múzeum, ahogyan az író hősei, Boka s Nemecsek bemutatják. Vajon mennyire hasonlít a mai Füvészkert a szépirodalomban megörökítetthez?
– Amikor Molnár Ferenc gyerek volt, pontosan úgy festhetett a Füvészkert, mint ahogyan A Pál utcai fiúk című regényében az író leírta – mondja Isépy István. – Amikor azonban 1907-ben a regény megjelent, már jelentős területeket szakítottak ki belőle. Arborétuma összezsugorodott, több tava és szigete eltűnt, látképét a körülötte magasodó épületek, a klinikák tömbjei bontották meg. Annak a kis kertdarabnak pedig, ami a területcsonkítás után megmaradt, két világháborút kellett átvészelnie. A második különösen nagy károkat okozott, a pálmaházat például húszévi kényszerpihenőre kellett utalni miatta. Az összes üvegházi növény elpusztult, újra kellett telepíteni.
– Az Európai Unió országaiban egyre nagyobb kulturális (!) szerepet töltenek be a botanikus kertek, mi sem tanúsítja ezt jobban, mint az a szövetség, amelyet az EU-tagállamok ezer ilyen intézménye kötött egymással. Egy éve a fővárosi Füvészkert is tagja e társulásnak. Vajon szégyenkeznie vagy büszkélkednie kell a magyar létesítménynek tagtársai mellett?
– Gyűjteményünkkel mindenképpen büszkélkedhetünk – válaszolja Isépy István. – Fajgazdagság és változatosság tekintetében ugyanis számos értéket rejt a mi Füvészkertünk. Az egyetlen gond a szűkre szabott terület, amely megnehezíti az értékek látványos bemutatását.
– A XVIII. század utolsó harmadában a nagyszombati egyetem orvosi fakultása számára létesített kert négy nagy költözködést élt át. Vajon maradt olyan kincse a füstös, zajos nyolcadik kerület zöld szigetének, amely talán még a külföldi botanikusok érdeklődését is felkelti?
– Gyűjteményünk gazdagsága a tudományos világ számára is komoly vonzerőt jelent – állítja Isépy István. – Az összezsugorodott kert arborétuma, élőfa-gyűjteménye például nemcsak a legidősebb, de talán a legértékesebb része is az élő múzeumnak. Üvegházi gyűjteményünkre is okkal kíváncsiak a kutatók. A ritkaságszámba menő hazai növények az idegenből érkező botanikusok számára tudományos érdekességek. Három és fél hektáron öt-hatezer különböző növényfajta található, háromszor annyi, mint amennyi Magyarország kilencvenháromezer négyzetkilométernyi területén él. A világ minden tájáról találni itt érdekességeket. A főépület mellett például három kétszáz év körüli kínai páfrányfenyő áll. A tatabányai szénbányákban talált lenyomatainak tanúsága szerint egykor hazánk területén is honos volt. Ma már csupán Kína egyik zugában fordul elő. Mesterséges újrahonosítása után kertek, parkok dísznövényeként igen megkedvelték az emberek, már csak azért is, mert jól tűri a szennyezett nagyvárosi levegőt. Hirosimában az atombomba becsapódásának színhelyétől nyolcszáz méterre levő páfrányfenyő például nem sokkal a katasztrófa után újra kihajtott, és még ma is él.
– Mi a helyzet hazánk veszélyeztetett növényfajtáival?
– A bánsági pünkösdirózsát, amelynek egyetlen lelőhelye a Mecsekben, a Zengő oldalában található, a magyarföldi husáng nevű, másfél-két méter magasra növő, ernyős virágzatú növényt, amelynek csupán a Bükk néhány szikláján akadni példányaira, a tornai vérfűt, a pilisi lent, a zergeboglárt is említhetem, nos, e kihalófélben levő növényeknek kisebb-nagyobb állománya él a Füvészkertben. Az igazi védettséget az jelentené, ha eredeti termőhelyükön sikerülne megtartani őket.
– E nagy múltú intézmény általában csak akkor kerül a közfigyelem fókuszába, ha veszély fenyegeti, ha felröppen a hír, hogy maradék területét „hasznosítani” kellene, vagy ha életveszélyesen kevésnek bizonyul a központi támogatás. Vajon nem volna megnyugtatóbb a Füvészkert helyzete, ha bekerülne a megkülönböztetett állami gondoskodással védett nemzeti alapintézmények közé?
– Ezt a kérdést a magas hivatalok vezetőinek kellene feltenni – vélekedik Orlóci László. – Persze hogy hasznára válna a Füvészkertnek, ha olyan állami gondoskodásra számíthatna, mint a többi nemzeti alapintézmény, azonban már annak is örülnénk, ha ki-ki tisztán látná, az olyan sokrétű feladattal megbízott intézményt, mint amilyen a Füvészkert, nem lehet egyetlen tárca hatáskörébe utalni. Jelenleg, mint az ELTE intézménye, a Füvészkert az oktatási tárcához tartozik. Még a hatvanas években országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították, de nem kötődik a környezetvédelmi tárcához sem, miként a földművelésügyi tárcához sincsenek kapcsolódási pontjai, bár számos növény majdani termesztéséhez intézményünk szolgáltatja a genetikai alapot. Egyszer már találkozott e négy tárca képviselője, hogy megtárgyalja, melyik hivatalnak mi volna a teendője a Füvészkerttel kapcsolatban, de tudomásom szerint semmiféle döntés nem született. Miközben a Füvészkert idegenforgalmi kincs, hiszen mind több külföldi turista fordul meg itt, intézményünkkel nem foglalkozik az idegenforgalmi főhatóság. Noha több műemlékvédelmi felügyelet alá tartozó vagy arra érdemes épület is áll a területen – Pollack Mihály tervezte azt a klasszicista vadászkastélyt, amelyben az igazgatóság dolgozik, a pálmaház pedig „eiffeles” vasszerkezetével érdemli ki ország-világ figyelmét –, nem érzékeljük a műemlékvédelmi gondoskodást… Nem sorolom tovább, ki mindenki nem osztozik a Füvészkert gondjaiban, noha hivatali tiszte volna. Egyébként nemcsak a mi kertünk jogi helyzetét, finanszírozási módját kellene törvényi szabályozással rendezni végre, de voltaképpen az ország valamennyi botanikus kertje hasonló intézkedésre vár.
– Gondolom, nem arról van szó, hogy szeretnének elszakadni az Eötvös Loránd Tudományegyetemtől.
– A Füvészkert születése pillanatától fogva egyetemi intézmény, és ezután is annak kell maradnia. Ha másért nem, hát a hagyományok tiszteletben tartása érdekében. Európa nagy múltú egyetemi botanikus kertjeit, akár a hollandiai, akár az itáliai vagy a franciaországi példákra gondolok, kivétel nélkül mind rangjukhoz méltóan támogatják. Az említett országokban nem az a kérdés, hogy az univerzitások kezelői jogát fenntartsák vagy megvonják, hanem az, hogy a három-négyszáz éves kerteket feladataik nagyságához mérten állami pénzekből miként támogassák.
– Óriási szerencse, hogy a Füvészkert szomszédságába költözött az ugyancsak mostoha sorsot megélt Magyar Természettudományi Múzeum, és hogy karnyújtásnyira van a kerttől a megújulásra kész Orczy-kert. Nem gondoltak még a hasonló feladatkörökkel felruházott társintézményekkel való szövetkezésre?
– Több elképzelés is él ezzel kapcsolatban – mondja a megbízott igazgató. – Az egyik szerint egyetlen intézménnyé kellene alakítani a három létesítményt. Két ellenpéldával is szeretném illusztrálni, hogy Európában nemigen működik az ilyesfajta egységesítés. A bonni egyetemhez tartozó botanikus kert egyik fala az ottani természettudományi intézet épülete maga, mégsem vonták össze őket. A párizsi természettörténeti múzeum kertje a botanikus kert, mégsem tartozik szervezetileg egyik a másikhoz. Nekünk is számos együttműködési kapcsolatot kell teremtenünk a szomszédban levő intézményekkel, de ez semmiféle szervezeti változást nem igényel.
– Az önállóságát senki sem adja fel szívesen – veszi át a szót Isépy István –, a hagyományait önszántából senki sem számolja fel. A berlini állami botanikus kert és múzeum mindig is együvé tartozott. A kolozsvári botanikus kerthez születésétől fogva botanikus múzeum is tartozott. Ezeknél a társulásoknál nem jelentett problémát az élettelen tárgyak múzeumának szempontjait az élő tárgyak múzeumának irányelveihez igazítani. De két évszázados megszokás és gyakorlat után…
– Viszont az Orczy-kert talán enyhítene a Füvészkert területi gondjain…
– Volt idő, amikor azzal kecsegtették az Eötvös Loránd Tudományegyetemet és a Füvészkertet is, hogy az Orczy-kert egy része az univerzitás tulajdonába kerül – meséli a megbízott igazgató. – El is készültek az Orczy-kert rekonstrukciós tervei, s a Füvészkertet arra kérték, hogy a helyreállítást növényanyagával segítse. Úgyis hozzátok fog tartozni – biztattak bennünket a feletteseink. Ennek tudatában komoly értéket képviselő növénymennyiséget ültettünk ki az Orczy-keretbe, egy hónap múlva mind megsemmisült. Egyszer s mindenkorra megtanultuk, hogy olyan közparkban, ahová bárki bemehet, és a mai magyar viselkedési formákat ott szabadon gyakorolhatja, lehetetlen botanikus kertet létesíteni.
– Kikből áll a Füvészkert látogatói köre?
– Főleg diákokból és nyugdíjasokból. Hétvégeken sok család jön el, a kismamák is szívesen levegőztetik nálunk gyermekeiket. Rájuk gondolva kismamabérletet bocsátottunk ki, de természetesen a nyugdíjasok számára is van bérleti kedvezmény.
– Össze szokták számolni, hogy hány látogatójuk van évente? Egyáltalán, mekkora tömeg fogadására kész a vendégeit keskeny utakkal, kényes növényekkel lassú haladásra késztető, üvegházi látnivalókkal váró intézmény?
– Tavaly a belépőjegyek árából körülbelül kétmillió forint gyűlt össze, ez az összeg, nagyvonalú számítások szerint, tízezer látogatót jelent – mondja Isépy István. – Tapasztalataink azt jelzik, napi ezer látogató még kényelmesen tekintheti meg a kertet, s ennyi ember a növényzetnek sincs kárára.
– Kétmillió forintnyi jegybevétel, szűken mért állami (egyetemi) támogatás… Mire elég ennyi pénz az olyan energia- s munkaigényes intézménynél, mint amilyen a Füvészkert?
– Nem sok mindenre – válaszolja Orlóci László. – A közüzemi számlák kifizetésére, postaköltségre… Munkaruhára például már nem futja. Igyekszünk pótolni a hiányzó összegeket. Kereskedünk, bérbe adunk, pályázgatunk, szövetkezünk… Tervbe vettük például, hogy a budapesti botanikus kertekkel társulunk. Ennek a közkereseti társaságnak a keretein belül talán még a meglevő genetikai értékeinket is hasznosítani tudjuk.
– Fél éve még a szegény és kiszolgáltatott Füvészkertről cikkeztek a lapok, ma, a Magyar Örökség kitüntető címmel a tarsolyában, a szerényen, ám magabiztosan tervező intézményt ismerhettem meg a kínai páfrányfenyők szomszédságában. Mi változott az elmúlt hónapokban?
– Talán az, hogy ráébredtünk, kétszáz éves múltjával, hagyományaival, botanikai s lokális értékeivel, de a távlati elgondolásaival is Füvészkertünk sikerre van ítélve.