A lumpenproletár ihletésű kommunista elit suttogó és hangos propagandájában egyaránt fontos szerepet játszott annak elhitetése, hogy az „ellenforradalmárok” úgymond ráengedték a védtelen társadalomra a börtönök durva lelkű népességét. A híres rabszabadítások azonban a politikai foglyok börtöneiben és munkatáboraiban ugyan fegyvercsörgés mellett történtek, ám a rabok választotta szabadítóbizottságok és a forradalmi bizottságaik által kiküldött ügyészek állították ki a szabadulópapírokat. (Például a Gyűjtőben, Vácott vagy Csolnokon.) Kalocsán, a női börtönből 129 politikai elítéltet engednek ki, de az elbocsátások széles körre terjednek ki: még decemberben is ad ki szabadulóleveleket a parancsnokság. A Sopronkőhidán őrzött nagyítéletesek fellázadnak, de a túszul ejtett parancsnok szabadulása után kitörésüket fegyverrel törik le. (Itt van a legtöbb halott: három fő.) A szerencsés végkifejlet ellenére a parancsnokot a kádári konszolidáció során egy év felfüggesztett börtönre ítélik. Talán rosszul értelmezte a per során is szóba hozott, a központból érkezett telefonüzenetet? A szegedi Csillagból – ahol a legtöbb életfogytiglanra ítélt köztörvényes volt – az egyetem neves jogtanára, Perbíró József megegyezéssel hozott ki mintegy száz politikait, a köztörvényesek maradtak. Perbíró a kádári rendcsinálás során maga is börtönlakó lesz, egészen az 1963-as nagy amnesztiáig. S miért nem volt szükségük tanúkra az oroszoknak a Gyűjtőfogház megszállása után, amikor hagyták elszállingózni a köztörvényeseket, s miért helyettesítették egy ideig a külső őrséget Bocskai-sapkás, pufajkát öltött tiszti különítményesekkel? A Gyűjtő iratai csak egy esetben tudósítanak arról, hogy rendkívüli események történhettek: Tihanyi alezredes, a börtön parancsnoka 1957 januárjában jelenti, hogy rendbe hozták a bal csillagban összetört ajtókat, zárakat és ablakkereteket. Akik szélnek mentek, s a konszolidáció során visszakerültek, elnézően mosolyogtak a felügyelőkre: „Nem harcoltam, loptam.”
A propagandisták nem mosolyogtak. A forradalom résztvevőit igyekeztek bűnözőnek bemutatni. Fóti Andor, a rendőrség kebelén belül 1945-ben létrehozott R-csoport egykori vezetője például a Baross tériek parancsnokáról, a kivégzett, idealista lelkületű Nickelsburg Lászlóról Szemben a bűnözőkkel című könyvében azt írta, hogy közismert alvilági figurákkal vette magát körül, s hozzáteszi: „Ezek a gátlástalan fenevadak a legvéresebb szerepet töltötték be irányításával a Köztársaság téri pártház elleni ostromkor.” (Igazi ponyvairodalmi toposz volt ez, ami ismétlődik, amikor Maléter Corvin közi „bűnözőket” úgy léptet elő Fóti könyvében, mintha honvédtisztnek álcázott Rózsa Sándorok lennének.) A belügyesből íróvá nemesedett szerző azért is köztörvényesíti a Baross téri felkelőket, mert azok ötszáz főnél is jóval nagyobb csoportja valóságos szociológiai metszete volt az ötvenes évek közepe társadalmának. A Keletiben ragadt vidéki munkások, parasztemberek, ipari és bányásztanulók keveredtek itt szabadult foglyokkal, értelmiségiekkel és a Péterfy utcai kórház népes, lelkes személyzetével. (A Baross tériek fegyveres ellenállása november 7-én omlott össze, bár a Sport étterem környékén még egy hétig elszórt harcokat folytattak.) Maga Nickelsburg – aki november 4-e után értelmetlennek ítélte a harcot – továbbra is tekintély maradt emberei körében.
A Köztársaság tér, a pártház ostroma s néhány, az ÁVH-ba besorozott védőjének lemészárlása nem véletlenül lett a párttörténetírásban a fehérterror rettenetének s a hamvaiból újjászülető párt szimbóluma. A kommunista párt gyűlölt hatalmi központja 1956 októberében valóban világpolitikai jelentőséget kap. Andropov szovjet nagykövetnek az itt történtek teszik lehetővé az imperializmus és a kommunizmus harcának polgárháborúként való definiálását. Ha erről az ideológiai magasságról leszállunk, akkor – eltekintve a népítélet visszás voltától – megállapíthatjuk, hogy a pártház védői hatáskörüket túllépve többször is beavatkoztak a 24-e óta folyó harcokba, 30-án pedig vöröskeresztes autóval jövő mentősökre is rálőnek. Október 28-án a Politikai Bizottság döntése alapján Janza Károly honvédelmi miniszter parancsára több magas rangú tiszt kíséretében az épületbe érkezik Tóth Lajos ezredes, aki a Nagy Imre híveként ismert Mező Imre és a későbbi, a megtorlások idején elhíresült belügyminiszter-helyettes, Földes László tudtával a párthatalomhoz hű fegyveres egységek felállítására ad ki utasítást. A pártház végig ellenséges, komor erődként magasodik Pest közepén: az induló, a poznani karhatalmi példát célzó szervezkedést a felkelők támadása hiúsítja meg.
Különös, hogy az ostrom pártházi áldozatainak felkutatása és hősi panteonba emelése csak 1957 márciusában kezdődött meg, s azt a Péterfy utcai kórházban őrzött kórlapot pedig – amely szerint a pártházból kilépő, magát megadó Mező halálához vezető lövés hátulról, a gerincet megsértve hatolt be a hasüregbe – nem vizsgálták. (A mítoszteremtés idején egyébként azokat a honvédeket és karhatalmistákat is az „ellenforradalom” áldozatai közé számították, akik a szovjetekkel való összetűzésekkor vesztették életüket.) Szenzációs fotók készültek a népítéletről, s volt, aki ezek alapján, mint lelkes néző került aztán a népbíróság elé. A minderre szégyennel és haraggal gondoló kommunista káderek a talió elv alapján hozatták meg a súlyos, esetenként halálos ítéleteket anélkül, hogy megfelelő bizonyítékokkal támasztották volna alá azokat. A Kádár-hívek keserűségére a másodfokú népbíróság éppen ezért zárt tárgyalást rendelt el.
A kommunista kádereknek az „osztályárulók” iránti gyűlöletének keveredése a köztörvényesítés utáni olthatatlan vággyal Dudás József esetében is tetten érhető. Dudást – aki ’56-ban egy többpártrendszeren alapuló szocializmus eszméjét dédelgette, s akit egykor a királyi Románia katonai bírósága kommunistaként öt és fél év fegyházra ítélt – Hollós Ervin és Lajtai Vera Drámai napok című munkájukban kalandorként, sőt gyilkosságok felbujtójaként mutatják be a nagyközönségnek. Hollós 1956 decemberétől a Gyorskocsi utcai vizsgálati osztályon dolgozott, amely a kora kádári időkben az Andrássy út 60. szerepét vette át. Történetíróként még 1986-ban is a Dudást a bitófára juttató húsz évvel azelőtti vádakat hangoztatta, így azt, hogy emberei kivégeztek egy főhadnagyot, egy ügyészt és egy megszálló katonát, amin forradalmi időkben aligha lehetne csodálkozni, ha ez nem Budapesten, egy törvényességére és tisztaságára valóban adó forradalomban történt volna. Árnyalt kép helyett a szerző ódon ügyészi vádaskodást nyújt. Hogy a „nemzeti bizottmány” (a név maga ’48-as reminiszcencia) elnökének egykor milyen szerepe volt a dél-erdélyi kommunisták újraszervezésében Marosán és Rajk mellett, miképp akarta a koalíciós időkben a tőkés vállalati haszon egy részét munkásszövetkezeti részvények vásárlására fordítani s ezekkel lassan kivásárolni magát a tőkést? Ezekre Hollóstól hiába is vártuk volna a választ. A kriminalizálás a történelem magyarázatára is kiterjedt, megalapozandó a kádári hatalomátvétel legitim jellegét, s a proletárdiktatúrának a reakcióval szemben alkalmazott durva fellépését. Egy kis történet jól megvilágítja ezt. Franczia Kiss Mihály – aki az 1919-es fehérterror idején az orgoványi akasztások vezetője volt – hamis papírokkal egy évtizede bujkált egy Kecskemét melletti tanyán, amikor kitört a forradalom. Mint régi rongyos gárdista, jelentkezett a szerveződő nemzetőrségbe. A jelentkezők listája aztán a kádári rend éber őreinek kezébe került, felderítették hollétét, s a nemzetőrségbe való jelentkezését a forradalom ellenforradalmi jellegének bizonyítására használták fel. Rút, jogászi predesztinációjuk szerint az 1919-es rongyos gárdista „… terrorcselekmények, nyilashordák 1944-es gaztettei és 1956 októberének vandalizmusa nemcsak megjelenési formáikban rokonok, hanem a letűnt uralkodó osztály legelkeseredettebb harcának részei.”
Másodfokon a per tanácsvezető bírája az a Tel-Avivban kommunistává lett Vida Ferenc volt, aki majd Nagy Imre halálos ítéletét is meghozza. A győztes állampárt perverz játékaira jellemző, hogy Kisst két, a passzív ellenállást hirdető író mellé zárják a Markó utcai fogházban. „Hármasban laktuk a cellát – írta Obersovszky Gyula –, nem a legmindennapibb összetételben. Franczia Kiss Mihály… terrorcselekményeiért, ezen belül különösen a zsidók ellen elkövetett bűncselekményeiért: Gáli József másodfokon és jogerővel halálra ítélt, zsidó származású katolikus magyar…, és hát harmadiknak ott voltam jómagam.” (Őt és Gálit a kötéltől Bertrand Russel közbenjárása Hruscsovnál fogja megmenteni.) Vida történetfilozófiája – amely gyengéd marxizmussal egybeöleli a fehérterrort az ’56-os forradalommal – ma is megborzongtat…
origo.hu
Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?
