A forradalom köztörvényesítése

Az ötvenes évek első felének magyar pártelitje komikus szovjetkultuszt űzött, de partizánhagyományok híján csak mint szegény rokont engedték be képviselőit a Kreml kapuján. Még kínosabb volt tehát a számukra, amikor 1956 szelleme átlebegett a magyar határokon. Ráadásul a második szovjet beavatkozást követően a párt decemberben kezdődött újraszervezése során nagyon is illett rájuk az a jellemzés, amit Marx III. Napóleonról és államcsínnyel hatalomra került követőiről mondott, hogy bennük a lumpenproletariátus született újjá a társadalom csúcsán. Kövérek vagy ösztövérek voltak, bánatosak vagy vidámak, iszákosok vagy kábítószer-fogyasztók, mint egykor Kun Béla, rossz pártzsargonnal híresztelni kezdték, hogy a barikádoktól a munkástanácsokig mindenütt huligánokkal vagy éppen horthystákkal kerültek szembe. A saját statisztikáik mást mondanak. A BM börtönökkel foglalkozó II/8. osztályának egy 1957. december 19-i jelentése szerint 1704 közbiztonsági őrizetbe vett személy közül mindössze 25 volt a földbirtokos és tőkés, ezzel szemben 215 főre rúgott a megtévedt munkások száma. A szegény- és középparasztok száma – 308, illetve 358 – külön-külön is felülmúlta a kapitalizmust „puszta létezésével újratermelő” kulákságét: közülük csak százötvenöten kerültek rács mögé.