Mottó: „Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni.”
(Sören Kierkegaard)
Idősebb Kamuti Jenő, az édesapa 1956-ban a MÁV vezérigazgató-helyettese volt, akit a vasút kebelén belül köztisztelet övezett. Ennek köszönhette, hogy október 24-én megválasztották a forradalmi bizottság elnökének. A gyakorlatban tehát ő volt az első ember, s ha belegondolunk a MÁV 1956-os szerepébe, megérezzük a súlyát a küldetésnek.
1.
A forradalom első napjaiban az elnök bentről irányított, értékeket védett, az emberi élet megóvását tekintette fő céljának. Nem volt híve a megtorlásnak, a pogromnak. Kamutiék Ráday utcai lakásában egy üzemi telefon kötötte össze őket az egész országgal. 1956 októberében ez a telefon arkhimédészi pont volt, legalábbis a tatai táborban rekedt sportolóknak. A Ráday utcai lakásban november 3-án már tudták, özönlenek be az oroszok. Ukrajnából és Csapról jöttek a telefonok. Az egyik vádpont idősebb Kamuti Jenő ellen az volt, hogy utasítást adott: robbantsák fel a záhonyi hidat. A vonatokat akarták ezzel az akcióval megállítani.
– Valóban kiadta az utasítást? – kérdezem a fiát, Kamuti Jenőt csaknem ötven évvel a történtek után.
– Igen – mondja –, de később valahogy sikerült ebből kimásznia.
2.
1957 nyarán Moszkvában rendezték a Világifjúsági Találkozót. Kamuti Jenő húszévesen már a felnőttválogatott tagja volt. Áprilisban kijelölték a csapatot, és a listát elküldték Moszkvába. De az utolsó pillanatban valaki kihúzta Kamuti nevét.
Bay Béla, aki mindig kiállt versenyzői mellett, a sporthivatal befolyásos emberénél, Kutas Istvánnál tiltakozott.
– Ha Kamuti Jenő nem mehet ki, az egész vívócsapat itthon marad – mondta. A gesztus nemcsak tanítványának szólt, hanem a MÁV akkor már letartóztatott forradalmi bizottsági elnökének is.
A legfelső sportvezetés visszakozott, és ifjabb Kamuti utazhatott. A történelmi naplemente után ment a különvonat a szovjet fővárosba, egyik részében a KISZ-esekkel, másik részében a sportolókkal. A küldöttség a politikai vezetők szándéka szerint azt akarta demonstrálni, hogy 1956-ban Magyarországon ellenforradalom dúlt.
Férfi tőrben nagyon erős mezőny gyűlt össze. A legjobb franciák, olaszok, angolok léptek pástra és természetesen a szovjetek. Kamuti Jenőnek ez volt az első nemzetközi felnőttversenye. A kilences döntőbe rajta kívül még három magyar verekedte be magát. Abban az időben körmérkőzéssel döntötték el a helyezések sorsát. S mivel a magyar táborban mindenki Kamutinak szurkolt, a három magyar leadta neki az asszót.
– Tudták, hogy apámért is vívok, akit 1957. március elsején, egy megalázó házkutatás után elhurcoltak a lakásunkról – emlékezett a későbbi ezüstember.
Az első hely sorsát holtverseny döntötte el Kamuti Jenő és a szovjet Mark Midler között. (Midler 1960-ban és 64-ben is tagja volt az olimpián győztes szovjet tőrcsapatnak, emellett hatszoros csapatvilágbajnok.) Rendkívüli izgalmak következtek, amelynek végén, 4:4-es állást követően, Kamuti vitte be a győztes találatot, s ezzel a magyar küldöttség első aranyérmét nyerte. Úgy ünnepelték, mint Napóleont az austerlitzi győzelem után, aki akkor az orosz–osztrák hadsereget kényszerítette térdre.
A győztes megismerte a repülés boldogságát. Édesanyja, a ma 92 éves asszony a forradalmat idéző naplójában így fogalmazott: „Nyert a fiam, de hogyan… Isten segítségével, mert az ellenfele a vívósisak alatt sziszegte felé – orosz vívó volt –: Fasiszta, fasiszta! Úgy gondolta a fiam, hogy ha győz, a börtönben lévő apját talán kiengedik. Egy találat kellett a győzelemhez, és a fiam akkori elmondása szerint kérte a jó Isten segítségét, és ő adta azt a győzelmi találatot.”
3.
A győztes megivott egy pohár pezsgőt, ami azonnal a fejébe ment. Ezzel magyarázható, hogy azt mondta mesterének: „Béla bácsi, tudom, te vagy az idősebb, de engedd meg, hogy tegezzelek!” Az öreg kihúzta magát, és foghegyről kibökte: „Ahogy gondolod, fiam…” Másnap reggel aztán a győztes már érezte, bocsánatot kell kérnie. „Örülök, hogy belátod, illetlenül viselkedtél. El fog jönni a tegezésnek is az ideje” – jegyezte meg Bay.
Soha nem jött el, pedig lett volna rá bőven alkalom. A tisztelet Kamuti Jenő részéről élete végéig kijárt a mesternek.
4.
A magyar delegáció vezetője Komócsin Zoltán, az MSZMP KB tagja, a KISZ KB első titkára volt, aki két nappal később fogadást adott az első magyar aranyérmes tiszteletére. A Lomonoszov Egyetem teraszán sütött a nap, mindenki mosolygott, csak az édes pezsgő volt ihatatlan. Legalábbis Kamuti Jenő szerint. Komócsin szónokolt: „A magyar delegáció büszke fiára…” Utána odament a győzteshez, és a következő szavakkal szorította meg a kezét: „Kamuti elvtárs, gratulálok a nagyszerű eredményéhez, és ha bármire szüksége van, csak szóljon, segítünk…”
A tőrverseny első helyezettje megragadta a pillanatot. Úgy érezte, nem hallgathatja el, ami a szívét nyomja. „Igen – mondta elhaló hangon –, szükségem volna…” „Mire?” – fordult vissza hozzá a pártkatona. „Az a helyzet – nyögte ki a bajnok –, hogy édesapámat, aki 1956-ban a MÁV forradalmi bizottságának elnöke volt, március elsején elvitték a lakásunkról, pedig én tudom, becsületes ember, nem csinált semmi olyat, amiért felelősségre vonható lenne, s ha most kérhetek valamit, tessék szíves lenni megtudni nekem: mi van vele? Él-e? S ha él, hol van?” Komócsinon látszott, hogy váratlanul érte a kérés. Nem is tudott vele mit kezdeni. A hosszú csend pezsgőgőzt lehelt. Bay Bélában s akik még körülötte álltak, meghűlt a vér. Aztán búcsúzkodás és kényszeredett mosolygás vetett véget a társalgásnak.
Történt ez júliusban. Szeptember elején váratlanul megszólalt Kamutiék lakásán a telefon, hogy másnap, egy keddi napon, délután három órára menjen a fiú a Royal szálló mögött lévő, egyik általuk megjelölt épületbe, ahol találkozhat az apjával.
Ment a fiú, mint az űzött vad, az édesapjához. Már egy órával a meghatározott idő előtt ott tiblábolt a szóban forgó épület előtt, amelynek bejárati ajtaját fából faragták, de nem volt rajta kilincs. A sok jövés-menés után egy öblös férfihang szólalt meg a magasföldszint egyik ablakából: „Jöjjön be, mindjárt nyílik az ajtó.” A torkában vert a szíve, de a lábai vitték. Bement a bérházba. Jobboldalt fel kellett menni néhány lépcsőn, ami a lépcsőházba torkollt. Lopva lepillantott az udvarra: a négyemeletes épület udvarán gépfegyveres emberek a gangot figyelték. Az volt a benyomása, hogy minden lakás egy börtön. Feljebb mentek, aztán bevitték egy lakásba. Azzal fogadták, hogy Komócsin elvtárs üdvözli. A szobában az asztal körül volt két szék. Tíz perc várakozás után megjelent az édesapja.
– Elbőgtem magam, amikor megláttam – mondja Kamuti doktor. – Nem volt bilincsbe verve, de nyúzott volt, egy teljesen kimerült ember benyomását keltette. Megöleltük egymást, s én visszaültem a helyemre. Legalább tízen voltak körülöttünk. Mint a héják a vadat, úgy néztek. Semleges dolgokról kezdtünk el beszélgetni. „Hogy vagy?” – kérdeztem. „Jól – válaszolta. – Tulajdonképpen semmi bajom.” Ezután jött a konfliktus. „Te vagy mostantól a családfő – mondta. – Nemsokára jön a tél, és be kellene szerezni a fát. De nem lesz könnyű.” Erre beüvöltöttek: „Hagyja abba, mit konspirálnak itt!” Azt hitték, hogy a téli tüzelő emlegetése valaminek a jele.
5.
Néhány nappal később, szeptember 16-án a felnőtt-világbajnokság következett Párizsban, a tőrvívás hazájában. Kamuti Jenő újfent nem kapott útlevelet. Bay megint szóvá tette, Komócsin megint odaszólt, és a fiatalember utazhatott. A bemutatkozás fényesen sikerült: a férfi tőrcsapat a mai napig első és egyetlen világbajnoki címét szerezte. Kamuti szenzációsan vívott, s nagyban hozzájárult a sikerhez. (Csak mellékesen: férfi tőr egyéniben Fülöp Mihály lett aranyérmes az orosz Midler előtt.)
Kamuti Jenő édesapját közben átszállították a Markóba, majd nyolc hónapra Kistarcsára került, ahol együtt ült a neves színésszel, Darvas Ivánnal. Nehéz hónapok voltak ezek a család számára. A feleség gyakran ment a Markóba, többször a bíróságra. S amikor a fiú megnyerte a versenyt Moszkvában, vitte az ügyésznek az újságot, s lobogtatta, hogy nyert a fia.
A sportsiker ismét megtette a hatását. A fiúnak sikerült elérnie, hogy édesapját átszállítsák a rabkórházba. 1957 novemberében szabadult, de két évig még házi őrizetben volt. A teljes felügyelet 1962 után szűnt meg. A vasútra azonban sosem került viszsza. Az élete kerékbe tört 1956-tal.
– Kértük, meséljen, hogyan bántak vele – mondja Kamuti doktor –, de mindentől elzárkózott. Elismerte viszont, hogy sokat köszönhettünk a sportnak.
6.
Még valamit a VIT tőrversenyéről. A moszkvai viadalon egy lett vívó, egy művelt, jóképű fiatalember volt a bemondó, aki kitűnően beszélt franciául. A híres leningrádi múzeum, az Ermitázs kutatója. Amikor Kamuti győzött, és bement ruhát váltani a ceremóniára az öltözőbe, berohant hozzá a lett fiú, és zokogva átölelte. Bajnokunk nem értette. Ketten voltak a Luzsnyiki Sportpalota öltözőjében, ezért a látogató elmondhatta: „Csodálatos dolgot hajtottál végre, megvertél egy oroszt! Holnap majd találkozunk.” Kamuti csak mosolygott, de másnap, egy eldugott helyen megdöbbent, amikor a fiatalember a magyar forradalom szamizdatirodalmát teregette ki elé. A nyomtatványt az észt, a lett és a litván fiatalok Szovjetunió-szerte terjesztették.
– Nekem drukkolt természetesen. De utána nem mert velem találkozni. Persze fogalma sem volt arról, hogy mi történt apámmal. Csak az örömét akarta velem megosztani. „Megverted Midlert, a királyt!” – mondta. – A nagy embert, az oroszt” – és megnyomta az utolsó szót.
7.
1966-ban Moszkvában rendezték a vívó-világbajnokságot. A helyszín újfent a Luzsnyiki Sportpalota volt. (Midler utoljára volt tagja az aranyérmet nyert szovjet csapatnak.) A magyar férfi tőrválogatott elcsípte az ezüstöt. A siker elsősorban Gyuricza és Kamuti Jenő kitűnő vívásának volt köszönhető.
– Észrevettem, hogy egy ember kerülget – emlékezett Kamuti Jenő. – Mindig arra sétál, amerre én. Az volt az érzésem, hogy meg akar szólítani. Másnap, harmadnap aztán odamerészkedett hozzám, rám köszönt, és bemutatkozott. Meglepetésemre az a fiú volt, aki 1957-ben a VIT-verseny alkalmával a bemondó volt. Aki annyira boldog volt, mert megvertem Midlert, az oroszt. Nem hittem a szememnek. 1957-ben én húszéves voltam, ő harminc lehetett. De 1966-ban egy szakállas, öreg ember, egy emberi roncs állt előttem, aki egy sör mellett elmesélte, hogy a Gulágra hurcolták, amiért annak idején találkozott velem. Megtalálták ugyanis nála a magyar forradalom szamizdatirodalmát, amiről feltételezték, hogy én vittem ki. Valójában a svédektől és a finnektől szerezték meg. Két hónappal a világbajnokság előtt szabadult.
origo.hu
Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett
