Egyéb következményei mellett egy új kifejezést vésett a köztudatba a közelmúltban kialakult olajpiaci hisztéria. A „klímaváltozás gazdasága” szókapcsolat radikális változást sejtet a megújuló energiahordozók megítélésében, azt jelzi ugyanis, hogy a probléma a környezetvédők asztaláról legalább részben a piaci szereplők asztalára került át. A felismerés, hogy a foszszilis energiahordozóktól való szabadulás utópiából lassan profittal kecsegtető üzleti lehetőséggé változik, egyre élénkebben foglalkoztatja a nagybefektetőket, ám a technológiaváltás üteme nagyban függ attól, milyen utat választ az Egyesült Államok.
A világ vezető gazdasági hatalma jelen pillanatban egyben a világ legnagyobb olajexportőre is, és a behozataltól való kiszolgáltatottsága az elmúlt hónapokban látványosan megmutatkozott. Amerikába Venezuelából és Mexikóból érkezik a legtöbb olaj, márpedig egyik forrás sem teljesen biztos. A mexikói olajkutak New Orleanshoz hasonlóan az egyre aktívabb trópusi viharzónában találhatóak, vagyis bármikor telibe találhatja őket egy Katrina vagy Rita méretű hurrikán, Venezuelában pedig az időjáráshoz hasonlóképpen kiszámíthatatlan tényező, a politikai bizonytalanság teremt állandó veszélyhelyzetet. A Castro-barát, ám a latin-amerikai szokásoktól eltérően szabályos választásokon hatalomra került Chávez elnök ugyanis kifejezetten Amerika-ellenes, és gazdaságpolitikája nyomán korábban már többször is leállt a venezuelai olajtermelés. Ilyen adottságok mellett egyre nyilvánvalóbb, hogy az Egyesült Államoknak létérdeke a fekete aranytól és az importőr országoktól való függés csökkentése, a kérdés csak az, hogyan teszi ezt.
Az importkockázatok minimalizálásához kétféle út kínálkozik, és mindkét irányban észlelhetők is lépések. A konzervatív megoldás új olajforrások után néz, és beruházásokat szorgalmaz egyrészt azért, hogy az ezekből a forrásokból érkező olaj megérkezzen a célállomásra, másrészt pedig azért, hogy a beérkezett nyersolajat feldolgozzák. Ehhez óriási befektetésre van szükség, egy olyan iparági környezetben, ami kellőképpen hullámzó ahhoz, hogy a tőke elbizonytalanodjék: a jelenlegi olaj- és főleg üzemanyagárak mellett elvileg kecsegtető lehetőség ugyan belevágni egy új finomító megépítésébe, még magasabb olajárak mellett ugyanakkor már a megújuló energiaforrások kiaknázása is tisztes hasznot hajt, és nem tudni, melyik üzlet válik előnyösebbé a közeljövőben. Egyelőre úgy tűnik, hogy az amerikai olajipar inkább az első úton jár, az olajjal, illetve az olajtermékekkel valamiképpen szoros kapcsolatban lévő iparágak azonban a megújuló energiahordozók felé húznak. Ennek alátámasztására az autógyártásban találjuk a legjobb példát.
Már régóta tudjuk, hogy a globális környezetszennyezésért, amelyet korábban kizárólag az ipar számlájára írtak, napjainkban sokkal inkább a közlekedés tehető felelőssé. A gépkocsieladások folyamatosan nőnek, olyan helyeken is, ahol korábban kiváltságszámba ment autót birtokolni. A nem vagy csak részben benzinnel működő autók elterjedését a zöldek már régóta szorgalmazzák, és történtek is elszórt fejlesztések a tisztább technológiák alkalmazására, amíg azonban az ipar nem szimatolt üzletet a modellváltásban, komoly előrelépést sem rögzíthettünk az ügyben. Most azonban úgy tűnik, a drága benzin meghozta a kellő lökést az áttöréshez. Egyik hétről a másikra újabb autógyárak jelentik be: megkezdik a hibridhajtású, vagyis benzines és elektromos motorral felszerelt gépjárműveik gyártását. Ezek az autók városban, alacsony sebességtartományban a villamos hajtást használják, gyorsításkor vagy országúti közlekedéskor pedig a benzines motort. Az első ilyen modellel a Toyota rukkolt elő néhány évvel ezelőtt, azután jött a Honda, a közelmúltban pedig három óriási autógyár, a BMW csoport, a DaimlerChrysler AG és a General Motors Corporation írt alá szándéknyilatkozatot – egyenrangú partnerként – közös hibridmeghajtású gépkocsik kifejlesztésére.
A MAGYAR VILLAMOSENERGIA-KERESKEDŐK EGYESÜLETÉNEK (MVKE) KÖZLEMÉNYE
Az MVKE tagsága a magyar villamosenergia-versenypiac átlátható és kiszámítható növekedésében érdekelt. A magyar villamosenergia-versenypiac 2005-ben a nemzetközi energiaár-emelkedések, kedvezőtlen ártendenciák ellenére is szerkezetében nagymértékben fejlődött, és méretében is jelentősen megerősödött, jelentős értéket teremtve ezáltal a hazai gazdaság és társadalom számára. Ma a teljes hazai fogyasztói piac kb. 35 százaléka vásárol villamos energiát az új piaci körülmények közepette, ami egyedülálló szűkebb európai régiónkban. Tekintettel a 2007. évi teljes piacnyitás meghirdetett időpontjára és a hazai termelésű villamos energia növekvő igényére, a piaci szereplők várakozással tekintenek az MVM portfólióból származó energia 2006. évre vonatkozó aukcionálására. A versenypiac éves termékek vásárlási lehetőségét várja, mégpedig olyan mennyiségben, amely lehetővé teszi a megnövekedett, illetőleg a fogyasztói igényekre alapozva növekedni kívánó versenypiac hazai energiával való stabil kiszolgálását. Számítások szerint ez összességében mintegy 4500 GWh energia árverésre bocsátását jelenti. Ezen várakozás abból is ered, hogy a hazai termelésű villamos energia megbízhatósága lényegesen jobb, mint bármely importenergiáé. A biztosabb energia alacsonyabb fogyasztói árakat jelenthet, amely hozzájárul a hazai makrogazdaság versenyképességének javulásához.
