Ötven százalékkal nő jövőre az ideihez képest a turizmus támogatása, ami azt jelenti, hogy 12,6 milliárd forint lesz a Turisztikai Célelőirányzat, 9,1 milliárd a Regionális operatív program turisztikai potenciál erősítésére előirányzott összege, amelyből 6,9 milliárd forint az európai uniós, 2,2 milliárd forint pedig a hazai forrás, valamint 500 millió forintot szánnak turisztikai rendezvényszervezésre – közölte az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának tegnapi ülésén Deméndi Zsolt, a Pénzügyminisztérium vezető tanácsosa. Hozzátette: a regionális idegenforgalmi bizottságok és a Balaton 600-600 millió forintos támogatásban részesülnek, szemben az idei két- és egymilliárd forinttal. Mint mondta: az utóbbi két támogatás csökkentésére az állami kiadások visszafogása miatt van szükség.
Sipos Dóra, az Állami Számvevőszék tanácsosa kifejtette: nem vizsgálták külön a 2006-os költségvetésen belül a turizmusra szánt összeget, ám ezúttal sem ad a törvényjavaslat megfelelő összegző áttekintést a többéves elkötelezettségekkel járó kiadásokról. Végül a bizottság 10 nem és 11 igen szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a 2006. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.

„Lepkefing” – Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére