Gyurkovics Ferenc, persze, valószínűleg doppingolt. Ahogy az athéni olimpián indult alighanem valamennyi súlyemelő. Gyurkovics Ferenc ugyanakkor szinte bizonyos, hogy „tiszta” vizeletmintát adott le.
A látszólagos ellentmondás feloldható. A szakzsargonban öntésként, a szabályzatban manipulálásként ismert művelet jól ismert. Gyurkovics Ferenc igazsága – miszerint ő nem követett el doppingvétséget – tehát csak relatív igazság.
E relatív igazsággal szemben azonban egy abszolút hazugság áll. A negatív mintából a doppinglaborban pozitív minta lett. Ezen hazugságnak a gyanúját nem tudja magáról lemosni Aján Tamás.
Mi is történt valójában Athénban? Hogyan bukott le Kecskés Zoltán, majd ezüstérmétől megfosztva Gyurkovics Ferenc? Ezekre a kérdésekre sohasem tudjuk meg a pontos választ. Illetve akitől megtudhatnánk, az úgysem mondja el. Aján Tamás akkor ugyanis alighanem igazat mondott, amikor idén februárban azt állította, nevekre lebonthatóan tudja, mi történt Athénban. Ám ennek felfedésében nem érdekelt, és semmi és senki, még a bizalmat tőle esetleg megvonó Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége sem kényszerítheti vallomásra.
Marad a gyanú. Amit elsőként és leghatározottabban Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő-szövetség az athéni játékok idején hivatalban lévő elnöke fogalmazott meg. E szerint Aján Tamás hatalom- és boszszúvágyból elintézte, hogy Kecskés Zoltán és Gyurkovics Ferenc mintáját pozitívnak minősítsék. Fontos hangsúlyozni: elintézte, mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy Aján Tamás személyesen öntötte bele a két súlyemelő vizeletét tároló két kémcsőbe a vízben oldódó oxandrolont. Ekképpen az ezzel való védekezés – Aján Tamás a kérdéses időpontban nem volt a laboratóriumnak még a környékén sem – szintén komolytalan.
Másféle összefüggésekre alapozható a gyanú. A doppingellenőrzés csak részben szolgálja a sportversenyek igazságosságát. Emellett busás hasznot hozó üzlet. Egy vizeletminta ellenőrzésének a piaci ára 250 euró. Nem kell hozzá ördögi ravaszság, hogy az alábbi gondolatmenetet életszerűnek tekintsük. Ha valaki vagy valamilyen szervezet – a példa okáért a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség – megrendel több száz doppingtesztet egy bizonyos laboratóriumtól – ez esetben az athéni olimpiai labortól –, akkor miért ne kérhetné mellékesen, hogy ezek közül tucatnyi nevesített minta ugyan legyen már pozitív, avagy negatív. Mert még arra sincs szükség, hogy az adott mintában ténylegesen benne legyen az oxandrolon vagy valami más tiltott szer, elegendő, ha a jegyzőkönyvet ekként hitelesítik. Ez alapján a B próbának sincs jelentősége, ha ugyanabban a laboratóriumban végzik el. Az is mutatja, milyen tökéletesen „önbiztos” a rendszer, hogy az athéni laboratóriumból egyetlen mintát sem adnak ki más laboratóriumnak.
Sajnos még ennél is sötétebb a kép. Sokak szerint az ellenőrzés a teljes doppingüzletnek csak az egyik szelete. A terjesztés az igazán ízletes falat. Nehéz lenne rekonstruálni, a sportolók, valamikor a hatvanas években, mikor és hogyan kezdtek el tiltott szereket használni. A magányos csalók forgatókönyvét mindenesetre kizárhatjuk. Aligha akadt olyan sportoló, aki – mielőtt létezett volna a doppingszerek széles spektruma – önállóan kezdett volna érdeklődni és kísérletezni, mit is kellene beszedni a jobb eredmények érdekében. Valószínűbb, hogy hamarabb léteztek az orvoslás más területein használatos szerek, amelyek „mellékesen” doppingolásra is alkalmasak. S miközben egy tabletta gyógyszerként felírva fillérekbe került, addig a doppingpiacon a sokszorosát éri.
Ha minden egyes fél, a gyártótól az ellenőrökön át a vetélytársakig abban lett volna érdekelt, hogy a tiltott szerekkel élő sportolókat kiszűrjék, akkor a dopping olyan kérészéletű csalás lett volna, mint mondjuk Onyiscsenko találatjelzője vívásban. E helyett a sportolókban az tudatosult, avagy azt tudatosították: csak akkor van esélyük, ha doppingolnak. S ha mindenki doppingol, az egyéni képességek közötti különbségek végtére ugyanúgy kijönnek, csak éppen a terjesztők hatalmas hasznot zsebelnek be.
A doppingszerekkel való kereskedés persze nagyon kockázatos vállalkozás. A megfelelő összeköttetések elengedhetetlenek. Magyar sportberkekben is pletykálnak olyan magas rangú sportvezetőről, aki diplomáciai védettségét kihasználva „ládaszámra” hordta Nyugatra a doppingszereket, s ebből mesésen meggazdagodott. Ahhoz pedig közgazdasági tanulmányok sem szükségesek, hogy belássuk, a kettős monopóliumnál nincs nagyobb üzlet: ha valaki egyszerre terjeszti a doppingszereket és ellenőrzi a használatukat, az maga a dopping „császára”.
A dopping elleni harc ebben a közegben álszent figyelemelterelés. A laboratóriumok nem a dopping kiirtásában, hanem saját tevékenységük fontosságának demonstrálásában érdekeltek. Működésük paradox voltát úgy is leírhatjuk: abból élnek, ami ellen küzdenek. S különösen álszent propaganda, ha valaki a nemzetközi gyakorlatban nem létező eljárással próbálja „megtisztítani” saját országa sportját. A Nemzeti Sporthivatal elnöke, Ábrahám Attila által szorgalmazott géntérkép csak az esetben érné el célját, ha minden egyes vizeletmintát – függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív – összehasonlítanának az előre leadott DNS-mintával. Ez valóban kizárná a manipulálás lehetőségét. Ettől azonban fényévnyire állunk. Még Magyarországon is, nemhogy a világon. Ez az „apostoli” küldetés csak akkor érné el célját, ha nemzetközileg elfogadottá válna. Erre pedig nincs akarat. Magyarországon persze óriási áldozatok árán bevezethető. A drága ellenőrzéshez nyilván a versenysporttól kellene elvonni a forrásokat, végeredményben pedig számos tradicionális sportágban olyan szintre kerülnénk, mint a jamaicaiak a bobozásban. Bár szkepticizmusunkat legyőzve kitűzhetjük programként, hogy a teljes magyar társadalom megtisztítását a sportból kiindulva kell végrehajtani. Kéretik ezt a politikusok figyelmébe ajánlani…
Félreértés ne essék, nem áll szándékunkban a doppingoló és a doppingoláson ért sportolókat felmagasztalni. Csupán azt kívánjuk érzékeltetni, hogy legalább annyira áldozatok, mint bűnösök. És persze vajákosok, boszorkányok. A velük szembeni eljárás a középkori inkvizíciót idézi. Lebukás, lebuktatás esetén nincs olyan fórum, ahol bizonyítékaik alapján döntenének. Ma egy valamirevaló szerződésnek két példánya van, egy a vevőnél, egy az eladónál. Ezzel szemben a sportoló leadja mintáját a „hatóságnak”, s attól kezdve semmit sem tehet. Ha rásütik, hogy boszorkány, akkor bizony boszorkány. Nem védekezhet.
Legfeljebb visszatámadhat. Mint Gyurkovics Ferenc relatív igazsága érdekében. Ezzel szemben áll az abszolút hazugság. A Magyar Olimpiai Bizottság pénteken összeülő elnöksége helyzete egyszerre könnyű és nehéz. Könnyű, mert csak a hazugságról kell dönteni, Gyurkovics Ferencet nem tudja és nem is kell feloldoznia. Nehéz, mert a hazugságnak csak a gyanúja ismert, a bizonyítéka nem. Ám ha a testület nem vállalja a döntés ódiumát, akkor nem felszámolja, hanem továbbélteti a gyanút.
Lépéselőnyben. Megkérdeztük Hollósi Ildikót, a Sportkórház doppinglaboratóriumának vezetőjét: géntérkép elkészítése, majd felhasználása mennyivel növelné az ellenőrzés költségét. A szakember elmondta, a Sportkórházban jelenleg 60 ezer forintba kerül egy vizeletminta elemzése. A géntérkép elkészítése fejenként 100 ezer forint, további költség lenne az esetenkénti 100 ezer forintos öszszehasonlítási ár, azaz a vizsgálat költsége durván a háromszorosára ugrana. Érdeklődésünkre, hogy ez az eljárás legalább garantálná-e a csalás kizárását, Hollósi Ildikó nemmel felelt, hiszen „a sportolók úgymond tiszta időszakukban lefagyaszthatnak vizeletet, amit felhasználhatnak a manipuláláshoz. Nőgyógyászati, urológiai vizsgálatok adnának biztonságot. A génvizsgálatok egyes esetekben csak kiegészítő vizsgálatként jönnek szóba.” Sokan a vérből vett mintát tartják a megoldásnak, hiszen akkor kizárt a manipulálás, de Hollósi Ildikó szerint az is felvet problémákat. Egyrészt a sportolókat nem lehet folyamatosan „megcsapolni”, mert túlzottan igénybe venné a szervezetüket, másrészt a vérből sem mutatható ki minden tiltott szer, harmadrészt a költségek tovább emelkednének, csupán az eritropoietin (EPO) kiszűrésének a költsége 100 ezer forint. A legújabb feltételezések szerint a doppingolás ráadásul új irányt vehet. Hollósi Ildikó sem tartja elképzelhetetlennek, hogy Pekingben megjelennek a génmanipulált sportolók, akiknek kirostálására akkor még biztosan nem lesz lehetőség. Egyfajta összegzésként kijelentette: „A csalás mindig az ellenőrzés előtt jár.”
