Röviden

MTI
2005. 10. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hanyatlás
n Ludwig Műveltségünk fogyatkozóban, irodalmunk hanyatlik, mondják, nem alaptalanul. Író barátom meséli, hiába keres betűtésztát, nem lehet kapni. Itt tartunk…

Holnap óraátállítás
Kezdődik a téli időszámítás, ezért holnap hajnali három óráról két órára kell visszaállítani az időmérőket. A nyári és téli időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban energiatakarékossági céllal. Az Európai Unió 1998-ban hangolta össze a tagállamok átállását. (MTI)

Négy kocsi ütközött Szigetvár mellett
Ketten meghaltak, két gyermek pedig súlyosan megsérült tegnap a 67-es úton, Szigetvárnál, ahol négy autó ütközött össze. Az egyik kocsiban a kicsik apja azonnal meghalt, és egy másik sofőrje is életét vesztette. A további két jármű utasai nem sérültek meg. (MTI)

Buszmegállóba hajtott az autós
Hárman súlyosan, ketten könynyebben megsérültek tegnap Hajdúböszörményben, amikor egy autó a buszmegállóban várakozók közé hajtott. A sérülteket a debreceni Kenézy Gyula-kórházba szállították. (MTI)

Kettős halál a fővárosban
Két halottat találtak egy lakásban a főváros első kerületében tegnap hajnalban. Az elsődleges adatok szerint a halál oka szén-monoxid-mérgezés volt. (MTI)

San Andrés készül a Béta fogadására
Több száz turistát és helybélit telepítettek ki a Karib-tenger nyugati végén lévő, Kolumbiához tartozó San Andrés-szigeten, amelyet ma ér el a várhatóan kettes fokozatú hurrikánná erősödő Béta trópusi vihar. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.