A baloldali sajtó agymosása

„Önkéntesen vállalkoztunk arra, hogy részt vegyünk egy észleléssel kapcsolatos kísérletben. Beléptünk egy szobába négy másik résztvevővel együtt. A kísérletvezető egy szakaszt (X) mutat mindenkinek. Ugyanakkor, összehasonlítás végett, három másik, egymástól igencsak eltérő hosszúságú szakaszt (A, B, C) is mutat. A feladat az, hogy meg kell határozni, a három szakasz közül melyik az, amelyiknek a hossza leginkább megegyezik X szakaszéval. A feladat először egyszerűségénél fogva lep meg. Teljesen világos, hogy B szakasz a helyes válasz, és amikor sorra kerülünk, azt fogjuk mondani, hogy a B az. Csakhogy most még nem mi kerülünk sorra. Az illető, aki most következik, gondosan megvizsgálja a szakaszokat, és azt mondja: A szakasz. Tátva marad a szánk, és kételkedve nézünk rá. »Hogy hiheti, hogy az A szakasz az, amikor a vak is látja, hogy a B az – gondoljuk magunkban. – Vagy vak, vagy őrült.« Most a második személy jön. Ő is az A szakaszt választja. Úgy érezzük magunkat, mint Alice Csodaországban. »Hogyan lehetséges?« – kérdezzük magunktól. – Hát mindketten vakok vagy őrültek?« Ám a most következő személy is azt mondja, hogy A. Még egyszer megnézzük ezeket a szakaszokat. »Talán mégis én vagyok az, aki elvesztettem az eszem« – dünnyögjük magunkban. Most a negyedik személy kerül sorra, és ő is az A szakaszt mondja a megfelelő szakasznak. Kiüt rajtunk a hideg verejték. Végül mi következünk. »Hát persze, az A szakasz – jelentjük ki. – Mindig is tudtam.«”
Eddig idéztük Elliot Aronson neves amerikai tudós A társas lény című könyvét. A szóban forgó kísérletben az első négy személy természetesen beépített ember volt. A kísérletet számos alkalommal megismételték, mindig más-más szereplőkkel. Az eredmény elgondolkodtató, hiszen a beépített emberek egybehangzó véleményének minden negyedik kísérleti alany behódolt.
Valaminek a sulykolása, annak valóságtartalmától függetlenül, tehát igencsak nagy szerepet játszik a meggyőzés sikerességében. A közélet, a politika is régóta felismerte ezt a lehetőséget, ezért intenzíven él a konformitás eszközével. A náci és a kommunista propagandagépezet is hasonló módszerekkel élt.
Manapság a fenti kísérlet beépített emberei többnyire szerkesztők és főszerkesztők, producerek. A kísérletvezető nem más, mint a kormányfő, aki rendszeresen egyeztet velük az irányvonalról, a megfelelő szófordulatokról. Innentől a képlet egyszerű. A lebutított üzeneteket, mint például igazságosság, bátorság, dübörög a gazdaság, hétről hétre, napról napra, óráról órára közvetítik a megfelelő médiumok, vagyis a köztelevízió, az RTL Klub, a TV2, az ATV, a Klubrádió, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Hírlap, a Vasárnapi Hírek, a 168 Óra, a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, illetve számos internetes hírportál.
Az emberek egy része egy idő után úgy érzi, hogy az országnak egy bátor, igazságos kormánya van, mi több, a gazdaság is rendben van.
Így volt ez a Medgyessy-kormány idején is, csak az akkori miniszterelnök annyira alkalmatlan volt posztjára, hogy még ez sem segített rajta. Persze amíg Medgyessy Péter volt a kormányfő, őt védték. Akkor egyebek mellett azt sulykolták, hogy Medgyessy azért dadog, azért formálja olyan nehezen a mondatokat, mert vívódik, de legalább igazat mond. Bizony. Ezzel etettek mindenkit, és annyiszor elmondták, hogy sokan el is hitték. A Népszabadság vezető publicistája, Aczél Endre még Medgyessy bukása előtt néhány nappal is azt magyarázta, hogy a kormányfőnek nincs alternatívája. (Aczél most természetesen úgy látja, hogy Gyurcsánynak nincs alternatívája.)
Egy biztos, Gyurcsány Ferenc tehetségesebb, mint hátba szúrt, megalázott elődje. Viszonylag nagy munkabírásával, állandó szereplésével gondoskodik arról, hogy a sajtón keresztül a megfelelő üzenetek lehetőleg mindennap jussanak el a társadalom minél szélesebb köréhez. Persze azért meg kell említeni, hogy Gyurcsány igen nagy hibaszázalékkal dolgozik. Baklövéseit is a beépített emberek közreműködésével simítja el. A miniszterelnök szerepléseit kiegészítik az óriásplakátok, újsághirdetések, a gyurcsányi telefonhívások, kampánylevelek, szórólapok. A jelek szerint ha valamire van pénz, az a kampány, ezen a téren megszorításokra nem lehet számítani.
Mit lehet ez ellen tenni? Őrültnek és vaknak ne érezzük magunkat, higgyünk a szemünknek, és gondolkozzunk. Kérdezzük meg, hogy hol van a huszonegymillió román munkavállaló. Amikor azt harsogják a szocialisták, hogy demokratikus hazafiak, vegyük elő a Ki kicsoda?-t. Emlékezzünk arra, hogy a baloldali sajtó a szocialistákkal és a szabad demokratákkal karöltve miképpen reagált Orbán Viktor szokásos szerda reggeli interjúira, és tegyük fel hetente a kérdést: miért nem okoz most gondot, hogy Gyurcsány minden kedden interjút ad a Magyar Rádiónak? Hiába mondják el egymilliószor, hogy Gyurcsány Ferenc törvényesen és tisztességesen szerezte a vagyonát, nézzük meg a tényeket. Amikor Gyurcsány Ferenc a választások előtt rájön, hogy sok a szegény ember, nyugodtan mosolyogjunk. Amikor nyakatekert statisztikai adatokkal traktálnak, inkább próbáljunk részt venni a Fészekrakó programban, vagy kérdezzük meg, hogy hol a négyes metró, illetve hogy mikor fizethetünk euróban. Ne higgyük el feltétlenül azt sem, hogy Gyurcsányék megtaláltak egy elveszett gyermeket, akit éjszakára befogadtak. Inkább tegyük fel a kérdést: mire van nagyobb esély, erre vagy a lottóötösre? (Ez volt talán a legszánalmasabb kampányfogás a rendszerváltozás óta.) Amikor a kormányfő elsírja magát a saját könyvének bemutatóján, ahová édesanyját is odarendeli, ne csodálkozzunk, hogy mi szégyelljük el magunkat, hiszen egy normális ember – hiába állítják az ellenkezőjét – ilyet nem csinál. És ha Gyurcsány Ferenc a Klubrádió műsorvezetőjeként arra ragadtatja magát, hogy 1956 elhunyt bűnöseinek nevében mint fiatal ember bocsánatot kér, köpjünk egyet.
Meddig tart az agymosás? Mire képes még Gyurcsány Ferenc? Vállon löveti magát egy mesterlövésszel, és nemzeti hőst kreáltat magából?
Soha ne felejtsük azonban: a helyes válasz a B.