Lényeges, hogy megszűnjön a centralizált szemlélet, ezért az Art-mozi Egyesület első konferenciájának székhelye a pécsi Apolló mozi lesz – olvasható a konferencia meghívójában. Időben beér a Tenkes intercity, jókor érkezem: éppen az új tagjelöltek mutatkoznak be, így a húszperces moziüzemeltetői előadások rögvest betekintést nyújtanak a hogyanokba és a miértekbe: művészmozikra szükség van, s nemcsak a filmművészet értékeinek közvetítése, hanem a kis közösségek és a helyi kultúra életben tartása végett is. A művészfilmterjesztés folytonosságához pedig elengedhetetlen volna a kulturális kormányzat komoly szerepvállalása. Ami egyelőre vagy komolytalan, vagy nem is létezik.
A helyrehozott pécsi Apolló moziban ülünk; mondják róla, igazi kulturális színfolt, bérlői a mindennapos vetítési rend mellett filmklubokat, filmheteket, országos fesztiválokat szerveznek, viszont – mint azt mindjárt az Art-mozi Egyesület konferenciájának nyitányán megtudom – nem rendelkeznek önkormányzati háttérrel; hogy egészen pontosak legyünk: semmilyen kapcsolatot nem tudtak kialakítani a pécsi önkormányzattal. Sajnálatos eset ez, hiszen akad település, amelynek önkormányzata – megértve az intézmény közszolgálatiságát – komoly támogatással tartja életben a művészmoziját. A rendelkezésre álló támogatások azonban legtöbbször éppen hogy csak elegendőek a filmszínházak életben tartásához. A zavartalan működtetés, a felújítás elképzelhetetlen a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA), a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) támogatása nélkül.
A szándék persze megvan. A szaktárca komoly segítséget ígért, a szociálliberális kormányzat stratégiai ágazatként kívánta kezelni a magyar filmet, ám – mint az a negyedik kormányzati év közepére világosan kiderült – mindezek hangzatos ígéretek maradtak. Bár abban több filmszakmai érdekvédő szervezet is megegyezik, hogy a hazai mozgóképtörvény jó irányba mutat, életbelépése óta leginkább akkor esett szó róla, amikor valamelyik passzusát nem sikerült betartani vagy betartatni. Miként azt már több cikkben is bemutattuk, a maradványképzési kötelezettség miatt a nyár végén befagyasztott pályázati pénzek, a szerződésben foglalt támogatások elmaradása az egész magyar kulturális életet ellehetetlenítették: a szervezők vagy elálltak rendezvényeik megtartásától, vagy – vállalva a kockázatot – a terembérletek és gázsik kifizetésének elhalasztásával igyekeztek megoldani a válságot. Döcögve bár, de a befagyasztott pénzek kiolvasztása megkezdődött, a pályázókat megillető támogatások nagy része azonban átcsúszik januárra. A feltétlenül szükséges összegek, valamint a tájékoztatás hiánya miatt ma a tervezhetetlenség jellemzi a legjobban a kulturális élet minden területét. Nincs ez másképpen a művészmozik esetében sem: a filmtörvényben meghatározott normatív támogatások elmaradása veszélybe sodorta a teljes hálózat működését. Az első negyedévre járó támogatásokat több hónapos késéssel kapták meg, a második negyedévre járó összegeket most folyósítják, a harmadik és negyedik negyedéves összeg utalása viszont csak jövőre esedékes.
Bár a háromnapos konferencia bizakodó beszédekkel veszi kezdetét, a kultúratámogatásban főszerepet játszó intézmények hosszú előadása után úgy gondolom, alig akad, aki tervezni mer. A támogatási rendszer kiszámíthatatlansága miatt a mozisok végzetes adósságspirálba jutottak; korábbi lelkesedésüket vesztve azt mondják, súlyos helyzetükön leginkább csak a baráti kölcsönök segítenek. A kialakult körbetartozás következtében (a nullás igazolások hiánya miatt) lassan pályázni sem tudnak. A szerkezete átalakításán dolgozó MMK-t képviselő Bakonyi Vera borús előadásából kiderül: 2006-ban a filmszínházaknak fel kell készülniük a legrosszabbra. – Mindenki húzza össze a nadrágszíjat – figyelmezteti az egybegyűlteket a filmterjesztési szakkollégium elnöke. Bakonyi Vera kijelenti: nem tud ígéretet tenni, hiszen nincs meg az a rendszeresség, ami az állami támogatásokat tavalyig jellemezte.
A kép tehát nem szívderítő. A Magyar Írószövetség filléres gondjai, vagy a drasztikusan csökkentett irodalmi folyóirat-támogatás, a dokumentum- és animációsfilm-készítés háttérbe szorítása, és most a művészmozik adósságba kergetése mind azt mutatják, hogy az egész kultúra területén teljes a bizonytalanság. Az érdekvédők a legsúlyosabb problémának mégsem azt tartják, hogy a költségvetési gondok miatt elakadtak a pénzek, hanem hogy a kulturális kormányzat nem értesítette őket előre.
– Annak örülök, hogy legalább tudom: nincs többé stabilitás, így az a legjobb, ha nullával számolok. Ilyen körülmények között jövőre semmibe nem fogok belevágni – foglalja össze tapasztalatait Balassa Péter, a pesti Cirko-Gejzírt és a pécsi Apollót működtető Cirko Film – Másképp Alapítvány kuratóriumi elnöke, a konferencia életre hívója. Kérdésemre válaszolva elmondja: semmilyen konkrét ígéretet vagy garanciát nem kaptak a jövőre vonatkozóan. A Budapest Filmet vezető Port Ferenc, az Art-mozi Egyesület elnöke szerint kicsi az esélye, hogy a mozgóképtörvényben és a kormányzati ígéretekben foglaltak szerint időben hozzá tudjanak jutni a normatív támogatáshoz. Bár a bizonytalan anyagi helyzet áthidalására minden moziüzemeltető egyénileg keresi a megoldást, az egyesület elnöke úgy véli: korábban és most is felmerült, hogy végső esetben a törzsközönségükön keresztül szólítják meg a nyilvánosságot, és a demonstrációt választják.
A filmforgalmazás és a művészmozizás elsőrangú feladata a közönség-, pontosabban közösségteremtés. A sárospataki művészmozi ars poeticáját rendkívül rokonszenvesen meghatározó Sajószegi Gábor az előadások közti szünetben elmondja, hogy a kisváros művészéletének kiemelkedő alakjai is kezdeményezői voltak annak, hogy a mozi el tudjon indulni (az intézményt gyakorlatilag holtából kellett feltámasztani: a művelődési házhoz visszakerült mozit korábban egy vállalkozó diszkóként működtette, látogatói borzasztóan lelakták). A sárospatakiak szerencsések voltak: a felújítást az NKÖM által megítélt forrásból még időben elkezdték, így be is tudták fejezni. Hogy pontosan mi is az art mozi szerepe a helyi kultúrában? Sajószegi Gábor szerint az, hogy ösztönző, szellemi műhelyként működjön: mozduljunk ki otthonról, legyünk együtt – ezt hirdesse. – Egyrészről azt látom, hogy a kulturális kormányzat komolyan veszi a művészmozik szerepét, másrészről pedig akkor lehetne komoly kormányzati szándékról beszélni, ha a pénzügyi eszközöket valóban hozzárendelnék ehhez a művészeti ághoz. Könnyelmű ígéreteket ugyanis mindenki tud tenni… A kapuvári Petőfi mozit képviselő Magyar Attila úgy fogalmaz, nem is önmagában a művészmozi jelenléte a fontos, hanem az olyan civil kezdeményezéseké, amelyek a művészeteket felkarolják. Az államnak azt kellene belátnia, mondja, hogy vannak olyan kulturális területek, amelyek soha nem lesznek kifizetődők.
– Fel a fejjel, semmi remény – készteti nevetésre a mozivezetőket Petróczi Sándor, a Mozisok Országos Szövetségének elnöke. Mert nincs miért bizakodni. Bozóki András jó ideje a vidéki kultúra támogatásáról és a kulturális esélyegyenlőség megteremtéséről szónokol. Hónapok telnek el, és egyre inkább olybá tűnik: szavait nem követi tett. A költségvetési bűvészkedés, a számtani mutatványok nem hoznak, hanem elvesznek. Ahogy a szakma fogalmaz: papíron milliárdok röpködnek, csak abból éppen a pályázó intézmények nem gyarapodnak. Közszolgálatra, úgy látszik, még sincs pénz. A mostohagyerekként kezelt vidéki kultúra képviselőinek pedig nincs idejük miniszteri kiáltványokat olvasni. Mert, mint az az Art-mozi Egyesület új tagjainak expozéiból kiderül, legfőbb feladatuk egyelőre megoldani a csődhelyzetből való kilábalást.
origo.hu
Azt hitte, nem látják: videón, ahogy tiltott tárgyat akarnak bejuttatni a balassagyarmati börtönbe
