(hol a zsák foltja…)

Én nem tudom, mitől van az, ha valaki önmagát pártatlannak, függetlennek és elfogulatlannak nevezi, arról pár percnyi beszélgetés után egyértelműen kiderül, hogy neutrális jellege baloldali-haladó nézeteket takar. Ez a nézettakargatás általában jellemző a baloldalra. A haladó szelleműek ugyanis teljes meggyőződéssel vallják, hogy egyetlen normális, erkölcsös és humánus vélekedés van a világon: az övék. A többi mellékvágány. Így aztán természetesnek tekinthető, hogy egy haladó, liberális baloldali, mint az egyetlen helyes álláspont képviselője, független, s mintegy felüláll minden politikai torzsalkodáson, még akkor is, ha netán képviselőként, pártelnökként, miniszterként a parlamentben ül.
Tehát ha kormányoz, a győztes igazságos fölényével tekint az ellenzékre, s jogos, habár jóindulatú, európai szintű bírálatot gyakorol a kritikával szemben, ha pedig netán egy-egy választáson veszít, akkor jogos önérzettel mutat rá, hogy a konzervatívok a szélsőjobb segítségével kerültek hatalomra, bár elfogulatlanul rájuk tekintve egyáltalán nincs a hatalomban helyük. Ennek a magatartásnak Kuncze Gábor az egyik nagymestere, képes észt és igazságot osztani, akár az ellenzék, akár a kormányzó pártok padsoraiban ül. A Torgyánnal folytatott szellemes szópárbajok egykori hőse szinte túlnőtte önmagát, bár termetre és súlyra sosem volt kiskaliberű. Elsajátított egy számomra rejtélyesnek látszó viselkedést; úgy tesz, mintha pártja semmiért sem volna felelős, s mintha ő maga személy szerint az egész politikai hacacáré felett lebegne. Így olyan hatást kelt, mintha mindig kívülállóként kelne a kormány védelmére, mintha pártatlanul oktatná ki az ellenzéket, s ráadásul a helyes viselkedés mértéke szerint. Mindezt bizonyos veleszületett képességgel teszi, egy szelíd rosszallással dörmögő mackó képében, aki ráadásul – ha nem ítéli túlságosan méltatlannak a helyzetet – még jópofa is. A szabad demokraták az elérhető legnagyobb haszon elvét követve, aligha találhattak volna az elnöki posztra nála alkalmatosabb figurát.
Néhány ortodox liberális ugyan kilépett abból a pártból, amelyet immár elsősorban ő testesít meg, s tart a felszínen. Ezek a kilépő, szellemileg magasan kvalifikált, ám kissé finnyás személyiségek mintegy visszavonultak önmagukba, hajdani pártjukkal szemben azonban nem gyakorolnak kritikát, ők jó néhány szinttel feljebb lebegnek, mint a szuperpragmatikus és bombabiztos Kuncze Gábor.
Mindaz, amit itt elmondtam, természetesen dicséretként is felfogható, hiszen a szereppel való azonosulás és a gyakorlatias kármentés politikai erénynek számít akár a jobb-, akár a baloldalon. Kuncze nélkül az SZDSZ-nek nem sok esélye volna kormányon maradni vagy akár a parlamentbe bekerülni; ad absurdum, nélküle Gyurcsány Ferencből sohasem lett volna Magyarország miniszterelnöke. Így elmondhatjuk, hogy ez a pincemély hangú, józan figura, aki jovialitásából sokat veszített az elmúlt esztendőkben, számos dologért felelős, ami Magyarországon a közelmúltban történt s a közeljövőben történni fog. Ha Gyurcsány netán csődbe viszi az országot, azt csakis a Kuncze vezette SZDSZ közreműködésével teheti meg. Nem tudom, hogy a szabad demokraták pártelnöke teljes mértékben átérzi-e ezt a felelősséget, vagy elhitte rég, hogy az egyetlen helyes út az, amit ő olyan készségesen és magabiztosan követ.
Ő a hatalom egyik főtechnikusa, míg Gyurcsány a főmérnöke. Hozzáértésük ezen a téren kétségbevonhatatlan, ám egy ország kormányzása, egy nemzet jövőjének formálása nem ebből áll. Ha az általuk kialakított forma torz lesz, az utódok nem gondolnak majd hálás szívvel rájuk. Jómagam természetesen nem mondhatok ítéletet felettük, legfeljebb annyit: a zsák mindig megtalálja a foltját. Az én mércém nem objektív, de annyiban figyelmet érdemel, hogy egyre jobban féltem a jövőt. Hogy az álliberális pszeudoszocialista szövetség hová viszi ezt az országot, én nem tudom…