Agyvihar

Olvasgatom a Financial Times Magyarország-mellékletét, és nem értem, miért olyan büszke Gyurcsány Ferenc erre a hatoldalas píáranyagra. Amennyiben a kormány valóban húszmillió forintot fizetett a brit üzleti napilapnak, azt kell mondanunk, jobb lett volna példának okáért lélegeztetőgépeket vásárolni ezért az összegért.
A legnagyobb baj az, hogy amit a hatoldalas anyagban szellemesnek, könnyednek szántak, az Kóka János sajátos humorérzékét idézi. Lássunk egy példát. A melléklet szerkesztője – vagy a magyar megrendelő – Európa térképén különböző feliratokat helyezett el. Angliát a „vihar” (rainstorm), Skandináviát pedig a „hóvihar” (snowstorm) kifejezéssel illeti, míg Magyarországot szerinte a „pompás ötlet” (brainstorm) jellemzi. Mi azonban fordítsuk csak „agyviharnak”.
Kedves szójáték, szó se róla. Pompás ötlet, agyvihar. Ez valami olyasmi lehet, mint a pannon puma. A hazánk páratlan versenyképességére, szenzációs vezetői gárdájára, a földi paradicsomra tett célzás persze éppen olyan méretes lódítás, mint Christopher Condon Kóka Jánosról írott cikke, amelynek A miniszter eredményeket követel címet adta, roppant tárgyilagosan, a pártatlanság emlőin nevelkedett brit újságíróhoz méltón. Ebben az írásban Condon többek között a következőt állítja: „Kóka Jánost azzal vádolták, hogy lerombolná az akadémiát.” Valójában Kóka az ifjú közgazdászok idei gyöngyösi találkozóján ténylegesen úgy fogalmazott, hogy a tudományos intézetet a földdel kell egyenlővé tenni, tehát szó sincs vádról. Kár, hogy az eredeti változat nem jelenik meg Condon cikkében, így aztán azt a látszatot kelti, mintha Kókát csak úgy általában, előzmények és indok nélkül támadnák politikai ellenfelei. Micsoda különbség, ahogyan mondani szokás.
A Financial Times Magyarország-melléklete körül támadt agyvihar két szempontból is tanulságos. Mindenekelőtt szánalmas, hogy a magyar miniszterelnök egy külföldi lap hatoldalas mellékletét magyarázza a parlamentben, sőt kilátásba helyez valamifajta bocsánatkérést, amellyel szerinte az ellenzék tartozik a londoni újságnak. Ezek szerint Gyurcsány Ferenc a politikusoknál előrébb való hatalmi tényezőnek tartja a Financial Times nevű külföldi lapot? Valójában kinek tartozik felelősséggel a miniszterelnök? A magyar embereknek vagy egy mellékletszerkesztő stábnak, akik alighanem jól felfogott érdekből, semmint a szociálliberális kormány iránti megbecsülésből állították össze az anyagot?
A másik tanulság a Financial Timesra tartozik, éppen ezért ezzel kevesebbet illik foglalkozni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy néhány hónappal a magyarországi választások előtt egy tekintélyes világlap elfogultságoktól és vitatható állításoktól hemzsegő melléklet kibocsátására vállalkozik, amelynek a célrendszere könnyűszerrel átlátható, miután fizetett hirdetéseivel Kóka János gazdasági minisztériuma is részt vett a projektben. Éppen ezért erőtlen Joana Manning-Cooper magyarázkodása. A Finan-
cial Times PR-igazgatója az Indexnek önérzetesen kifejtette, hogy a lapjában megjelent cikkek tartalmát senki sem befolyásolhatja, ugyanakkor elismerte, hogy a magyar kormány ugyanazokon az oldalakon fizetett hirdetéseket tett közzé. A józan logika szerint ez már önmagában is befolyásolás, hiszen a megrendelőt nem szokás kritizálni. Talán jobb lett volna felkérni a rombolásra szánt Magyar Tudományos Akadémiát, hogy statisztikákkal, ötletekkel segítse a Magyarország-mellékletet szerkesztő stábot. Meglehet persze, hogy a bőkezű magyar kormány nélkül a melléklet szóba sem került volna.