Szemléletváltást, a Magyar Állandó Értekezlet összehívását és a határon túli magyarság érdekében kialakítandó konszenzust sürgetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek írt közleményében a Fidesz elnöksége. Álláspontjuk szerint a 2004. december 5-i voksolás valójában nem is a kettős állampolgárság intézményéről, hanem az anyaországnak a határon túli magyarsággal való szolidaritásáról szólt. A népszavazási kampányban sajnos – élükön a magyar miniszterelnökkel – olyan hangok is megjelentek, amelyek szociális demagógiával megpróbálták saját pártpolitikai érdekeik miatt szembeállítani a határon túli magyarságot az anyaországgal – áll a közleményben. A Szülőföld program keretében idén nulla forintot fizettek ki, és kiderült, hogy a kormány felülről nyitott alapokkal próbálja palástolni, a határon túli magyarságnak a jövő évben szánt támogatás 25 százalékkal csökken – hangsúlyozta a Fidesz elnöksége.
– 2004. december 5. sok tekintetben a nemzeti felelőtlenség napja volt, nem közelebb vagyunk egymáshoz, hanem a sebeket próbáljuk begyógyítani, a referendum nélkül ma egységesebb lenne a nemzet – emlékezett a népszavazásra Gyurcsány Ferenc a Párbeszéd a határok nélküli nemzetről című találkozón. – Ezután csak a magyar baloldalnak volt válasza, pozitív javaslata a kialakult helyzetre, mivel a szavazáson rossz kérdésre kellett válaszolni, és a nemzet ezt így vagy úgy, de elutasította – jelentett ki a kormányfő. Hiller István, az MSZP elnöke úgy vélte: zsákutca volt a december 5-i kérdésfeltevés, és zsákutca az is, ahogy erre a politikusok választ próbálnak nyerni.

Orbán Viktor közösségi oldalán üzent az érettségizőknek