– Hiába növekedett a napelemek termelése, a tiszta technológiák aránya összességében csökkent az Európai Unió villamosenergia-mixében – hívta fel a figyelmet a fejleményre közösségi oldalán Hortay Olivér. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágvezetője jelezte:
az idei első negyedévben a szélerőművek tizenöt százalékkal kevesebb áramot állítottak elő, mint egy évvel korábban. Az igényeket azonban így is ki kellett elégíteni, ezért a közösség kénytelen volt növelni a szén- és gáztüzelésű erőművek aktivitását.
A szakértő szerint az eset rámutat, hogy mindig az energiarendszerek egészének és nem egy-egy technológiának a teljesítményét célszerű vizsgálni. – Ha az Európai Unió valóban csökkenteni szeretné a kibocsátásait, akkor minden tiszta megoldásra, köztük az atomenergiára is szüksége lesz – tette hozzá.