Ferihegy: botrány a bizottsági ülésen

Indulatoktól sem volt mentes tegnap a parlament költségvetési bizottságának ülése, amelyen ezúttal megjelent Veres János. A pénzügyminiszter semmit nem árult el a Budapest Airport (BA) Rt. vagyonértékeléséről, a magánosítási pályázat részleteiről. A minisztert az ülésre elkísérte Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgatója is. A jelek arra mutatnak: ma eredményt hirdethet a repülőtéri tenderrel kapcsolatban a vagyonkezelő.

Hunyor Erna
2005. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veres János pénzügyminiszter nem volt hajlandó válaszolni tegnap a Budapest Airport Rt. privatizációjára vonatkozó érdemi kérdésekre az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén. A vádaskodásoktól és indulatoktól sem mentes tanácskozásra a pénzügyi tárca vezetője ugyan magával vitte a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság vagyonértékelését, de azt nem mutatta meg a képviselőknek. Varga Mihály, a bizottság elnöke ezért zárt ülés elrendelését javasolta, ezt azonban a szocialista képviselők szavazataival – nyolc igen, 11 nem és két tartózkodás mellett – a testület elutasította. Egyúttal megszavazta a bizottság, hogy az ülésen megjelent Márton Attila fideszes országgyűlési képviselő (aki nem a költségvetési, hanem a gazdasági bizottság tagja – a szerk.) felszólalhasson. A honatya elmondta, hogy kedden két képviselőtársával együtt – előzetes bejelentkezés alapján – megjelentek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nél, hogy titoktartási nyilatkozat aláírása után beletekintsenek a BA Rt. vagyonértékelésébe. Ugyanakkor az ÁPV Rt. vezérigazgatója és vezető jogtanácsosa megtagadta ezt.
Márton Attila az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényre hivatkozva hangsúlyozta: mivel közpénzről van szó, a törvény betekintést biztosít a képviselőknek a dokumentumokba. Ezt követően szólalt fel Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgatója, aki elmondta: a képviselők jogállásáról szóló törvény alapján „szakmai és üzleti ügyekben” korlátozható a képviselők iratbetekintési joga, minden más téren a privatizációs, a gazdasági és a versenytörvényt tartották szem előtt, amikor nem engedélyezték a dokumentum megtekintését. Mérlegelniük kellett, és a gazdasági társaságokról szóló törvényt preferálták.
A Fidesz jegyzőkönyvvel alátámasztva azzal érvelt, hogy Veres János egy korábbi bizottsági ülésen ígéretet tett arra, hogy a képviselők is – a titoktartási nyilatkozat aláírása esetén – megnézhetik a vagyonértékelést. Vági erre úgy válaszolt: őt jogilag egy miniszteri ígéret nem köti.
Veres János személyes érintettség miatt azelőtt szólt hozzá a vitához, mielőtt a bizottság elnöke szót adott volna neki. Így néhány másodpercig mindketten egyszerre beszéltek, végül Varga Mihály megvonta a szót Veres Jánostól, és felszólította a pénzügyminisztert, hogy ne folytassa „példátlan magatartását”. Az ülésen Vági Márton visszautasított egy Varga Mihály által idézett, neki tulajdonított kijelentést. „Azt jeleztem a fideszes képviselőknek, hogy Veres János a részvényesi jogok gyakorlója minőségében sem tud engem arra utasítani, hogy a vonatkozó törvényi előírásokat megszegjem” – mondta a vezérigazgató. Azt ajánlotta a tiltakozó ellenzéki képviselőknek, hogy éljenek a jogorvoslati lehetőségükkel, majd hozzátette: az iratok ismertetésének tilalmát az ÁPV Rt. vezetése saját felelősségére tette; „én nem a zsebemből irányítom őket”. Veres szerint kedvezőbb árajánlatokat is el lehetett volna érni a BA Rt. részvényeiért, ha nem vált volna politikai kérdéssé a privatizáció. Ám ennek ellenére a pénzügyminiszter sikeresnek nevezte a BA Rt. még le nem zárult magánosítását. Hozzátette, hogy a döntést az ÁPV Rt. igazgatósága még a héten meghozza, és az idén lezárják a repülőtéri tranzakciót. Szó szerint így fogalmazott: „az ellenzék nem tudja megzavarni a privatizációt.” A kormány kitart a korábban elhatározott privatizációs stratégia végrehajtása mellett. Varga Mihály az ülést követően megerősítette, hogy a Fidesz továbbra is ellenzi a Budapest Airport Rt. privatizációját. Arra a kérdésre, hogy ha kormányon lennének, értékesítenék-e a társaságot, nemmel válaszolt.
Akár már ma kiderülhet, hogy melyik pályázó üzemeltetheti a Ferihegyi repülőteret. Az eddig felkínált legnagyobb összeg elérte a 400 milliárd forintot. A legesélyesebbnek a londoni repülőteret is üzemeltető brit társaságot, a BAA-t tartják.

Elégedetlen szakszervezetek. Lezárult a munkavállalók és az ÁPV Rt. közötti konzultáció a BA Rt. privatizációjáról. Kovács Zoltán, az üzemi tanács elnöke az MTI-nek elmondta: a testület szerint mindhárom ajánlat hátrányos helyzetbe hozná a munkavállalókat. Példaként az ajánlatokban szereplő teljes kiszervezést, illetve a jelentős létszámleépítést említette. Hozzátette: a munkavállalók minden törvényes eszközt igénybe vesznek a véleményük kinyilvánítása érdekében. Az üzemi tanács nemrégiben a Legfőbb Ügyészséghez fordult, vizsgálatot és intézkedést kérve a BA Rt. privatizációja kapcsán az állami vagyon védelmében.



Semmis a szerződés? Bár még nem hozta meg döntését az ÁPV Rt. a Budapest Airport Rt. eladása ügyében, a Legfőbb Ügyészségen egy magánszemély már megtámadta a végeredményt arra hivatkozva, hogy az eljárás a privatizációs törvény értelmében érvénytelen. Az indoklás szerint azért ütközik törvénybe a BA Rt. eladása, mert a repülőtér területén lévő védett kulturális javak elidegenítéséhez a kultusztárca nem adta beleegyezését, márpedig az ennek hiányában kötött szerződés semmisnek minősül. A beadvány törvénysértőnek találja az ÁPV Rt. által lefolytatott versenyeztetést, megítélése szerint a tárgyalások során az ÁPV Rt. nem tartotta be a versenyjogszabályokat. A beadvány kitér arra a Washingtonban zajló nemzetközi perre, amelynek tárgya éppen a repülőtér vagyonkezelése, és amelyben az alperes a magyar állam. A beadvány szerzője arra kéri a Legfőbb Ügyészséget, hogy a már folyamatban lévő ügyészségi vizsgálat időtartamára függessze fel a privatizációt, és azt mint a magyar államnak kárt okozó eljárást támadja meg a bíróságon. (Sz. E.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.