Az új cseh büntető törvénykönyv a büntetendő cselekmények közé sorolja tételesen a kommunista és náci népirtást is. „Aki nyíltan tagadja, kétségbe vonja, vagy igazolni akarja a náci, a kommunista vagy más népirtást, illetve a nácik és a kommunisták által az emberiesség ellen elkövetett más bűntetteket, hat hónaptól egészen három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható” – áll a törvénykönyv egyik cikkelyében. Ismét kifejezésre jutott, hogy a nácizmus és a kommunizmus egy tőről fakad.
Csehországban a múlttal való szembesülés a politikai küzdelmek természetes eszköztárába tartozik, s ez kifejezésre jutott az 1989-es fordulatot követő törvényalkotásban is. A törvényhozók, amikor a 90-es évek elején megalkották például a rabság időszakáról, majd a kommunista rendszer bűnös voltáról, illetve az átvilágításról szóló jogszabályt, a csehek történelmi tapasztalataiból indultak ki. Túl nagy árat fizetett a cseh nemzet a nácizmus és a kommunista diktatúra „világot megváltó” tobzódásának évtizedeiben. Amint a Prága fölött emelkedő Petrín-hegy sétányai közelében a kommunizmus áldozatainak emlékére 2002-ben emelt szoborcsoport felirata emlékezteti a jelenkort, az 1948–1989 közötti időszakban Csehországban közel negyedmillió személyt ítéltek el politikai okokból. A kivégzettek száma elérte a 248-at, a börtönökben 4500-an haltak meg, s több mint 300 menekülőt a határon lőttek le. A diktatúra elől 171 ezer cseh kényszerült emigrációba. E fájdalmas adatsorhoz tartozik az egyházüldözés, a kuláklisták, a kényszermunkatáborok és az úgynevezett osztályharc megannyi formája.
A bársonyos rendszerváltás után az egypártrendszer gerincét képező nómenklatúra és elnyomó gépezet számára kétségkívül az átvilágítási törvény jelentette a legnagyobb csapást. Ez a sokak által puhának tartott jogszabály, amely hatályosságának megszüntetéséért a baloldal és egyes liberális politikusok nagy erőfeszítéseket fejtettek ki – legutoljára például maga Jirí Paroubek szociáldemokrata kormányfő is –, mindmáig érvényben van. Védi a demokrácia útjára lépett cseh társadalmat a levitézlett pártelvtársaknak, volt titkos ügynököknek a fontos állami tisztségekbe, a külszolgálatba és a közszolgálati médiába való beszivárgásával szemben. Az átvilágítás kötelező a bíráknak, a hadsereg főtisztjeinek, a felsőoktatási intézmények vezetőinek egyaránt. A törvény érvénytelenítésére tett kísérleteket az alkotmánybíróság már kétszer meghiúsította. Mindezek ellenére még ma is előfordul, hogy a kommunizmus bűneit vizsgáló és dokumentáló hivatal és az újságírók oknyomozó munkájának köszönhetően például fontos kormányhivatali posztokról kellett elmozdítani egyes ügynökmúltú köztisztviselőket.
Egyidejűleg azzal, hogy a cseh szocialisták frontembere, Jirí Paroubek kormányfő a közvélemény, sőt, pártja jelentős részének nyomására két napon belül megváltoztatta véleményét, azaz már nem tartja időszerűnek az átvilágítási törvény érvénytelenítését, s a hatalom megtartásának érdekében meglebegtette a megújulásra képtelen kommunista párttal való együttműködés lehetőségét, a Polgári Demokrata Párt és egyes civil szerveződések egyre határozottabban lépnek fel a pártállami múltat idéző mesterkedésekkel szemben. Egy civil szerveződés petícióját, amely a kommunisták térhódítása, a kommunista jelképek használata elleni tiltakozásra szólította fel az embereket, rövid időn belül közel hatvanezren írták alá. Jelzésértékű hírnek számít az is, hogy Renáta Vesecká nemrégiben kinevezett állami főügyész egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy a vádhatóságok az eddigieknél határozottabban lépjenek fel a kommunista diktatúra évtizedeiben elkövetett bűntettek felderítése, a bűnösök felelősségre vonása érdekében. Szerinte a kommunista bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása ugyanolyan fontos teendő, mint napjainkban a terrorizmus és a korrupció elleni küzdelem.
Továbbra is érvényben marad Csehországban az átvilágítási törvény, amely tiltja, hogy volt magas rangú kommunista politikusok, illetve az egykori titkosszolgálatok képviselői és együttműködői a jelenlegi demokratikus rendszerben vezető vagy fontos állami tisztségeket tölthessenek be – döntött szerdán a prágai képviselőház.
Belátás vagy tudathasadás. Nyilván az igazán célravezető az volna, ha nem lenne szükség semmiféle törvényi szabályozásra, mert közmegegyezés lenne abban, hogy a kommunista szocializmus alatt elkövetett bűnök – a halálos ítélettel végződő koncepciós perektől a titkos internáló, sőt, inkább megsemmisítő táborok fenntartásáig – magából a rendszerből fakadnak – mondja Szerencsés Károly történész. Ebben az esetben a neki kijáró megvetéssel fogadná a közélet – a politikai és a tudományos is – a kommunista rendszer bűneinek tagadását, a rendszer mentegetését. Nyilvánvalóan itt azonban nem tartunk és Csehországban sem tartanak. Ezért a törvényi szabályozás igénye.
Felvetettük: vajon nem szolgálná-e ez a baloldali gondolkodású emberek érdekeit is, hiszen rengeteg baloldali érzelmű, sőt hithű kommunista esett áldozatául a sztálinista, rákosista, kádárista terrornak? Az egyetemi docens kifejtette: ha a bűnök megítélésében is politikai megosztottság uralkodik egy társadalomban, akkor az bukásra van ítélve. Innen már csak egy lépés, hogy a bűnök elkövetését a politika elviseli, sőt igényli. Demokráciát csak demokratákkal lehet működtetni. A demokratának pedig szembe kell néznie a múltjával: személyes múltjával és a nemzet múltjával is. Politikai érdekből nem lehet a múlt bűneit tagadni vagy éppen kisebbíteni. A baloldali demokraták nyilván elítélik a terror alatt elkövetett bűnöket, vállalják-e azonban, hogy ezek magából a rendszerből fakadnak? Ez a nagy kérdés. Vagy még mindig „torzulásokról” beszélnek? Hibákról? A rendszer, az elmélet, a gondolat még ma is tetszik?
Arra a kérdésünkre: megoldást jelentene-e, ha legalább a kommunizmus rémtetteinek relativizálását törvényileg szankcionálnák, a történész úgy válaszolt: segíthetné tisztázni viszonyunkat a szocializmus évtizedeihez. És talán a provokátorokat is visszatartaná. Hangsúlyozta: a valódi megoldás az lesz, amikor a magyar társadalmat áthatja az evidencia, hogy a kommunista szocializmus hazugságra, embertelenségre, terrorra épült. Diktatúra volt: Husáké éppúgy, mint Kádáré, Rákosié éppúgy, mint Sztáliné. Amíg ezt nem látja be az egész társadalom, marad a tudathasadás. Nem lehet valaki demokrata és a Kádár-rendszer híve egyszerre.
Logikus lépés lenne a törvényi szabályozás azért is, mert hiszen a vörös csillagot, mint önkényuralmi jelképet már most sem lehet használni – vetettük közbe. Szerencsés Károly válasza: minden probléma a rendszerváltozás történelmi pillanatához vezet vissza. És itt a különbség a cseh és a magyar út között. Csehországban a náci és kommunista bűnök azonos megítélés alá esnek. És fenyegető rém a kommunista szocializmus újbóli térhódítása. Mert ez ott nyíltan történik: a Cseh és Morva Kommunista Párt komoly politikai tényező. Ezért szánták rá magukat a csehek rendszerváltozásukkor a diktatúra volt működtetőinek kizárására a közéletből. És ezért szánják rá magukat most a kommunista bűnök nyilvános tagadásának büntetésére. Ez világos helyzet: ott a közvélemény nyomása a szociáldemokratákat egyelőre távol tartja a kommunistáktól. Nincs tudathasadás. A kommunista az kommunista, a szociáldemokrata az szociáldemokrata. Magyarországon sajnos más utat választottunk: nem válik el világosan a kommunista nosztalgia, sőt politikai gyakorlat és a szociáldemokrata szemlélet. Összekeveredik, öszszezavar, megfojt. És ez is meglátszik az ország állapotán… S hogy nálunk is meg lehetne-e valósítani ezt a cseh típusú jogi szabályozást? Szerencsés Károly úgy vélekedik, hogy egy ilyen típusú szabályozásnak vagy közmegegyezésen, vagy legalább az összes demokratikus erő megegyezésén kellene alapulnia. Így válhatna a demokrácia építésének fontos pillérévé. Ezt a közmegegyezést az előbb vázolt körülmények gátolják. Mindennek az oka pedig a rendszerváltozás sajátos magyar módjában keresendő. (M. D.)
origo.hu
Orbán Viktor: Óriási hiba lenne az európai pénzeket Ukrajnába küldeni!
