A közlemény szerint az Európai Bizottság azért idézte az Európai Unió Bírósága elé Magyarországot, mert figyelmen kívül hagyva a vonatkozó uniós irányelv szerinti kötelezettségeit nem szabott ki „hatásos, arányos és visszatartó erejű” szankciókat az EU-ba való jogellenes beutazáshoz, illetve az EU területén való jogellenes átutazáshoz vagy tartózkodáshoz történő embercsempészés bűncselekménye esetére. Továbbá azért, mert – mint írták – Magyarország elmulasztotta az e bűncselekményekre vonatkozó büntetőjogi szankciókat meghatározó vonatkozó tanácsi kerethatározatból eredő kötelezettségeit.
Az Európai Bizottság az unió bírósága elé idézte Magyarországot, ez az oka
Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot, amiért véleménye szerint az embercsempészés bűncselekményével kapcsolatos szabadságvesztés-büntetéseket érintő kormányrendelet nem felel meg a vonatkozó uniós szabályoknak – közölte a brüsszeli testület szerdán.

Emlékeztettek: Magyarország 2023 áprilisában fogadott el kormányrendeletet, amely az embercsempészés bűncselekményével kapcsolatos szabadságvesztés-büntetések „reintegrációs őrizetté” történő általános átminősítéséről rendelkezik.
Ennek következtében az embercsempészés bűncselekménye miatt elítélteket szabadon bocsátják a börtönből, még akkor is, ha a büntetésüknek csak egy kisebb részét töltötték le. Az érintetteknek 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarország területét annak érdekében, hogy a korábbi szokásos tartózkodási helyük vagy állampolgárságuk szerinti országban töltsék le a reintegrációs őrizetet.
Az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez sérti a vonatkozó tanácsi irányelvből eredő, megfelelő szankciók kiszabására vonatkozó kötelezettségeket, amelyek súlyosító körülmények fennállása esetén is hatásos és visszatartó erejű szankciók kiszabására vonatkoznak.
A kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság 2023. július 14-én indította azzal, hogy felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben úgy ítélte meg, hogy a magyar kormányrendelet sérti a külföldi állampolgárok uniós területre történő belépésének elősegítéséről szóló uniós jogi keret szerinti kötelezettségeket.
További Külföld híreink
A bizottság álláspotja szerint a magyar kormányrendelet súlyosan aláássa az embercsempészés hatékony kezelésére irányuló célkitűzést, az elősegítésről szóló uniós jogi keret visszatartó erejét és az embercsempészés elleni küzdelemre irányuló közös uniós erőfeszítéseket.
A kormányrendelet ezenfelül nem nyújt megfelelő garanciákat a Magyarországon kívüli reintegrációs őrizet feltételei, ellenőrzése és végrehajtása tekintetében – vélekedett az uniós testület. Következésképpen – mint kifejtették – nem garantált, hogy a korábbi szokásos tartózkodási hely vagy állampolgárság szerinti országban alkalmazni fogják a büntetést.
További Külföld híreink
Az uniós bizottság álláspontja szerint, mivel a magyar hatóságok eddigi erőfeszítései nem elégségesek, az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot
– tájékoztattak.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Václav Klaus: Brüsszel megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia
Az Európai Unió intézményrendszere olyan irányba fejlődött, amely aláássa a nemzetállamokat és a piacgazdaság alapelveit – fogalmazott Václav Klaus.

Katonai szolgálat: Olaszország is lép
A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Lángok és gyász: egyre több áldozat Hongkongban
Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

Az európai–orosz feszültségek enyhítésén dolgozik Meloni
A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Václav Klaus: Brüsszel megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia
Az Európai Unió intézményrendszere olyan irányba fejlődött, amely aláássa a nemzetállamokat és a piacgazdaság alapelveit – fogalmazott Václav Klaus.

Katonai szolgálat: Olaszország is lép
A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Lángok és gyász: egyre több áldozat Hongkongban
Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

Az európai–orosz feszültségek enyhítésén dolgozik Meloni
A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!