Továbbra is titkos a BA-értékelés

Hunyor Erna
2005. 12. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtagadta tegnap az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. vezérigazgatója és vezető jogtanácsosa, hogy a Fidesz három országgyűlési képviselője – Márton Attila, Papcsák Ferenc és Wintermantel Zsolt – betekinthessen a Budapest Airport (BA) Rt. vagyonértékelésébe annak ellenére, hogy a honatyák alá akarták írni a titoktartási nyilatkozatot – jelentette be sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás. A fideszes képviselő kijelentette: felkérik a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert, hogy mindaddig, amíg a BA Rt. vagyonértékelésével kapcsolatos gyanúk nem tisztázódnak, és az eljárás törvényességével kapcsolatos bírósági eljárások nem zárulnak le, addig ne szülessen döntés a repülőtér magánosításáról, ne szülessen olyan döntés, amelyet utólag szabálytalanságok megállapítása kapcsán kell megváltoztatnia az államnak. Deutsch megerősítette a Fidesznek a BA Rt. magánosításának felfüggesztésére vonatkozó kezdeményezését, és beszámolt arról, hogy a három képviselőtársa előzetes bejelentkezés alapján jelent meg az ÁPV Rt. épületében, ám nem tekinthettek be az okmányba. A Fidesz szerint erre a honatyáknak lehetőségük van, az ÁPV Rt. képviselői ezt nem így látták. Elfogadhatatlannak nevezte az eljárást, s úgy vélte, végiggondolandó, hogy ez ügyben az ügyrendi bizottsághoz forduljanak. Kifejtette: a körülmények megerősítik, hogy a pivatizációt „politikai megfontolások és súlyos szabálytalanságok” övezik. Kitért arra: brit részről egyetlen cáfolat sem hangzott el azokkal a hírekkel kapcsolatosan, amelyek szerint a magyar és a brit miniszterelnök múlt heti találkozóin szóba került a BA privatizációja, sőt a Reuters „lényegében megerősítve” az értesüléseket azt a hírt tette közzé, hogy a három pályázó egyike, a német Fraport „nem igazán versenyez a továbbiakban a Ferihegyi repülőtérért, hiszen nyugodtan feltételezhető, hogy a pályázatot a BAA nyeri meg”.
A fideszes képviselő szólt arról is, hogy az ÁSZ elnökétől nem kaptak visszajelzést arra a kérésükre, hogy az ÁSZ folytasson le soron kívüli vizsgálatot a repülőtér privatizációja ügyében. Felvetette: csak nem azért sürgeti az idei eladást a kormány, mert csak az ebből remélt bevételekkel teljesíthetők az államháztartási hiányszámok?



Hiányos dokumentumot mutattak. Az ellenzék minden tájékoztatást megkapott a vagyonértékelésről, amit a jelenlegi helyzetben a jogszabályok garantálnak neki – közölte a kormányszóvivő. Az ÁPV Rt. felügyelőbizottságában (fb) a parlamenti pártok – köztük a Fidesz is – képviseltetik magukat. A Fidesz képviselőjének, szigorú titoktartás mellett, joga van ahhoz, hogy betekintsen a BA Rt. vagyonértékelésébe. Ezt a lehetőséget kérte, és meg is kapta. Erre reagálva Márton Attila fideszes képviselő lapunknak úgy nyilatkozott: hazugság, hogy minden tájékoztatást megkaptak volna, hiszen tegnap megtagadta az ÁPV Rt. a betekintést a BA Rt. vagyonértékelésébe. Az fb-be delegált tagjuknak pedig olyan iratot mutattak, amelyből minden tájékoztató adat hiányzott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.