A Svájcban élő magyarok egyesületeinek csúcsszervezete, a SMESZ (Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége) elnöksége is eljuttatta szerkesztőségünkbe tiltakozó levelét a tervezett ’56-os emlékmű felállítása ellen. Sasvári László elnök szerint 1956-ban egy rabszolgasorba taszított nép lázadt fel a hatalmas terrorgépezet ellen. Az úgynevezett emlékműből, a vascölöp erdőből semmi sem utal erre. Az ötvenhatos forradalom tömegeinek harcát és áldozatát nem lehet egy törpe fémerdővel ábrázolni, megalázóan lealacsonyítani. Sasvári László véleménye az, hogy az 1956 szellemét megcsúfoló emlékmű felállításáról az illetékesek mondjanak le, vagy írjanak ki új pályázatot.
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) több ezres tagságának tiltakozási hulláma sem szűnt meg. Szervezeteik az ország különböző részéből fejezték ki a nemtetszésüket. Rácz József Sándor, a Pofosz ’56-os tagozatának országos elnöke kifejtette, hogy a szervezet egyöntetűen elítélte a tervezett emlékmű felállítását. Erről küldöttgyűlésükön határozatot is hoztak, ahol többek között kifejtették, hogy az ’56-osok nem ünnepelnek együtt a jelenlegi kormánnyal a forradalom ötvenéves évfordulóján. Tiltakoznak az ellen is, hogy ez a kormány ’56-ra hivatkozzon, mert egy olyan kormánnyal és egy olyan baloldali párttal, amelynek vezetői Károlyi Mihályt és Ságvári Endrét tekintik példaképnek, akik nem akarnak állampolgárságot adni a határon túli magyaroknak, akik a szovjet megszállást felszabadításnak tartják, azokkal semmiféle közösséget nem vállalnak, mert az halott bajtársaik elárulása lenne – szögezte le a határozat.
A Pofosz tájékoztató kiadványa végigkíséri az emlékmű felállításának történetét. Vasvári Vilmost, a Pofosz elnökét Medgyessy Péter, a szocialista–szabad demokrata kormány korábbi miniszterelnöke kérte fel, hogy az ötvenedik évfordulóra épülő központi emlékművet elbíráló társadalmi bizottság munkájában vegyen részt. Vasvári Vilmos szerint a társadalmi bizottság tagjai abban a hitben éltek, hogy a pályázatra beérkezett pályaművek előzsűrizése után megtekinthetik azokat a műveket, amelyeket a zsűri elfogadásra alkalmasnak tart. Ez nem történt meg. A Pofosz elnöke hivatkozott Medgyessy Péter volt miniszterelnök szavaira: ,,…létesülhet-e ’56-os emlékmű a meghatározó ötvenhatos szervezetek vezetői és a forradalom kiemelkedő vezetői nélkül?” A társadalmi bizottságot azonban semmibe vették – állapította meg Vasvári Vilmos. A Műcsarnokban 2005. június 20-án az emlékmű pályázatának eredményhirdetésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök átadta a díjakat, de a nyertes pályamű – az ötvenhatosok szerint – nem tükrözte a preambulumban megfogalmazott elvárásokat. Fejér Dénes, a Pofosz stratégiai elnökhelyettese, Csongrád megyei elnök olyan halálra vagy életfogytiglanra ítélt ötvenhatosokra hivatkozott mint Wittner Mária, Vanek Béla, Tittmann József, Rácz Sándor, Hrabovszky László, Forgács Ferenc, Fekete Pál, Czakó József és Balás-Piri László, akik szintén tiltakoztak ennek az emlékműnek a felállítása ellen. Szerintük ez a terv ugyanis 2006 szögletes vasoszlopból áll, és semmilyen utalást nem tartalmaz az 1956-os forradalomra, a szabadságharcra, amely Magyarország és Európa XX. századi történelmében a legkiemelkedőbb nemzeti kezdeményezés volt a bolsevizmus gyilkos rendszere igájának lerázására.
Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója, az ’56-os emlékműpályázatokat elbíráló zsűrijének elnöke fájdalmasnak tartja, hogy a szakmai megítélés ellenkezik a nyertes emlékmű érzelmi fogadtatásával. A zsűri elnöke is úgy látja, hogy a tervezett emlékmű elutasításában a politikai megítélés nagyobb szerepet játszott, mint annak esztétikai értéke. Az ötvenhatosok egy része a pályázatot kihirdető miniszterelnöki hivatalt, a megrendelőt, a hatalmon lévő kormányt utasítja el. Ez szakmailag nem befolyásolhatja a művészettel és a történettudománnyal foglalkozó zsűri tagjait – szögezte le Zsigmond Attila. A bírálóbizottságra csupán a tartalom méltó megjelenítése tartozik. A Budapest Galéria igazgatója ennek ellenére személy szerint örül annak, hogy az ötvenhatos forradalomnak és szabadságharcnak lesz egy nagy emlékműve. A rendszerváltozástól már három korábbi kormány is áldozhatott volna erre. A tizenegy tagú esztétikai bírálóbizottságban külföldi és hazai szobrászok, történészek, építészek, ötvenhatosok foglaltak helyet, akiknek véleményét utólag nem lehet megkérdőjelezni. Úgy véli, nem csupán az ötvenhatosoknak kell hogy tetsszen az alkotás, hanem fontos, hogy a későbbi generációkhoz is szóljon a világ és a magyar történelem meghatározó eseményéről. Az emlékmű a Városligeti fasor tengelyébe, Budapest egyik legszebb szoborállítási helyére kerül – magyarázta Zsigmond Attila. A zsűri szerint az emlékmű a nemzeti összefogásról szól, arról a hatalmas erőről, ami mindent képes elsöpörni. A zsűri elnökének magyarázata alapján a liget felől előbb elszórtan „érkező” oszlopok – amelyek egy-egy embert jelképeznek – ékszerűen sűrűsödnek a Felvonulási tér felé, a szoborcsoport utolsó harmada pedig tömör, szikrázóan csillogó rozsdamentes acélból készült ék, amely mint egy eke – mondhatnánk nemzeti erő – felszántja a volt Sztálin-szobornak a helyét, sőt, belehasít a Felvonulási térbe is, amelyen még évtizedekig a forradalom eltiprói parádéztak. A kormány az emlékmű felépítésére hatszázötvenmillió forintot ad – mondta az igazgató.
A svájci magyarok (SMESZ) Zsigmond Attilához címzett levelükben kérték az igazgatót, vesse minden tekintélyét latba, hogy az illetékesek álljanak el a nagy felháborodást kiváltó, '56 szellemét megcsúfoló emlékmű felállításától. A zsűri elnöke erre azt válaszolta, hogy a Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége nyilván nem ismeri a helyzetet, az erre vonatkozó magyar törvényeket. A bírálóbizottság a szakmai demokrácia működési szabályait szigorúan betartva választotta ki a megvalósításra ajánlott tervet. Ilyen kéréssel a pályázat kiírójához fordulhatnak a szövetségek. Egyébként is a Műegyetem rakparton, ahonnan az egyetemisták felvonulásával elindult a forradalom, felépülhet az ötvenhatosok saját emlékműve. A száz négyzetméter alapterületű téren felállítandó szoborra, esetleg szoborcsoportra az ötvenhatos szervezetek körülbelül százötvenmillió forintot kapnak. A meghívásos pályázatot már kiírták, s a bírálóbizottságban több volt forradalmár is helyet kap, a zsűri elnökének pedig ebben az esetben is Zsigmond Attilát kérték fel, amit nagy megtiszteltetésnek tart. Az ötvenhatos szervezeteken kívül mind a négy parlamenti párt támogatja ennek az emlékműnek a felállítását.
Csete György Kossuth- és Ybl-díjas építésznek, aki Marispusztán Pongrácz Gergellyel együtt felépítette az Ötvenhatos kápolnát, változatlanul az a véleménye, hogy a pályamű lélektelen, személytelen. Mint Wittner Mária mondta: a vascölöpök egy-egy darabkája olyan, mint egy-egy bitófa. Csete György lapunkban is kifejtette tavaly októberben, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány 650 millió forintos pályadíja nemcsak a nyertes pályaműre elég, hanem egy kisebb méretű ’56-os katedrális megépítésére, hiszen maga a forradalom is monumentális volt. Az építész úgy látta, hogy ötvenhat emlékére a katedrális helye meg is lenne a Felvonulási téren, a kommunisták által lerombolt Regnum Marianum-templom helyén. Az elképzelés azonban elképzelés maradt, mert a végső döntés a hatalom részéről megszületett. Az ötvenedik évfordulóra – talán jelképesen, a megosztottság jegyében? – két emlékmű épül.
origo.hu
Vajna Tímea újra anya lesz, egy kislányt hord a szíve alatt
