Fehér és fekete

Tündérmese

Múlt nyáron feleségül vettem egy bájos kenyai néger lányt.
A házasság több mint tízéves kapcsolat betetőzése volt. Az egyenlítői őserdőben találtam rá, ahol zsenge kora ellenére egy táborhelyet (magyarul kemping) igazgatott az indiai tulajdonos kontójára. Első pillanattól fogva nagyon tetszett, de nem szerettem bele. Gondoltam, háló- és útitársnak kitűnően meg fog felelni. Meg is felelt. Évente két-három hónapra találkoztunk, és utaztunk. Bejártuk a fél világot Spanyolországtól Indiáig és Kínáig, Zanzibártól Hollandiáig. Magyarországon is járt vagy hatszor.
Volt ugyan érettségije, de ez nem jelentette ugyanazt a kulturális hátteret, mint egy európai érettségi. Tudásszomja azonban kimeríthetetlen volt. Agya mint a szivacs szívta magába az ismereteket. Bújta az útikönyveket, figyelmesen hallgatta az idegenvezetők magyarázatait. Így nemcsak látta, hanem meg is ismerte az egyes országokat. Megtanulta, hogyan kell meglátni és értékelni a szépet a festményekben, szobrokban, épületekben. Ma már ismeri az egyiptomi, ógörög, római, középkori, reneszánsz, barokk, modern művészeteket. Abu Simbelről éppúgy van véleménye, mint a Laokoón-csoportról, a Medici-síremlékről vagy Salvador Dalíról.
Én pedig Pygmaliont játszottam. (Görög szobrász, aki beleszeretett az általa megformált női szoborba. A szobrot Aphrodité megelevenítette. Pygmalion Galateának nevezte el, és feleségül vette.) Megismertettem vele az operát és a klasszikus zenét. Mindkettőbe beleszeretett. Már látta az összes népszerű operát, nagyszerű klasszikus CD-gyűjteménye van. Mohó könyvolvasó, kérte a tanácsomat, hogy mit olvasson. Ott tart, hogy ismeri szinte az összes angol, francia, olasz és amerikai klasszikust és sok modernt is.
Közben elvégezte a vendéglátó-ipari főiskolát – évfolyamelsőként diplomázott –, vendéglőt nyitott, amely ma annak a 400 ezer lakosú városnak a legjobb vendéglője, ahol lakik.
Az egyenlítői őserdőben talált fekete kislányból tíz év alatt ragyogóan csinos, kitűnően öltözködő, viselkedni tudó üzletasszony, valamint világlátott, művelt, kulturált, igényes nő lett. Mindez részben az én művem volt. Beleszerettem az én Galateámba. Térdre borultam előtte és megkérdeztem: akar-e az özvegyem lenni. (Óriási köztünk a korkülönbség.) Ő „igen”-t rebegett. Egy bűbájos francia faluban házasodtunk össze, Andalúziába mentünk nászútra.
Ő fiatal és fekete, én öreg és fehér vagyok; ő Afrikában él (évente 8-9 hónapot), én Európában. Házasságunk mégis romantikus szerelmi házasság. Nagyon boldogok vagyunk. Illetve csak voltunk.

Rémtörténet

Az idén februárban találkozni akartunk Budapesten. Ehhez feleségemnek mint kenyai állampolgárnak látogatóvízumra volt szüksége. Érdemes részletezni, hogyan történik a látogatóvízum beszerzése Magyarországon.
A magyarországi félnek jóvá kell hagyatnia a Belügyminisztérium Idegenrendészeti Igazgatóságával egy meghívólevelet. Ehhez először el kell mennie a telekkönyvi hivatalba, és kérnie egy tulajdoni lapot annak igazolására, hogy szállást tud biztosítani a meghívottnak. A tulajdonlaphoz mellékelnie kell a lakástulajdonos engedélyét, miszerint a lakó a külföldit a lakásba befogadhatja. Kell még: igazolás a meghívó jövedelméről, 2000 forintos okmánybélyeg, személyi igazolvány.
Az Üllői út 82.-beli hivatalban négyoldalas kérdőívet kell kitöltenie, majd a felsorolt iratokkal együtt benyújtania, hogy a meghívólevelet jóváhagyják.
Három hét múlva vissza kell mennie az Üllői út 82.-be a válaszért. Ha jóváhagyták a meghívólevelet, akkor azt el kell küldenie futárpostával (13 000 forint) a meghívottnak.
A meghívott, jelen esetben a feleségem a meghívólevéllel és egyéb iratokkal elutazik Nairobiba – oda-vissza 12 óra zsúfolt minibuszban –, kitölt egy négyoldalas kérdőívet, benyújtja a vízumkérelmet, és a konzulátuson hagyja útlevelét (amelyről nem kap elismervényt). Egy hét múlva újra elutazik Nairobiba – újabb 12 óra minibuszon – a vízumért, illetve az útleveléért.
Valószínűleg a magyar látogatóvízum megszerzése a legbonyolultabb és leghosszadalmasabb vízumeljárás a világon. (A francia meghívólevél beszerzése egy út a helyi polgármesteri hivatalba, a vízumkérelem elbírálása 48 óra, összes időigény egy hét.)
A fent leírt procedúrát szerettem volna leegyszerűsíteni. A Belügyminisztérium illetékeseitől azt a felvilágosítást kaptam, hogy magyar állampolgár felesége számára semmiféle leegyszerűsített vízumeljárás nincs. (Vagyis valahányszor Magyarországon akarunk találkozni, nekem minden alkalommal annak rendje és módja szerint meg kell hívnom a saját feleségemet, friss telekkönyvi tulajdoni lappal igazolni, hogy el tudom szállásolni, egyéb iratokkal igazolni, hogy el tudom tartani stb.) Az illetékesektől a következő tanácsot kaptam: a feleségem kérjen 365 napos, úgynevezett D típusú vízumot családegyesítés címén. Ennek lejárata előtt kérje a magyarországi tartózkodási engedélyt. Ha ezt megkapja, vízum nélkül léphet be az országba.
Feleségem nem kíván letelepedni Magyarországon. Afrikához kötik a gyökerei, no meg a vendéglője. Én meg ide tartozom. Itt van a könyvtáram, ide köt a munkám. Azért kérte az egyéves vízumot (családegyesítés címén többszöri beutazásra), mert ez volt az egyetlen jogi lehetőség arra, hogy az idén többször meglátogathassa a férjét anélkül, hogy minden alkalommal mindkettőnknek át kelljen esnie a fent leírt procedúrán.
A vízumot a Belügyminisztérium Idegenrendészeti Igazgatósága elutasította. Ezt a feleségem telefonon tudta meg a Magyar Köztársaság nairobi konzuljától. Kérdezte, mi az elutasítás oka. A konzul azt válaszolta, hogy indoklás nincs.
Mi több, a nagykövet azt mondta a feleségemnek, hogy miután a 365 napos vízumkérelmet elutasították, nincs sok lehetőség arra, hogy akár átutazóvízumot is kaphasson Magyarországra.

Az osztályvezető hajlandó fogadni

Január 24-én küldtem egy ajánlott levelet Végh Zsuzsannának, a Bevándorlási és Állampolgári Hivatal főigazgatójának, és kértem, hogy közölje az elutasítás okát. Levelemet a főigazgató asszony megkapta, de nem válaszolt.
Január 30-án távmásolatot küldtem a főigazgató asszony beosztottjának, Gulyás Mihálynak, a vízumosztály vezetőjének, aki a vízumot elutasította. Ő február 6-án hajlandó volt fogadni. Hangsúlyozta, hogy ez kivételes kedvezmény, mert a vízumosztály nem fogad ügyfeleket. Az osztályvezető nem volt segítőkész, sem barátságos, hanem kimért, hűvösen udvarias. A beszélgetés 35 percig tartott. A következőket tudtam meg. A vízum elutasításáról szóló megindokolt határozatot a kérelmező férje nem kaphatja meg, abba nem tekinthet bele. A jogszabály szerint a kérelmezőnek írásban meg kell kapnia a D típusú vízum elutasító végzését.
Az osztályvezető a vízumkérelem indokolt elutasítását 2006. január 9-én írta alá. Ezt az okiratot 2006. január 23-án 15.19-kor Kocsis András, a Magyar Köztársaság nairobi konzulja átvette. (A feleségem többször telefonált a nagykövetségre. Minden alkalommal azt a választ kapta, hogy indoklás nincs.)
Megkérdeztem Gulyás Mihály osztályvezetőt, mit tehet a feleségem azért, hogy a konzultól megkapja az írásbeli elutasító végzést. Az osztályvezető erre a kérdésre nem adott választ.
Kértem Gulyás Mihályt, hívja fel a hivatalából a nairobi magyar konzult, és tisztázza vele az írásbeli indoklás kézbesítésének szükségességét (nálam volt a konzul telefonszáma). Az osztályvezető úr azt válaszolta, hogy nem kívánja a konzul urat most ezzel zavarni.

Az elutasítás három oka

A vízumkérelem elutasításának okait nem közölték, a beszélgetés során két ok mégis kiderült.
1. Nem bizonyítható a házasságunk. A feleségem mellékelte ugyan a vízumkérelemhez a francia nyelvű házassági anyakönyvi kivonatot, de nem mellékelte annak hitelesített magyar fordítását. Az osztályvezető szerint a konzulnak tájékoztatnia kellett volna a feleségemet arról, hogy a fordításra szükség van, ám ezt nem tette meg, sőt a vízumkérelmet a magyar fordítás nélkül elfogadta.
Egyébként amikor én a vízumkérelemhez szükséges meghívólevelemet a Belügyminisztérium Idegenrendészeti Igazgatóságával jóváhagyattam, mellékeltem a házassági anyakönyvi kivonathoz a hitelesített magyar fordítást.
Ez a melléklet az idegenrendészet vízumosztályához nem jutott el. Lepecsételték és eltették az irattárba.
Nem bizonyítható a házasságunk azért sem, mert Magyarországon nincs honosítva, vagyis anyakönyvezve. A honosítást megpróbáltam. Az anyakönyvi hivatal azonban csak akkor hajlandó házasságomat anyakönyvezni, ha pótlólag bemutatom korábbi házasságaim és válásaim eredeti okiratait hiteles magyar fordításban. Ezek az okiratok azonban 20-30-50 évvel ezelőttiek. Azóta hat különböző országban éltem, tizenhatszor költözködtem, és az iratok már nincsenek meg (annál is inkább, mert eddig sosem kérte őket senki). Így a honosításra nincs lehetőség.
2. Az osztályvezető szerint a feleségemet a konzul meginterjúvolta a vízumkérelemmel kapcsolatban, ennek során a feleségem a vízumkérelemben állítottakkal ellentmondásba keveredett. Ez az ellentmondás a vízumkérelem visszautasításának másik oka.
A feleségem állítása szerint viszont a vízumkérelemmel kapcsolatban interjú nem volt, tehát ellentmondásba sem keveredhetett. Amikor a vízumkérelmet a kért iratokkal együtt benyújtotta a nairobi konzulátuson, jelen volt a nagykövet is (Budai János). Budai, aki régóta és jól ismeri a feleségemet, csevegésszerűen megkérdezte: „Nos, Hellen, hogy megy a vendéglő?”
Konzul: „Magának vendéglője van?” Feleségem: „Igen.” Konzul: „Akkor küldje el faxon a vendéglő engedélyét és a bejegyzési dokumentumot, mert ez a vízumkérelme szempontjából előnyös lenne.” (It would help.)
A feleségem a kért iratokat elküldte. A konzul az iratokat saját elutasító véleményének alátámasztására használta fel.
3. A harmadik okot más úton tudtam meg. Az elbíráló abból, hogy a feleségem Kenyában vendéglőt vezet, valamint a köztünk lévő korkülönbségből, arra a következtetésre jutott, hogy házasságunk érdekházasság. A fiatal néger nő behálózta az öreg magyart azért, hogy letelepedhessen Magyarországon. Nem kérdezett meg sem engem, sem a feleségemet. Feltételezés alapján utasította el a vízumot.

Hogy történt volna mindez „Európában”?

Ott a konzul tudja, hogy a vízumkérelemhez mellékelni kell a házassági anyakönyvi kivonat hiteles fordítását, és erről tájékoztatja a kérelmezőt. A magyar konzul ezt nem tudja. A vízumkérelmet elbíráló pótlólag bekéri a hiányzó iratot. Magyarországon a konzul hibájából hiányzó irat a vízumkérelem egyik elutasítási oka.
A kérelmező becsületszavára kijelenti, hogy külföldön mikor házasodott és mikor vált el törvényesen, és az anyakönyvi hivatal e kijelentés alapján anyakönyvez. A magyar anyakönyvi hivatal fél és negyed évszázados iratok eredeti példányát követeli (hiteles magyar fordításban), mert ezek nélkül nincs anyakönyvezés.
A konzul tudja, hogy a vízumkérelemmel kapcsolatban konzuli interjút kell lebonyolítani. A tapasztalatlan magyar konzul erről sem hallott.
A konzul tudja, hogy a D típusú vízum elutasítását az indoklással együtt írásban át kell adni az ügyfélnek. A magyar konzul ezt nem tudja.
Ha az elbíráló ellentmondásos állításokat talál, magyarázatot kér a meghívótól vagy a kérelmezőtől. A magyar elbíráló nem kér magyarázatot. Feltételezi, hogy valami nincs rendjén, és ennek alapján elutasít.
Az európai ügyintéző segítőkész: felveszi a telefonkagylót és megkéri a konzult, kézbesítse a kérelmezőnek a megindokolt elutasítást, hiszen erre kötelezi a törvény. A magyar bürokratában ilyen segítőkészség nincs.
Az európai ügyintézés ismer egyedi eseteket, amelyek egyéni elbírálásban részesülnek. A magyar bürokrácia nem ismer különleges eseteket. Ami nem illik bele a jogi sémákba, az nem megoldható.
Európában az állampolgár férjnek joga van megtudni, miért tiltották ki feleségét az országból. Magyarországon ez nem állampolgári alapjog. A férj azt a választ kapja, hogy ehhez (jogilag) nincs semmi köze. Azt hiszem, hogy e tekintetben Magyarország egyedülálló a világon.
Az európai ügyintézés emberarcú és emberközpontú. A magyar bürokráciának nincs arca. A magyar bürokrácia paragrafus-központú. Emberi sorsok nem érdeklik: feltételezés alapján képes ítélkezni két ember életéről. 2006-ban a magyar bürokrácia kádári bürokrácia, a Belügyminisztérium bürokráciája münnichi bürokrácia.
Tagjai vagyunk az Európai Uniónak, de „Európától” még messze vagyunk.

A miniszter asszony intézkedik

Az ügyben egy hónapig nem történt semmi érdemleges változás vagy intézkedés. A fenti írást eljuttattam a Magyar Nemzethez, amely február 17-én eljuttatta Lamperth Mónika belügyminiszterhez véleményezés végett.
Ez egyszeriben felgyorsította az eseményeket. Egyed Zoltán, az Idegenrendészeti Igazgatóság igazgatója Végh Zsuzsanna főigazgató asszony nevében február 20-án válaszolt az én január 24-i levelemre. A főigazgató asszony február 21-én eljuttatta cikkemmel kapcsolatos észrevételeit a Magyar Nemzethez.
Közben február 22-én a feleségem is megkapta a január 9-én kelt írásbeli elutasító határozatot. Ezt a konzul csak 22 nappal az után postázta, hogy ő megkapta.
A Gulyás Mihállyal folytatott beszélgetéssel együtt már négy forrásból értesülhettünk az elutasítás okairól. Most nem térek ki részletesen arra, hogy az első három nem fedi teljesen a hivatalos elutasító határozatot. Nem sorolja fel valamennyi okot, az egyik ezt, a másik azt emeli ki. Azt sem érdemes részletezni, hogy a főigazgató asszony a cikkemmel kapcsolatos észrevételeiben néhol csúsztat, néhol pontatlan, s olyasmiket állít, amik nem felelnek meg a tényeknek. Kiderült azonban, hogy az Idegenrendészeti Igazgatóság hajlandó a feleségemnek rövid úton, a mellékletek benyújtása nélkül, egyéves vízumot folyósítani többszöri beutazásra.

Intézkedése eredménytelen

A feleségem elküldte az elutasító határozatot. Kiderül belőle, hogy mi volt a sokszor hangoztatott ellentmondás. Ő családegyesítés címén kérte a vízumot, „ezzel szemben” a (le nem bonyolított) konzuli interjú során „beismerte”, hogy azért akar Magyarországra jönni, hogy „hosszabb időt töltsön a férjével”. A konzul ezt lényegbevágó ellentmondásnak minősítette, s nem magyarázta el a feleségemnek, hogy amenynyiben ez a szándéka, más típusú vízumot kell kérnie. Feltételezések alapján véleményezte (kedvezőtlenül) a vízumkérelmet. (Ugyanez a konzul egyebütt azt állítja, hogy eljárását mindenkor a Magyar Köztársaság konzuli tisztviselőjétől elvárt együttműködés és segítőkészség jellemzi.) Az Idegenrendészeti Igazgatóság sem kért bővebb felvilágosítást, pedig csak a telefonkagylót kellett volna felemelni. (Ők ügyfelekkel nem érintkeznek, iratok alapján döntenek.) Egyetértett a konzullal abban, hogy szöges ellentét van a „családegyesítés” és a „férjjel eltöltendő huzamos idő” között. De még ennél is tovább ment: ez nemcsak ellentmondás, hanem hazugság! Hivatkozik az idevágó törvény 4. §-ának (1.) bekezdése (e) pontjára, valamint a végrehajtási utasítás 14. §-ának (4.) bekezdésére, miszerint a vízum kiadása nem engedélyezhető, „ha kétség merül fel […] a kérelmező szavahihetősége tekintetében”.
A feleségemet hivatalos okirat hazugnak bélyegzi, romantikus szerelmi házasságunkat pedig érdekházasságnak minősíti. Teszi ezt rosszindulatú feltételezések alapján, különös logikával, de teljesen törvényesen. A törvény ugyanis nem azt mondja, hogy a vízum nem engedélyezhető, ha kiderül, hogy a kérelmező nem mondott igazat. Azt mondja, ha ez iránt kétség merül fel.
Természetesen van ennél magasabb rendű szabály is. Az, hogy demokráciában mindenki ártatlan mindaddig, amíg bűnössége kétséget kizáróan be nem bizonyosodott. Biztos vagyok abban, hogy az Idegenrendészeti Igazgatóság eljárása megfelel a szocialista törvényesség követelményeinek, de abban is, hogy sérti a demokrácia egyik alapelvét.
Tizennyolc nappal az ígéret elhangzása után a konzult még nem értesítették, s ő ragaszkodik az új vízumeljárás lebonyolításához, valamennyi szükséges melléklet újbóli benyújtásához, valamint a vízumdíj ismételt kifizetéséhez.
Nem nyugszom addig, amíg az Idegenrendészeti Igazgatóság elégtételt nem ad a feleségemnek a becsületsértésért, és nem törődöm bele abba, hogy a magyar bürokrácia rosszindulatú feltételezések alapján tegye tönkre az életünket.
Fejlemények lapzártáig:
A konzult végre értesítették, hogy kiadhatja a vízumot. Feleségem februárra tervezett magyarországi útja azonban március végén már nem aktuális. Én látogatom meg őt Kenyában.
Az Idegenrendészeti Igazgatóság fenntartja az eredeti elutasító határozatot és vele a becsületsértést.
Részemről az ügy nincs lezárva.
(E cikk szerzője könyvet tervez írni a magyar bürokráciáról, és hálás köszönettel fogadja az olvasók ezzel kapcsolatos személyes tapasztalatait.)