Napi sajtószemle

Herald Tribune

William Pfaff a nemzetközi lap véleményoldalán a franciaországi eseményeket boncolgatja Tűz alatt a kapitalizmus című cikkében. Amit a francia kormányfő, Dominique de Villepin egy egyszerű munkaügyi módosításnak szánt, abból a francia társadalom szemszögéből a nemzeti jövő körüli nagy vita kerekedett – állítja a publicista. A franciák egy jelentős része (ha nem is többségük) úgy gondolja, hogy a tervezet fenyegetést jelent köztársaságuk három alappillére, a szabadság, a testvériség és az egyenlőség közül ez utóbbira. A kapitalizmus alkalmazott modelljéről nemcsak Franciaországban, hanem Európa-szerte vita folyik, de a franciák mindig is ellenezték a „capitalisme sauvage”-t (a vadkapitalizmust), mely rút szörnyetegként a 19. századi Nagy-Britannia sátáni textilmalmai felett kísértett, majd átszelte az Atlanti-óceánt, hogy ott hódítson tovább. Míg a szabad vállalkozáson és piacon alapuló rendszer egy friss felmérés szerint a kínaiak körében 74 százalékos elfogadottságra talál, addig ez az arány a franciáknál csak 36 százalék. A szerző ezután a kapitalizmus vezető (amerikai) modelljeiben beállt változást elemzi: szerinte a New Dealt követő „kockázatvállaló” kapitalizmust mára felváltotta a feladat- és felelősségorientált változat. Míg az előzőben a vállalkozásnak gondoskodnia kellett a munkavállalók jólétéről, és el kellett látnia a közösséggel szembeni kötelezettségeit, addig az utóbbi szerint a menedzsmentnek arról kell gondoskodnia, hogy a tulajdonosok számára a részvényárak és az osztalékok jellemezte „értéket” felmutassa. A változás eredménye az lett, hogy a menedzsmentre folytonos nyomás nehezedik a munkabérek és a munkavállalóknak járó juttatások csökkentése érdekében, de lobbizniuk kell a társasági adók, az állam költségvetéséhez történő hozzájárulás (társasági adók) csökkentéséért is. Pfaff felidézi, hogy korábban ezt „CEO (ügyvezetői) -kapitalizmusnak” nevezte, mivel ebben a rendszerben a cégek vezetőire csak az osztalékkal foglalkozó és a munkavállalókkal nem törődő befektetők képviselői lehetnek hatással. Ez a folyamat aztán párosul a globalizációval, mely a szegény országokból érkezőkkel versenyt támaszt a munkavállalói réteggel szemben. A szerző egy közgazdász klasszikustól idézve arra is emlékeztet, hogy a „bérek vastörvénye” szerint, ha a bérverseny kiapadhatatlan munkaerőforrásokkal párosul, akkor a bérek a létminimumra zuhannak. Márpedig míg korábban nem volt kiapadhatatlan munkaerőforrás, addig ma – a globalizációnak köszönhetően – van, és ez a folyamat csak most vette kezdetét. Pfaff végül azzal zárja mondandóját, hogy a jelenlegi európai nyugtalanság mögött ennek a kapitalista modellnek – mely a munkát árucikknek tekinti, és a vele kapcsolatos árversenyt az egész világra kiterjeszti – a politikai és vállalati részről történő meg nem értése áll.